Zsebemben bomba van!

Érdekes és egyben rémisztő, de mára gyakorlatilag mindenünk beleköltözött egy kicsi elektronikai kütyübe, az okostelefonba. Benne van a naptáram, a bankom, a levelezésem, a számláim, a vérnyomásom, a pulzusszámom, a bevásárlólista és sajnos a gyermekeink ellenőrzője is. Ez utóbbi szerintem a szülő-gyermek kapcsolatra, és sajnos az egészségünkre egyaránt káros.

A rendszer alapja nyilván nem rossz, hiszen arra hivatott, hogy a szülő naprakész legyen a gyermeke iskolai teendőivel és az eredményeivel. Lehet követni a házifeladatokat, ami egy kiskamasz gyermek esetében nem hátrány, és ritkább talán a házifeladathiány. A nagyobb gyermekek esetében pedig – ha nincs éppen online oktatás – pontosabb képet kaphatunk az órák tényleges látogatottságáról.

Ami viszont nem túl szerencsés, hogy az érdemjegyeket, ahogy beírta a tanár, azonnal megtudjuk. Az én időmben, ha kaptunk egy rossz jegyet, akkor hazáig ki lehetett találni a stratégiát. Mikor, kinek és hogyan mondom meg? Vacsora előtt vagy után. Anyunak, vagy apunak. Illetve apró trükkökkel elő lehetett készíteni a terepet! Egy kettes esetében én például, mire a szüleim hazaértek, levittem a szemetet, elmosogattam, vagy elmentem a húgomért edzésre. Néha bizony egész pontosan időzítettem a dolgokat. Volt olyan eset, amikor édesanyám belépett az előszoba ajtón, már hallotta, hogy mosogatok. Ennek ő megörült, és közben az ember el tudta ejteni az információt arról a fránya történelem kettesről. Nem egy száraz, személytelen, digitális adat volt, hanem egy érzelmekkel átfűtött kettes érdemjegy, miközben a főszereplő bűnbánó arccal mosogatott. Valljuk meg, ha az ember nem tanult, akkor bizony egy kettesért is meg kellett küzdeni... Gyermekeink viszont úgy érnek haza az iskolából, hogy a szülő az okostelefonjára már megkapta az aznapi híreket, ami egy rosszabb jegy esetén vesztes helyzet mindenkinek. A szülőnek sem jó ez, mert munka közben egy ilyen információ kizökkenti az embereket abból, amit éppen csinálnak. Vezetőként látom a kollégákon, ahogy egy feszített leadási határidő közben jön egy Kréta-üzenet. Egy vita a megrendelővel, és közben még értesül arról is, hogy a gyermeke kapott egy rossz jegyet, akkor egész egyszerűen összeadódik benne minden feszültség.

Nekem ez a funkció már egy ideje le van tiltva. Egyrészt azért, mert annyi levelet kapok naponta a telefonomra (is), kész csoda, hogy az a nagyon okos kis eszköz képes tárolni a leveleimet. Ezen felül a vérnyomásom és a pulzusom ingadozását is tudja, és az is csoda, hogy nem robban fel ettől az elképesztő információmennyiségtől. Másrészt szeretem, ha a gyermekeim mondják el a híreket, hiszen akkor csak rájuk figyelek. Pláne akkor, ha jó jegyet kapnak, hiszen azzal lehet büszkélkedni és bezsebelni a megérdemelt dicséreteket. Én pedig nem fukarkodok a méltatással, mert a gyermekeinknek az egészen aprónak tűnő teljesítményekért is jól esik egy pár szép szó.

A gyermekeim nagyon szeretik, amikor arról mesélek, hogy a mi gyermekkorunkban mi volt, és mi nem. Amikor megszülettem, nem volt például telefonunk és még mobiltelefon sem létezett. A kislányom, aki most töltötte be a tizedik évét, nemrég azt kérdezte: „És akkor hogyan hallgattatok zenét?”