„Sárika két év múlva suliba megy”

Hogyan kerültél New Yorkba?

Az én amerikai kalandom a Szomorú vasárnappal kezdődött. Megvolt a filmbemutató, aztán jött egy körutazás az országban, közönségtalálkozók, kétoldalas interjú a Los Angeles Timesban, ügynökségi megkeresések, kicsit izzó levegő körülöttem, találkozók, próbafelvételek – ezek közül néhány sikeres is volt.

Amerikában a szakma rettenetesen figyel: nézik, hogy kik érkeznek, kikben lehet valami potenciál. A forgalmazón keresztül bejelentkeztek az ügynökségek, és végül az egyik leszerződtetett. Ezalatt egy évig Los Angelesben éltem. Egy kicsit belekóstolhattam a híres hollywoodi álomba. Jó kaland volt. New Yorkba csak évekkel később kerültem.

És kaptál munkát?

Igen, kaptam néhány jó szerepet. A The Company című minisorozatban játszottam (ezt Magyarországon is vetítették a tévék), és néhány mozifilmben is volt nagyobb alakításom. Úgynevezett független, tehát saját gyártású, kisköltségvetésű filmekben is dolgoztam, amiknek a sorsa talán még az otthoni filmekénél is nehezebb. Egyre kisebb terep jut a nagy stúdiókban készülő filmek mellett az ilyen jellegű kísérleti munkák forgalmazásának – ha néhány fesztiválra eljutnak az alkotások, a készítők már nagyon boldogok. De ha nem lennének még ilyen lehetőségek sem, akkor sok filmes tehetségnek esélye sem lenne a boldogulásra.

Az elmúlt pár évben Magyarországon is sokat dolgoztál...

A Terápia című HBO-s sorozatnak köszönhetően végre itthon is filmezhettem, ráadásul egy kiváló csapatban. Játszottam a Centrál Színházban a Bozsik Yvette rendezte Cabaret-ban, illetve a Bál című előadásban a Nemzeti Táncszínházban. Ott voltam a Kaland című Márai-filmben Sipos Józseffel, és még két német filmet is készítettem. Szóval az elmúlt másfél évben végre élvezhettem az otthoni levegőt.

Említetted a Terápiát. Mennyiben más egy magyar forgatás, mint egy amerikai produkció?

Egyáltalán nem láttam különbséget. Minden film sikere azon múlik, hogy milyen rendező dolgozik veled, milyen emberek vesznek körül. Az HBO-s sorozat épp ezért volt fantasztikus munka, mert nagyon jó emberek dolgoztak benne, és nagyon komolyan vettük, amit csináltunk. Szakmailag és színészileg is megtermékenyítő periódus volt, azon ritka munkák egyike, amikor az ember képes teljesen odaadni magát, úgy bújik bele egy másik ember bőrébe, hogy teljesen eggyé válik vele. Úgy érzem, nagyon izgalmas és jó dolgot csináltunk. Jó lenne több ilyen munka – otthon.

Ez nyilván nem egyszerű, hisz a férjedet is Amerikába köti a munkája. Kint ismertétek meg egymást?

Nem, még Magyarországon, ő is magyar. Amikor Kaliforniában voltam, ő is eljött, és elvégzett egy fotográfusi mesterkurzust. Végül New Yorkban kapott állást, ezért is költöztünk ide.

A kislányod most 4 éves. Hogy működött nálatok a kétlaki élet? Sok rosszat el lehet mondani Amerikáról, de gyereknek lenni azért biztosan könnyebb kint, mint itthon.

Érdekes, hogy ezt mondod, mert amúgy senki nem gondolná, hogy New Yorkban valóban jó gyereknek lenni – elképesztően gyerekbarát város. Én ennyi játszóteret, játszóházat, óvodát és különóra-lehetőséget, vagy kifejezetten gyerekeknek kialakított könyvesboltot még nem láttam sehol. Egyrészről nem tudok ennél jobbat elképzelni gyerekes anyaként, de ugyanakkor nem könnyű család nélkül élni, bárhol is van az ember. És egy gyerek ezt a hiányérzetet még jobban felerősíti. A lányom nagyon domináns, nincs elveszve, de nem volt könnyű neki a nyelvtanulással megbirkózni. Most már elkezdett angolul is beszélni, de közben lelkesen tanítja a kis csoporttársait magyarul. (nevet)

Gondolom, odakint sem tart nyitva az óvoda éjfélig, és egy casting azért el tud húzódni. Ezt hogyan oldjátok meg? Van bébiszitteretek?

Nincs, de valahogy mindig meg tudjuk oldani, felváltva a férjemmel. Szerencsére rengeteg barátunk van, tehát ha egyszerre lenne programunk, valaki biztos tudna segíteni. Az anyáknak azért sokkal könnyebb Magyarországon, ölelőbb nemzet vagyunk, ami a családot illeti. Itt Amerikában a nagyszülők általában csak egy-két hétre jönnek látogatóba, és nem vesznek szervesen részt a hétköznapokban, a gyereknevelésben. Legalábbis ezek a mi tapasztalataink.

A férjed mennyit tud segíteni az otthoni dolgokban?

Szabadúszó, otthonról dolgozik, néha pedig az egész országban, sőt, az egész világban utazgat. Nem praktikus, hogy mind a ketten ilyen világutazók vagyunk és kiszámíthatatlan az életünk, de eddig még mindig mindent megoldottunk. Folyamatosan kötélen táncolunk.

Akkor jól jött, hogy két évet itthon töltöttetek?

Én egyértelműen a Cabaret miatt mentem haza... Nagyon ki voltam éhezve a színházra, hogy magyarul játsszak, magyar közönség előtt, magyar barátokkal, kollégákkal. Besokalltam ettől a magányos filmszínészléttől. A lányom kétéves volt, szükségem volt a szülőkre, a nagymamákra. Abszolút érzelmi döntés volt, de nem bántam meg.

Ha valami probléma van a gyerekkel, lázas, köhög, akkor a kismamák többsége automatikusan az édesanyjához fordul segítségért. Te kitől kértél tanácsot?

Mivel külföldön szültem, és az első évet a férjemmel egyedül vittük végig, ezért nagyon önállóvá kellett válnom. Mindennek utánanéztem, mindent megkérdeztem az orvostól, mindent nagyon tudományosan közelítettem meg. Nincs is olyan könyv, amit ebben a témában ne olvastam volna el, de úgy érzem, nagyon jól szelektáltam az olvasnivalók között. Jó volt rengeteg véleményt és megközelítési módot megismerni. A távollét rákényszerített arra, hogy nagyon önállóan csináljak mindent.

Milyen Amerikában kismamának lenni?

A szülés és a kórház is nagyon jó élmény volt. Kiváló volt az ellátás, jók az orvosok, igaz, két nappal a szülés után az anyákat elbocsátják, amit én kicsit korainak éreztem. Persze a jó ellátásnak nagyon nagy ára van. A betegbiztosítás elképzelhetetlenül drága Amerikában, szinte megfizethetetlen. Ez itt az egyik legnagyobb szociális probléma, de Obama most ezen gyökeresen változtatni akar. Nekem szerencsém volt, ugyanis a színészszakszervezet biztosítja az ott dolgozóknak az ingyenes betegbiztosítást, ami tulajdonképpen nagyon megható. Ebből is látszik, milyen erős Amerikában a színészek érdekképviselete.

Mi a helyzet az Államokban az otthonszüléssel?

Amerikában van egy elképesztően erős szervezet, akik a természetes szülést hirdetik, szinte az összes körzetben vannak szülőházak és szülőotthonok, de mindenkinek a saját döntése, hogy mit választ. Én nem mernék otthon szülni, és fürdőkádban sem, semmilyen alternatív módját nem választanám a szülésnek, a gyógyszerekben, az orvosokban és a steril kórházi körülményekben hiszek. Ugyanakkor szerintem nem helyes elvenni ezt a lehetőséget és az ebbe vetett hitet az emberektől.

Mennyire tartják például fontosnak azt, hogy egy csecsemő anyatejen nőjön fel?

Volt itt egy hiedelem az 50-60-as években, hogy a tápszer sokkal egészségesebb, mint az anyatej, sőt, ezt a pszichológusok is alátámasztották. A filmsztárok nem mutogatták a kisbabáikat, nem is igen vállaltak gyereket, hisz ez sokszor a karrierjük végét jelentette volna. Persze ez mára megváltozott, most pont az ellenkezője a divat. Úgy tudom, hogy az elmúlt 20 évben már a nők 70-80%-a szoptat, míg azelőtt ez csak a 10-20%-ra volt jellemző. A kismamaság és a terhesség az elmúlt 5-10 évben fetisizálódott, kultusszá vált Amerikában. Sikkes dolog lett anyának lenni, minden híresség a gyerekével mutogatja magát; vicces, de ezzel nemcsak a népszerűségüket, de az értéküket is növelik. Magyarországon is hirtelen mindenki szexi lett, aki várandós vagy gyereke van.

Az a típusú egészségtudatosság, ami Nyugat-Európára jellemző, mennyire erős Amerikában vagy New Yorkban?

New York egy külön ország Amerikán belül, nem lehet egy lapon említeni más városokkal. Itt mindenki nagyon egészségtudatos, rengeteget sportolnak, de ugyanakkor nagyon stresszesek is. Muszáj, hogy valahogy ellazítsák magukat, különben megőrülnének. Látszik az embereken, hogy odafigyelnek magukra, tulajdonképpen ez a hobbijuk: egészségesnek és fittnek lenni.

Vannak olyan terveid, amiket biztos meg akarsz valósítani Amerikában, itthon vagy Németországban?

Az igazság az, hogy nehéz terveznem, mert amint bejön egy felkérés, az minden tervet keresztülhúz. Nekem a családon túl a legfontosabb a munkám, és ha most felhívna egy rendező Magyarországról, hogy szeretne forgatni velem egy filmet, akkor azonnal csomagolnék, és másnap már otthon lennék. Az elmúlt 10 évem így alakult, bőröndből bőröndbe pakoltam, itt is voltam, ott is voltam, sehol sem voltam. Egy kicsit beleszoktam, és bele is tanultam ebbe, és be kell vallanom, felszabadító érzés, hogy nem kell véglegesnek tekintenem, ha itt vagyunk, nem kell véglegesnek tekintenem, ha elmegyünk innen. Ez egy jófajta kozmopolita dolog, persze az összes negatívumával együtt. Az a baj, hogy az emberek azt gondolják, ha nem vagy jelen, ha nem élsz az adott országban, akkor már nem is vagy elérhető. Pedig mindig mindenki elérhető. Hisz most is skype-on adok interjút neked.

Sárika két év múlva suliba megy. Azért azt valahol el kell kezdeni.

Az valóban egy új fejezet lesz, és megpróbálok majd alkalmazkodni, de most még nem akarok ebbe belegondolni. Vannak színészek, akik állandó költözködés mellett élik le az életüket, vannak cirkuszosok, akik lakókocsival járják a világot, és közben nevelik a gyerekeiket, tanítják őket, ők pedig okosak lesznek és szépek. Szóval nem hiszem, hogy ezzel bármi probléma lenne.