Rózsaszín pisztollyal

A sportlövészetről sokan azt gondolnák, inkább férfisport.

Sok ága van a lövészetnek, ez az egyik legnépesebb sport. Puska, pisztoly kategóriában is több külön műfaj van. Gyakran hiszik, hogy több férfi űzi, vagy hogy a pisztoly a nők, a puska a férfiak fegyvere, pedig nem. Engem a magas, vékony alkatommal pisztolyosnak minősítettek. A puska nehéz, azt bírnia kell a gerincnek. Nekünk, nőknek a légpisztoly és sportpisztoly az olimpiai versenyszámunk. Télen inkább a légpisztolyt gyakorolják, mert az csak 10 méteres szám, fedett térben is űzhető, a sportpisztolyhoz tér, 25 m-es távolság kell. Egyébként a sportfegyverek mások, mint ahogy az emberek elképzelik. Szép, tip-top darabok. Az én pisztolyom például rózsaszín.

Hogyan választottad éppen a lövészetet?

Tornatagozatra jártam általános iskolába, ki lehetett próbálni különféle sportokat. Amikor a lövészet volt napirenden egy tehetségkutató keretében, emlékszem, nagyon nem ment, el se találtam a lőlapot – de más sem, és úgy látszik, még így is kiszúrták, hogy tehetséges vagyok. Elvittek a Nyuszikupa nevű versenyre, ahol egyből harmadik lettem. Azt mondta az edző, hogy érdemes lenne lemennem egy lőtérre.

Rögtön megtetszett ez a sport?

Izgalmasnak, különlegesnek éreztem. Ezzel ki lehetett tűnni. Én 13 évesen csendes, visszahúzódó, de inkább fiús kislány voltam. Apu katona volt, sokat költöztünk vele, ahova vezényelték. Mikor kiderült, hogy érdemes lövészettel foglalkoznom, apu vitt le a lőtérre. Mindig katonai lakótelepen laktunk, számomra természetes volt az a közeg. De az is a vonzalom része, hogy az ember fél a fegyvertől, amit nagyon izgalmas legyőzni. Persze, az érdekesség varázsa hamar elmúlik, utána bele kell tenni a munkát, hogy eredmények szülessenek. Én ’92-ben kezdtem a gimit, és vele a komoly edzéseket, ’95-ben pedig már bekerültem az akkori junior válogatottba.

Amikor megismerkedtél egy fiúval, és kiderült, mit csinálsz, volt, akinek elment a bátorsága?

Nem, de az ezzel kapcsolatos poénok állandó céltáblája voltam és vagyok azóta is. Megszoktam. Szintén szokták kérdezni, le tudnék-e lőni valakit önvédelemből. Nem, és nem is lenne szabad.

Milyen képességek kellenek a sportlövészethez? Gondolom, sok egyéb mellett, jól is kell látni.

Nem árt, de sok szemüveges lövő van. Igazából a fegyvert nézzük, nem a célt. A táblából halvány pacát látunk. Szükség van állóképességre, persze, nem annyira, mint pl. egy kajakosnak, de kell. Különösen fontos a kar-és hátizom; az én pisztolyom csak 1 kiló, de ki is kell tartani 50 percig. Van versenyszám, ami 2,5 órába telik, és csak a töltés ideje pihenés: 30 pontlövés egy (1-10-ig) számozott táblára, mozgás nélkül, majd 30 gyorslövés időre.

A jobboldalad erősebb?

Egyensúlyba kell hozni a ballal, nem lehetek fél Popej. Ez nem csak esztétikai kérdés. Balkézzel is szoktunk lőni, vagy csak célra tartani az edzésen, különben nagyon fájna a hátunk. Ha a lőtérre megyek, nem feltétlenül kondizom is. Bár a Honvédnál minden egy helyen van (medence, konditerem, futópálya), megoldhatnám, de akkor sosem lennék otthon. Egy edzés így csak a lövéssel 2-4 óra.

Nem érzed monotonnak? Székely Éva azt mesélte, énekelt és szavalt magában úszóedzés közben; a lövésre viszont koncentrálni kell.

Tényleg tud unalmas lenni az edzés. Az is, ha folyamatosan 10-est lő az ember. Ezért gyakran kitalálok valami kis feladatot, hogy feldobjam. Pl. nem cserélem a lőlapot, hanem ki kell lőnöm a 10-es kört, úgy, hogy a sok kis lövéstől kiessen a papír. Minden jó, ami fenntartja a figyelmet.

Ennek a sportnak a lényege koncentráció. Ez fejleszthető?

Igen, és fejlődik is. 13 évesen még nyilván nem volt olyan a koncentrációm, és nem is elvárható egy gyerektől, hogy tökéletesen összpontosítson. Minden sport fegyelemre nevel, a lövészet meg pláne. Annyira kell tudnom a feladatom, hogy már csak összpontosítanom kelljen. Lőni mindenki meg tud tanulni. A legnehezebb, hogy egy komoly versenyen is teljesíteni tudjunk, amikor felmegy a pulzusunk az izgalomtól. Ráadásul nálunk a stressz nem tud levezetődni a mozgásban. Remeg a kezem, légszomjam van, a fülemben dobog a szívem. A mai napig ezt érzem, csak megtanultam kezelni.

Hogyan?

Kialakultak a kis trükkjeim. Ha nagyon ideges vagyok, tudatosan figyelek a levegővételre, arra gondolok, hogy a másik is ugyanígy izgul, és ami a legfontosabb: azt mondogatom magamnak, hogy így is meg tudom csinálni. Edzésen ezért végzünk bizonyos gyakorlatokat, pl. guggolok gyorsan 20-at, betöltöm a fegyvert és lövök. Hogy remegő kézzel, légszomjjal, dobogó szívvel is menjen. Versenyen emlékeztetem magam, hogy megy. A kis stressz jót tesz, de ha túl nagy, oldani kell. Láttam már olimpiai döntőn férfi pisztolyost, aki összeesett, mentő vitte el. Pánikrohamot vagy infarktust kapott.

Hogyan alakult a pályád? Volt olyan mélypontod, hogy azt hitted, abbahagyod?

Hullámhegyek, hullámvölgyek voltak, és egyszer elgondolkodtam azon is, hogy abbahagyom, de nem magam miatt. Pont az előző vb előtt 2 héttel bezárták a Honvéd Pongrác úti lőterét. Azóta sincs az egyesületnek rendes lőtere. Egy öt lőállásos, 10 m-es lőteret használhatott a több száz lövő (a volt öttusa lőteret), ahol nincs 25 vagy 50 méteres lehetőség. Kiborultam, rosszul is sikerült az a vb. Kórházba kerültem, olyan allergiás reakcióim lettek. Életemben először akkor jártam sportpszichológusnál. Kudarcélmény ért, plusz nem volt hol edzenem. De fél év után éreztem, hogy nem lehet tovább keseregni. Előre kellett nézni és megoldást találni. Bekéredzkedtem a gyáli lőtérre, azóta is ott készülök 25 méteren; 10 méteren meg, ahol a Honvéd öttusásai. Mert megvan a Honvéd, és bár mindig kérdezik, miért nem váltok, sosem hagynám ott. Ők is a családom.

Hogy külföldre menj, az sosem merült fel?

De, az athéni olimpia után ki is mentem Svájcba egy évre, kipróbálni, milyen külföldön. Maradtam honvédos, ugyanúgy válogatott voltam itthon, hazajártam. Svájc nagyon szép, de egy év után nagyon meguntam, és bár kedvesek voltak velem, kívülálló maradtam; máshol is így van szerintem. Hazavágytam, itthon viszont nehéz volt újra megszokni a magyar körülményeket.

Most jutottál az eddigi pályád csúcsára, a vb-vel, meg azzal, hogy kijutottál a 2016-os olimpiára...

Régóta ott voltam a világ élmezőnyében, de mindig kicsit hátrébb, mint szerettem volna. Juniorként nagyon sok érmem volt, csapatban junior világbajnokok voltunk. De felnőtt mezőnyben újra föl kell kapaszkodni. 2005-ben a riói világkupán a bronzérmemmel sikerült is; viszont egy tizeddel lemaradtam az olimpiai kvótáról, ami… egy hajszál. Azt jelenti, a 10-es körön belül egy tizedmilliméterrel kijjebb esett a lövés a lőlapon.

A teniszezők ilyenkor csapdossák földhöz az ütőjüket. Te földhöz vágod a pisztolyod?

Volt rá példa edzésen. Versenyen uralkodom magamon. Kisebb dolgokat eltörök magam körül, attól megnyugszom…, a lövész szemüvegemen is ugráltam már mérgemben. De 2005-ben összességében nagyon örültem a bronzéremnek. Akkor azt gondoltam, hogy legközelebb biztos meglesz a kvóta is. Nem lett, sőt, mindig többel maradtam le róla, mint korábban. De tudtam, hogy bennem van az olimpiára való kijutás lehetősége. Az amerikai filmekben van ez a maszlag, hogy „az álmod nem szabad feladni”, de én tényleg nem adtam fel.

Amikor tizedmillimétereken múlik egy jobb eredmény, az még több edzés vagy csak szerencse kérdése?

Az elmúlt években, azt mondtam volna, hogy „elkerült a szerencse”, de most azt mondom, a munka meghozta a gyümölcsét. Elkeseredve akkor sem voltam, de mikor mondogatták nekem, hogy miért nem hagyom abba, miért nem csinálok már valami értelmeset, az nem esett jól. Sok ember szemében a „lövöldözés” nem rendes munka. A barátnőim meg azzal szekálnak, hogy „mikor szülsz már gyereket?” Majd, ha eljön az ideje! Ezzel a sporttal ráadásul nem is kell sokat kihagyni, terhesen is lehet űzni, főleg a légpisztolyt. A sportpisztoly hangos. (Puskásoknak nehezebb, lőruhában lőnek, ami segít a gerincet tartani.)

A férjed támogat?

Igen. Ő végig erősített, hogy abba ne hagyjam a sportot, meglesz az olimpia. Ő civil, de nagyon érdekli minden sport. Viszont a versenyeimre gyakran azért nem jön el, mert annyira izgul értem, hogy nem bírja nézni.

Kitartani, magadban bízni lehetett a legnehezebb...

Igen, de közben mindig volt olyan eredményem, ami a reményt éltette. Most Granadában, a vb-n pedig végre összejött, amire vártam. Az elmúlt másfél évben egyre jobb formában voltam, egyre feljebb kerültem a világranglistán, mindig meg tudtam csinálni, amit elterveztem. Én a sportpisztolyt szeretem jobban (a légpisztolyt kevésbé), és azt éreztem, hogy azzal a 8-as döntőben a helyem. Ott újra indul a pontozás. Nagyon rákészültem, imádom a gyorslövő részt. Két napos volt a verseny, második nap volt a gyorslövés; az első nap közepesen jól sikerült, még volt esélyem, és másnap jött az én számom: 27 db 10-est, 3db 9-est lőttem, ami fantasztikus eredménynek számít. Nem tudom, hogy csináltam, mert annyira remegett mindenem, hogy alig tudtam levenni a lövőszemüvegem. Így kerültem a döntőbe, ahol az első 5 olimpiai kvótát kapott. Bronzérmes lettem. Hatalmas élmény volt maga a verseny, életre szóló. Eltűnt az izgalom, és olyan boldogságot adott az a döntő, hogy végig csak mosolyogni tudtam. Mutatta az arcom a kamera. Fenn van a neten, én is visszanéztem. Próbáltam nem mosolyogni, nehogy azt higgyék, a kameráknak szól, de nem ment. Végül is erre tanítottak, mikor elkezdtem a lövészetet: hogy azért csináljam, mert szeretem.

Már az olimpiára gondolva edzel?

Igen, januártól. Mindenki ijesztget, hogy „az olimpia szelleme más”. Kiderül. Számomra óriási dolog, hogy kijutottam, de ettől függetlenül nagyon büszke vagyok arra, amit eddig elértem. ’82-ben nyert utoljára magyar pisztolyos nő vb egyéni érmet és ’89-ben csapatban. Nekem most mindkettőt sikerült megszereznem.

Van civil foglalkozásod?

Sportlövő szakedzőként végeztem a TF-en, de sosem használtam ezt a diplomámat: nagyon rossz állapotban vannak a sportlétesítmények, és nem lehet megélni edzőként. Egyetlen tanítványom volt, van: sok éve együtt edzünk, ami mindkettőnknek jó. A sportújságírás felé is kacsintgattam (elvégeztem a kommunikáció szakot), de rájöttem, hogy az sem nekem való. Anyukám gyógyszertári szakasszisztens – én többet voltam patikában gyerekként, mint oviban –, a nővérem gyógyszerész, így adta magát, hogy beiratkozzam a 3 éves asszisztensképzésre. Mióta végeztem, dolgozom a nővérem mellett a patikában Tökölön.

A lövészet nagy előnye, hogy nem lehet belőle kiöregedni.

Igen, az olimpiákon a legidősebb versenyző általában sportlövő. Főleg 30 fölöttiek vannak a világ élmezőnyében. Ehhez a sporthoz le kell higgadni. Én most 36 évesen pont középen vagyok az életkorommal. Még minden nyitva áll előttem.

Míg egy teniszmeccsről vagy úszóversenyről mindenki tudja, vagy azt hiszi, tudja, hogyan zajlik, számos sportág kiesik az átlag magyar tévénéző látóteréből. De csak addig, míg az olimpián nem drukkolhat hazai versenyzőnek. Magyarország első kvótáját a 2016-os, Rio de Janeiróban rendezendő olimpiára Tobai-Sike Renáta szerezte meg – aki a granadai vb-n sportpisztolyban bronzérmes lett. 2014-ben az év sportlövőjének választották.