Egy közelmúltban történt európai áttekintés megerősítette azt az eddig is ismert tényt, hogy a hormonális fogamzásgátlók lényegesen megnövelik a vérrögképződés kialakulásának kockázatát. Bár ez a veszély az orvosok és a tablettát szedő nők többségének körében eddig sem volt titok, korábban mégis kevés hangsúlyt kapott ez a rizikó. Az elmúlt években Európa-szerte történt halálesetek miatt az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) nemrégiben közleményt adott ki, melyben felhívja a szakemberek figyelmét a fogamzásgátlók kockázataira. A jelentés szerint ezeket az orvosnak minden esetben közölnie kell a pácienssel, akit a trombózis tüneteiről is tájékoztatnia kell. Az viszont sokak szerint már más kérdés, hogy az orvosok ezt valóban betartják-e.
Az EMA után az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) is kiadott egy tájékoztató levelet, melyben többek között az áll, hogy idővel a mélyvénás trombózis rizikófaktorai változhatnak (az életkor, testsúly, egyéb betegségek stb. függvényében), így a készítményt felíró szakembernek folyamatosan tájékoztatnia kell a beteget a veszélyekről és a szűrések lehetőségéről. Az OGYI továbbá kéri az orvosokat, hogy minden esetben jelentsék az intézetnek azokat a mellékhatásokat, melyek feltehetően a fogamzásgátlók szedésének tulajdoníthatók.
Kockázati tényezők
„A kombinált hormonális fogamzásgátlók alkalmazásával járó vérrögképződés kockázata a szedés első évében a legnagyobb – ez abban az esetben igaz, ha korábban még sosem szedett kombinált hormonális fogamzásgátlót, illetve ha abbahagyta egy időre a fogamzásgátló szedését (4 hétre van annál hosszabb időtartamra). A vérrögképződés kockázata akkor is nagyobb, ha Önnél eleve emelkedett a kockázat” – olvasható az OGYI közleményében.
Eleve emelkedett kockázatról beszélünk, amennyiben genetikai hajlama van az illetőnek a trombózisra (trombofília). Ezt egy egyszerű vérvétellel meg lehet állapítani.
„Szűrővizsgálatot mindenképp kell csináltatni, ha úgy készül valaki fogamzásgátló szedésére, hogy már volt trombózis a családjában. Amennyiben genetikai hajlamot igazolnak – a leggyakoribb az V. véralvadási faktor ún. Leiden-mutációja és a metiltetrahidrofolsav-reduktáz enzim (MTHFR) mutáció/polimorfizmus –, akkor oda kell figyelni a megfelelő életmódra (túlsúly leadása, dohányzás abbahagyása), valamint más védekezési módszert érdemes választani. Ha azonban korábban már Önnél is megtörtént a baj, akkor véralvadásgátló szedése javasolt” – mondja prof. Blaskó György.
A mélyvénás trombózis tünetei
Bár a trombózis olykor semmilyen tünetet nem okoz, általánosságban a következő jelek utalhatnak a problémára. Ha ezeket tapasztalja, mindenképp forduljon orvoshoz!
Forrás: Trombózisközpont