Új élet vár

Én azt hittem, hogy ennek már vége. Hogy ez a korszak már nincs. Nekem az, hogy az emberek új életet kezdenek január elsején, olyan mint egy Ludas Matyi karikatúra – a fiatalabbak kedvéért mondom, ez egy vicclapp volt a Kádár-rendszerben. Akkoriban volt divat, hogy az éjféli koccintásnál fogadalmat tettek az emberek. Általában arról, hogy valamit abbahagynak, vagy épp ellenkezőleg, elkezdenek. És most kiderült, hogy ez még tart! A közvetlen környezetben olyanokat hallok, hogy az év elejétől elkezdek futni, jógázni, túrázni, januártól már nem eszek húst, és csak kókuszzsírral főzök, megtanulok spanyolul, meg horgolni, és egyáltalán – minden másképp lesz.

Persze ez az újélet-dolog a vérünkben van, gondoljunk csak bele, kis hazánkban immár több mint húsz éve, minden hétköznap este fölcsendül az „új élet vár, felejts el mindent... jövőd fényesebb...” Csoda, hogy mindig meg akarjuk reformálni az életünket?

De a viccet félretéve, az ember nem is hinné, hogy ez az egész életreform-dolog milyen régen kezdődött. Már a 19. század vége felé az embereknek elege lett a modernizációból, abból, hogy elgépiesedünk, abból, hogy zsúfolt és büdös nagyvárosokban élünk, és főképp abból, hogy hülyeségre tanítják a gyerekeinket az iskolában. És az orvostudomány is erős kritikát kapott, mivel az is kezdett kiderülni, hogy nem minden betegség gyógyítható. Ismerős? Nagyon.

Ez volt az a korszak, amikor megjelent egy új értelmiség, amely fiatal művészekből, és természettudósokból állt. Ők kezdték el népszerűsíteni a vegetarianizmust, a testkultúrát, sőt, a természetgyógyászatot. Ekkor érkeztek meg a keleti vallások, és keveredtek össze az európai spiritualitással. Ebből született az a fura, de jól jövedelmező hitvilág, amit ma ezotériának nevezünk.

És igen, Rudolf Steiner már a Waldorf sulin gondolkodik és Maria Montessori is új pedagógiai irányzatot vezet be. De jön a jóga, a mozdulatművészet, és a nők eldobják fűzőiket, sőt egyre több mindent – mindenki vissza akar térni a természethez, a boldog ősállapothoz. És ez nem csak azzal jár, hogy divatba jön a túrázás, kirándulások szerveződnek, de létrejönnek a kertvárosok, jönnek a veteményeskertek és – egyáltalán – minden olyan, amit ma egészséges életmódnak nevezünk.

Megjelennek aztán olyan figurák, akik a későbbi hippi mozgalmak előképei, hosszú hajú, mezítlábas nagyszakállú bölcsek, akik a világtól elvonulva elmélkednek arról, hogy hogyan kéne átalakítani a társadalmat. Kommunák szerveződnek, sőt szanatóriumok, ahol az emberek együtt énekelnek, festenek, táncolnak és színdarabokat adnak elő a gyógyulásuk érdekében. Nem csoda, hogy az egész mozgalom elképesztő lendületet adott a művészetnek is, sőt tulajdonképpen elidegeníthetetlen részévé vált. Ennek a szellemiségnek a hatására jön létre a gödöllői művésztelep, ez hatja át Medgyasszay épületeit, Kodály és Bartók zenéit is, vagy gondoljunk csak a magyar festőóriásokra.

És ne csak gondoljunk, mert most egy különleges kiállításon ez az egész korszak láthatóvá vált! A Műcsarnokban január 20-ig látogatható a Rejtett történetek című tárlat, amely az életreform mozgalmak és a művészetek kapcsolatát mutatja be elképesztően részletes, ugyanakkor nagyon szórakoztató módon. A kiállításnak egy nagy tanúsága is van: hogy semmi nem változik. Száz évvel ezelőtt ugyanolyanok voltunk, ugyanazt gondoltuk, és ugyanabban láttuk a boldog jövő kulcsát: a jelenünk megreformálásában.

Egy fontos dolog azonban mégis más lett: ma már a művészetet nem tartjuk az egészséges életmód elengedhetetlen részének. A gyerek még szerdán kosarazni megy, csütörtökön pedig zongorára, de mi mikor csellózunk egy jót? Vagy rajzolunk, festünk, csak úgy a magunk gyönyörűségére? Pedig az is tud olyan jól esni, mint egy hosszú séta a zúzmarás erdőben.

Én azt hittem, hogy ennek már vége. Hogy ez a korszak már nincs. Nekem az, hogy az emberek új életet kezdenek január elsején, olyan mint egy Ludas Matyi karikatúra. És most kiderült, hogy ez még tart!