Vakságot gyógyíthat Európa első emberi őssejt-kísérlete
2011. 09. 23.
Európa első őssejt-kísérlete során egy gyógyíthatatlan szembetegséget szeretnének kezelni.
A londoni Moorfields Szemkórházban tizenkét olyan embert fognak embrionális őssejtekkel kezelni, akik úgynevezett Stargardt-szindrómában szenvednek.
A betegség, mely minden 10 000 emberből egyet érint, a gyerekkorban alakul ki. A Stargardt-szindrómában szenvedő embereknek egy idő után csak a periférikus látómezejük működik.
A teszt során a embrionális őssejtekből képzett retinasejtek beültetésének biztonságos lehetőségét vizsgálják majd.
Az európai kutatás egy amerikai biotechnológiai vállalattal, az Advanced Cell Technologyval (ACT) közösen zajlik. Gary Rabin, a cég vezetője elmondta, a mostani tesztek mérföldkőnek számítanak a regeneráló orvostudományban.
Az őssejtek egyébként olyan sejtek, melyek képesek átalakulni az emberi test bármely típusú sejtjévé, így lehetőséget adva eddig gyógyíthatatlannak hitt betegségek kezelésére, mint például a Parkinson-kór, vagy a gerincbénulás.
A mostani kutatásban is használt embrionális őssejtekkel történő kezelés komoly etikai vitát váltott ki. A felnőtt szervezetből kinyerhető őssejtekkel ellentétben az embrionális verziót pár napos, mindössze 50-150 sejtből álló magzatokból veszik, melyek ezután elpusztulnak.
Ugyan az embrionális őssejtek sokkal hatékonyabbak, mint a már felnőtt szervezetből nyert verzió, nem ez az egyetlen érv használatuk mellett. A vita egyik oldalán állók szerint ez gyilkosságnak minősül, a kutatást végző szakemberek azonban emlékeztetnek arra, hogy az őssejteket abból a több százezer rendelkezésre álló magzatból veszik, melyeket például a lombikbébi program keretében megtermékenyítettek, de nem kerültek beültetésre, ezért úgyis megsemmisítették volna őket.
Forrás: Kultúrpart

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Már az ókori görögök is megemlékeztek az édesanyákról
- Így szelídítsük meg a digitális világot!
- Balogh Edina: „Fontos, hogy az ember önmagában is számítson”
- Minden 5. gyereket érintheti az online bántalmazás
- Két front között
- A szaglásterápia segíthet depressziós betegeken
- Hangyák védhetnek meg a kullancsoktól
- A core izmok erősítése csak mítosz?
- Kisebb fájdalom, gyorsabb felépülés - ilyen az egynapos sebészet
- A cukorbetegség egyik gyakori szövődménye, amiről csak kevesen tudnak
- Egyre gyakrabban okoz megbetegedést egy parazita
- Ezektől a növényektől tartsuk távol gyermekünket és házikedvencünket!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!