A Covid19-nek egyre súlyosabb következményei vannak. Az egészségügy túlterheltsége mellett lényegesen kevesebb alkalom marad a megfelelő orvos-beteg kapcsolatra, és kevesebb lehetőség van a megfelelő diagnosztikai vizsgálatok elvégzésre.
„A betegek zöme már csak akkor keresi fel az orvost, amikor a panaszaik súlyossá vagy akuttá válnak. Emiatt sok betegség késve kerül felismerésre” – hívja fel a figyelmet dr. Vértes András főorvos, a RadiVert MR Diagnosztikai Központ szakmai vezetője, aki a napokban egy kutatásról is beszélt, amely szerint bizonyos daganatok esetében már a 4 hetes késéssel felállított diagnózis is jelentősen rontja a betegek túlélési lehetőségét.
„A koronavírus járvány idején is rendkívül nagy szükség van a diagnosztikai vizsgálatok elvégzésére. Normál helyzetben, „békeidőben” a daganatos betegségek diagnosztikájában a vizsgálatok sorrendje egy kialakult protokoll és rutin alapján követik egymást, de a jelenlegi helyzetben ez a kivizsgálási idő jelentősen kitolódik” – magyarázza Vértes András, aki azt is kiemelte, hogy a nemzetközi szakmai ajánlások alapján a daganatos betegségek diagnosztikájában az MR vizsgálatokra helyeznek egyre nagyobb hangsúlyt.
Számos betegség, és elsősorban a hasi-kismedencei panaszok esetén az MR vizsgálattal kaphatunk leghamarabbi pontos diagnózist, amely segítségével a betegség kezelése még időben elkezdhető. Az MR vizsgálatok másik nagy előnye, hogy nem jár sugárterheléssel, ezért bármikor ismételhető a betegség gyógyulási folyamatának ellenőrzése céljából. Nem szabad megvárnunk a panaszok súlyosbodását, mert a gyógyuláshoz gyors és pontos diagnózis szükséges.
Forrás: medicalonline.hu