1. A haj az egyik külsőt érintő változás a várandósság időszaka alatt a haj (és a körmök) megerősödése. Még azok is, akik egyébként nem rendelkeznek dús hajkoronával, ilyenkor kiélvezhetik a sűrű haj minden szépségét. Sajnos ez a hatás csak átmeneti, a szoptatás időszakában a haj a legtöbb nőnél hullani kezd, majd visszaáll a korábbi, terhesség előtti állapot.
2. Az agyunk szintén reagál a magzat előidézte változásokra. Ahogy közeledik a szülés, úgy szűkülnek be a gondolatok, lesz egyre kevésbé fontos a külvilág, és egyre érdekesebb az, ami belül történik. A korábban fontosnak tartott dolgok iránti érdeklődés csökkenése teljesen normális, ahogy az is, hogy a kismama érzelmei felfokozódhatnak. Érzékenyebben reagálhat ugyanazokra a dolgokra a megemelkedett hormonszintnek köszönhetően, könnyebben elsírja magát, idegesebb lehet.
3. A szájban is változásokat hoz a terhesség, az íny érzékenyebb lehet, könnyebben elkezdhet vérezni, ezért óvatosabban kell fogat mosni. Ennek oka, hogy egyes nőknél a progeszteronszint növekedése erősebb reakciót vált ki az amúgy a korábbival megegyező mennyiségű foglepedékkel szemben. De előfordulhat ízérzészavar vagy kellemetlen szájíz is. Érdemes nagyobb figyelmet fordítani a fogmosásra és a szájhigiénére, mint korábban.
4. A várandósság komoly változásokat hozhat a kismamák bőrképében is. Eleinte ezek igazán pozitív változások: az arcbőr kitisztul, a korábbi bosszantó pattanások, mitesszerek eltűnnek. Később azonban a hormonoknak köszönhetően előfordulhat, hogy sötétebb pöttyök, foltok jelennek meg az arcon vagy a test más részein. A napozás csak ront a helyzeten, így a napot mindenképpen érdemes kerülni. Az utolsó trimeszterben az arra hajlamosak bőrén terhességi csíkok, striák is megjelenhetnek, ezek aztán a szülés után sokat javulnak, még ha teljesen nem is tűnnek el.
5. A mellek megváltozása a legszembetűnőbb a terhesség alatt. Már az első trimeszterben megduzzadnak és érzékenyebbé válnak, majd a mellbimbók udvarán található mirigyek megnagyobbodnak, a mellbimbó udvara sötétebb és nagyobb lesz. A szülés előtti időszakban előfordulhat, hogy szivárogni kezd a kolosztrum, vagyis az előtej. Érdemes már ekkor melltartóbetétet hordani, ami aztán a szoptatás időszaka alatt végig hasznos lesz.
6. A várandósság utolsó szakaszában sokan küzdenek légszomjjal. A tüdőkapacitás ugyanis egyre csökken, miközben a kismama szervezetének egyre több oxigénre van szüksége. Ezért érzik úgy többen a várandósok közül, hogy nehezebben veszik a levegőt, lépcsőzés vagy sietős gyaloglás után légszomjuk van. A csökkenő tüdőkapacitás mellett az emelkedő légzésszám is említhető. Mivel a légutak nyálkahártyái duzzadtabbak, emiatt gyakori az orrdugulás.
7. A terhesség egyik mulatságos eleme a megváltozott étvágy. A kismama korábban nem kedvelt ételeket kívánhat meg, szokatlan ízkombinációkat választhat, vagy régebbi kedvenceit utálhatja meg. Az első trimeszterre jellemző a hányinger és a reggeli hányás, de szerencsére ez később mérséklődik, majd elmúlik.
8. Megjelenhet viszont a reflux, a növekvő magzat ugyanis összenyomja a gyomrot, így a gyomortartalom időnként visszajut a nyelőcsőbe. Továbbá gyengül az epehólyag ürülése, ezért epetáji panaszok jelentkezhetnek.
9. Közvetlenül a szülés előtti időszakban egyre inkább érezhetőek a jóslófájások, vagyis a Braxton-Hicks kontrakció. Ahogy egyre közelebb kerül a szülés napja, a test úgy készül fel rá: szabálytalan időközönként enyhébb méhösszehúzódások, a has keményedése jelentkezhet. Ezek még nem jelentik azt, hogy eljött a szülés ideje: az csak akkor van itt, ha az összehúzódások erősebbek és rendszeresek lesznek.
10. A várandósság kellemetlen tünetei közé tartozik a székrekedés, főleg az első trimeszterben. Később megjelenhetnek az aranyeres panaszok, és sajnos a legtöbb változással ellentétben ez a szülés után is gondot jelenthet. Ugyancsak jellemző a fokozott vizelési inger, hiszen a megnövekedett méh nemcsak a gyomrot, hanem a hugyhólyagot is nyomja.
11. A terhesség az intim területeken is változásokat hozhat. Nem ritka ebben az időszakban a hüvelyi folyás, a bővebb, szagtalan, fehér színű váladékozás. Nem kell megijedni, ez nem jelent bajt, ugyanakkor, ha a folyás színe, szaga, mennyisége jelentősen megváltozik, akkor mindenképpen érdemes felkeresni a nőgyógyászt.
12. A vízvisszatartás miatt a kezek és a lábak megduzzadhatnak. Ezek szintén elmúlnak a szülés után ellentétben a lábméret megváltozásával. Mivel a terhes méh miatt a medence és alsó végtag vénáinak kiürülése akadályozott, gyakori a visszerek illetve az aranyér megjelenése. Sok kismama tapasztalja továbbá, hogy a lába akár egy számmal is nagyobb lehet részben a vizesedés, részben a megnövekedett súly miatt. A láb boltozata általában véglegesen átalakul, szóval érdemes a szülés után is megtartani a nagyobb cipőket.
Forrás: Budai Egészségközpont