Bence fiam sem tétlenkedett, nehogy már feleslegesen vigyek ennyi kötszert, gyógyszert, kegyszert a balatoni nyaraláshoz... Fogócska közben nekiszaladt a tűzről éppen leemelt bográcsnak, amiből forró gulyás löttyent a lábára, elég rémes égési sérülést produkálva. Megvallom őszintén, ez a kezelés kiborított, naponta többször kellett az ordító fiam lábát tisztítani, kenni, fújni, átkötni, de meggyógyult! Így égésügyben is szert tettem némi tapasztalatra...
Ami a lányokat illeti, na, az a kihívás, nem az ilyen komolyabb sérülések! Rozikám térdhajlatából kiszedni egy kullancsot nehezebb feladat, mint összeölteni egy vérző sebet. Hihetetlen előkészület és rábeszélés előzi meg a „beavatkozást", majd Oscar-díjas szenvedés és sírás közepette nagy nehezen megközelíthetem a csipesszel. Volt kitől örökölnie ezt a hozzáállást, sosem felejtem el, Bori lányom öt év körüli volt, mikor először ment mélyebben szálka a lábába, és három órába telt, mire sikerült kiszednünk, de ekkor már komolyan fontolgattam a sebészeti ügyelet bevonását. Elképesztő hiszti és legalább huszonöt szálka-megközelítő kísérlet után közölte velem, hogy Apa csinálja, mert az ő apukája doktor... Mit sem számított, hogy a nagypapa nem orvosdoktor, hogy Apa nem túlságosan biztos kézzel kezeli a tűt és a csipeszt, neki kellett megküzdeni a feladattal.
Azóta is vannak olyan, „fájdalmas szörnyűségek" a srácoknál, mint például a körömvágás, a hajmosás vagy a hajnyírás, amit Apa sokkal jobban csinál, ezért én maradok továbbra is baleseti ügyeletes a családban...
