A laborvizsgálatok, elsősorban a vérvizsgálatok végzésének idejét nem lehet általánosságban meghatározni. A vérből ma már számtalan paraméter vizsgálható, melyekhez különböző vizsgálati körülmények megléte szükséges.
Az étkezés az alábbi paramétereket befolyásolja elsődlegesen: vércukor, koleszterin, triglicerid, inzulin. Ezen paraméterek mérésekor tehát mindenképp javasolt betartani, hogy a vérvétel éhgyomorra történjen!
Mit jelent az éhgyomor?
Mintavétel (vérvétel) előtt 6 órán keresztül nem szabad enni és vízen kívül más folyadékot fogyasztani (kávét, teát sem, sem cukorral, sem anélkül!). A 6 órás meghatározás egyben azt is jelenti, hogy az éhgyomor nem feltétlen egyenlő a reggellel, bár ekkor a legkönnyebb és legéletszerűbb ennek biztosítása.
Mit jelent a reggel?
Gyakorlatban ez 7-8 órát jelent. Az előzőekben leírtak szerint ezt sokszor az „éhgyomor” szinonímájaként használják – tévesen.
Reggel, de nem feltétlen éhgyomorra szokás mérni a típusosan napszaki ingadozást mutató hormonok, pl. a kortizol szintjét.
A reggeli vérvételnek a biológiai mellett gyakorlati előnye is van, ami a laboratóriumok munkarendjét érinti. Általánosságban elmondható, hogy a laborok közül még a legnagyobbak sem működnek folyamatosan a nap 24 órájában. Az automatákat általában reggel szokás elindítani, átfuttatva rajtuk a mintákat, majd délután, este lehet értékelni az eredményeket. Ugyanez vonatkozik a kézi erővel, nem automatákkal történő vizsgálatokra is. Éppen ezért a vérvételi minták feldolgozása is ilyen ritmusban történik. Azokat a vizsgálatokat pedig, melyek érzékenyek a gyors feldolgozásra, ehhez a rendhez kell igazítani. A feldolgozás gyors elkezdését elsősorban az alakos elemek kívánják meg: a trombociták, a vörösvértestek, a fehérvérsejtek az állás során tovább élnek, pusztulnak, alakjukat változtatják. Így pl. az állás során nem centrifugált vérben a vörösvértestek felfalják a vér cukortartalmát és ezáltal fals alacsony vércukorszint mérését eredményezik, a széteső vörösvérsejtekből kálium szabadul fel, aminek fals emelkedett káliumszint mérése lesz a következménye, illetve a sejtek alakváltozásukkal az automatát megtévesztve látszólag emelik a vérben a bazofil sejtek mennyiségét. Fontos továbbá, hogy az alvadási faktorok vizsgálatánál a gyors feldolgozás megkezdése érdekében szintén előnyben részesítendő a reggeli vérvétel.
Bármikor végezhető vizsgálatok
A vérből való vizsgálatok döntő többsége ebbe a csoportba tartozik. Így pl. bármikor vizsgálható, napszaktól és étkezési állapottól függetlenül azonos eredményt ad az allergiaellenanyag-szintek, az autoimmunellenanyag-szintek, a pajzsmirigyhormonok, az ionszintek, májenzimek, vitaminszintek, a vérsüllyedés és a CRP-szint, valamint a tumormarkerek mérése.
Forrás: https://www.speedmedical.hu/