Ezek a természetes testőrök daganatos és vírus által fertőzött sejtekre vadásznak a szervezetben. A kutatók beazonosítottak egy olyan hatóanyagot, amely javítja ezen sejteknek azt a képességét, hogy felismerjék és elpusztítsák a beteg sejteket, így új kezelési módszer állhat majd a vírusos fertőzésekben szenvedők rendelkezésére.
A kezelés a legyengült immunrendszert is erősíthetné, például csontvelő-átültetés és kemoterápia esetén. A kutatók bebizonyították, hogy a szer hatékonyan védi meg az egereket az influenzától és a herpeszhez hasonló fertőzésektől. Jelenleg gyógyszergyárakkal dolgoznak együtt, hogy a rák és a vírusos megbetegedések gyógyítására fejlesszenek ki gyógyszereket. „Alaposan megerősítjük az immunrendszert – jelentette kis Eric Vivier professzor, aki a kutatást vezette az Aix-Marseilles Egyetem Immunológiai Központjában – Az elképzelés az volt, hogy javítunk a szervezet immunitásán és a természetes ölősejtek működésén. A genetikai munkánk alapján fedeztük fel az ezzel a hatással bíró antitestet.”
A kutatók a Science folyóiratban számoltak be eredményeikről. Egereket manipuláltak genetikailag: NK-sejtjeik felszínéről hiányzott az a molekula, mely normális körülmények között korlátozza a vírusokra és daganatos sejtekre adott reakciót. A sejtek ennek eredményeképpen sokkal erősebbek lettek. Kiderült, hogy ezek az egerek egészségesek maradtak akkor is, ha viszonylag magas dózisú, herpeszhez hasonló vírussal, illetve az influenza kórokozójával fertőzték meg őket. A kontrollcsoport tagjai ezzel szemben egy héten belül elpusztultak. Ezek után bukkantak rá az antitestre, mely képes blokkolni a falósejtek molekuláit, így ugyanazt a hatást fejtik ki.
Vivier professzor munkatársaival azt reméli, hogy ezt gyógyszer formájában is elő tudják állítani, hogy azt a rákos és a vírusos betegségekkel küzdők szolgálatába állítsák. „Már rendelkezésre áll ennek az antitestnek az emberi változata, és szeretnénk minél többféle helyzetben kipróbálni, hogy lássuk, milyen módon alkalmas a leginkább a kezelésekre – vélekedett a kutató. – Meg kell azonban még vizsgálnunk, hogy kellően biztonságos és hatékony-e, mielőtt belekezdünk a klinikai kísérletekbe.”
forrás: https://napidoktor.hu