Szemezgető – olvasókőtől a kontaktlencséig

A nagy áttörés az optikában a XIII. században valósult meg: olasz szerzetesek hegyi kristályból, illetve kvarcból készítettek félgömb alakú optikai lencsét, amelyet ha a betűkre helyeztek, megnagyította őket. Ezt akkoriban olvasókőnek nevezték el.

Az első szemüveg szintén a XIII. században készült, egy kis olasz szigeten, Muranoban felfedezték az üveggyártás fortélyát, amely akkor egy titkos mesterségnek számított. Itt született meg az első szemüveg prototípusa: két domború optikai lencsét egy-egy nyeles fa karikába helyeztek, ezeket pedig egy szegeccsel kötötték össze. Így készült el az első, a mai szemüvegekre egyáltalán nem hasonlító, meglehetősen nehéz látásjavító eszköz. Ezek a szemüvegek még nem illeszkedtek az archoz, hanem kézzel kellett viselőjüknek a szemük elé tartaniuk. Később alakult ki a fül­re illeszkedő szár, a 16. századtól kezdve pedig egyre változatosabb anyagokból készültek szemüvegek, mint pl. bőr, teknősbékapáncél, szaru, vas és ezüst.

A mai korszerű lencsék üvegből és műanyagból is készülhetnek. Az üvegből készült lencsék olcsóbbak és karcállóbbak, de egyben nehezebbek is, így a gyermekeknek kényelmesebb a műanyag lencsék használata.

A napszemüveg használata több ezer évre nyúlik vissza: az eszkimók alakították ki az első napszemüveg prototípusokat azért, hogy a hóról visszatükröződő fény ne vakítsa el a látásukat. Akkoriban keskeny réssel kialakított csontokat kötöztek a szemükre. A történelmi feljegyzések szerint feltehetően a római császár, Nero, a véreskezű költő volt az első trendteremtő a napszemüveg történelmében. Az ókori Rómában megrendezett gladiátor viadalok során órákon át kellett a tűző napfényben nézni a viadalokat. Nero gyöngyszem smaragdból csiszolt lencsén keresztül nézte a viadalokat, hogy megvédje szemét a fényvisszaverődéstől, bár vélhetően nem sokat láthatott az eseményekből.

A színezett lencsékkel James Ayscough, angol optikus kezdett el kísérletezni 1752 körül, aki egyáltalán nem aggódott a nap káros hatásai miatt. Meg volt győződve arról, hogy a kék és a zöld lencsék javíthatják a látáskárosodásokat. Később a sárgásbarna és a barna lencséket a XIX. és a XX. század elején a szifiliszes betegeknek „írták fel”, mivel a betegség egyik tünete a fényérzékenység volt.

A napszemüveg a második világháború után vált divatossá, amikor Douglas McArthur tábornok abban a napszemüvegben nyilatkozott a sajtónak, amelyet az amerikai légierő rendelt a pilótái számára, akik a magasban jelentős UV-sugárzásnak voltak kitéve. Később több híresség is népszerűsítette a napszemüveget, pl. James Dean a filmvásznon, de emlékezetes John Lennon kerek napszemüvege is, ami a hippikorszak jelképévé vált.

Az első kontaktlencse a francia filozófus, René Descartes ötlete volt 1636-ban. Úgy gondolta, üvegből kellene lencséket készíteni, amiket közvetlen a szaruhártyára lehetne tenni. A. E. Fick és A. Müller elméleti elgondolása alapján a XIX. század végén készültek ilyen lencsék, ám ezek végül anyaguk és 23 mm-es átmérőjük miatt nem bizonyultak megfelelőnek, kényelmetlennek voltak.

Az akril (hőre lágyuló műanyag) már használhatóbbnak tűnt, 10 mm-re csökkent a lencse átmérője, de még mindig nem engedett át magán oxigént, ami problémát jelentett. Ez a kemény műanyagból készült lencse dr. prof. Győrffy István és Heinrich Wöhlk nevéhez köthető, a lágy hidrogéllencse alapanyagát pedig Otto Wichterle találta fel. Az 1971-es évek elején jelentek meg azok a kontaktlencsék, melyek rugalmasak és jól illeszkednek a szemre, és amelyek továbbfejlesztett változatait a mai napig használjuk.