Romlik-e a memória az életkorral?

Az idősödéssel jelentkező memóriapanaszok megítélése összetett differenciáldiagnosztikai feladatot jelent az ezzel foglalkozó szakemberek számára is.

Az életkor előrehaladtával sokan tapasztalnak változást, olykor nehézséget a memóriateljesítményükben. Az időskori neuropszichiátriai ellátásban is az egyik vezető jelenség a kognitív teljesítmény hanyatlása, ezen belül pedig a memóriaromlás. Ahogy a hétköznapokban, úgy az orvosi gyakorlatban is mindennapos kihívást jelent az életkorhoz köthető memóriateljesítmény-változás összetett problematikája. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy a szubjektív memóriaromlás egy kóros, esetleg progresszív folyamat kezdetét jelzi-e, vagy ártalmatlan jelenségről van szó, ami az egészséges öregedés velejárója. 

Kóros kognitív zavarok

Az egyértelműen kórosként értékelhető kognitív zavarok aránylag egyszerűbben definiálhatók. Ezeket a jelenlegi klasszifikációs rendszerek alapján két nagy csoportra osztjuk: 1. enyhe kognitív zavar (a Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders – DSM-5 meghatározása szerint: enyhe neurokognitív zavar); 2. demencia (a DSM-5-meghatározás alapján: major neurokognitív zavar).

A demencia tünetegyüttese könnyebben diagnosztizálható, az állapot kóros volta ugyanis többnyire egyértelmű a szakember, de sokszor a laikus hozzátartozó számára is. Demenciáról akkor beszélünk, ha legalább egy, de típusosan több kognitív tartományban (melyek között nem szükségszerűen, de gyakran a memória is érintett) az egyén korábbi teljesítményéhez képest jelentős hanyatlás detektálható, ami az egyén mindennapi pszichoszociális funkcionalitását érezhetően rontja, illetve az ezzel kapcsolatos önállóságot ellehetetleníti. A DSM-5 az alábbi kognitív tartományokat határozza meg: összetett figyelem, exekutív funkciók, tanulás és memória, nyelvi funkciók, perceptuális-motoros funkciók és szociális kogníció.

A demenciánál enyhébb, de egyértelműen kóros állapot az enyhe kognitív zavar tünetegyüttese. Ebben az állapotban a kognitív teljesítmény egyértelmű, objektív romlást mutat a kiindulásihoz képest, de ez nem éri el a demencia mértékét. A tünetegyüttest a demenciától elválasztó határvonal nem éles, leginkább a funkcionalitás mentén lehetséges. Enyhe kognitív zavarban, a demenciával ellentétben, az önálló funkcionalitás megtartott. Az érintett személy által nyújtott funkcionális teljesítmény némileg károsodhat, de ha a feladat végrehajtásának színvonala nem is romlik, maga a kivitelezés nagyobb erőfeszítést, több időt, illetve kompenzációs stratégiákat igényel.

Természetes-e a „korfüggő feledékenység”?       

Az enyhe kognitív zavarnál enyhébb memóriaproblémák megítélése korántsem egységes. Számos elnevezés született ezekre a jelenségekre (jóindulatú időskori feledékenység, korfüggő kognitív hanyatlás stb.), amelyek közül a korfüggő feledékenység a legelterjedtebb. 

A fogalmat Crook és munkatársai írták le 1986-ban, és sokáig gyakran alkalmazott és vizsgált kategória volt. Elsősorban élettani változásokhoz köthető jelenségcsoport, amelyet fokozatosan jelentkező, szubjektív feledékenység jellemez. Ez a mindennapi életben nehézséget jelent, és enyhe romlás detektálható finom kognitív tesztelés során. A jelenség nem progresszív, nincs intellektuális hanyatlás és nem észlelhető organikus agyi érintettség. Gyakran társulnak affektív és szorongásos jelenségek, melyek különösen megnehezítik a jelenségkör besorolását. A feledékenység elsősorban a gyors felidézésre, nevek felidézésére, tárgyak helyének a megjegyzésére vonatkozik. Ugyanakkor a jelenséget nem lehet feltétlenül betegségnek tekinteni, a szociális funkciók nem károsodnak. Nem beszélve arról, hogy elnevezésével ellentétben a jelenség nem jelentkezik feltétlenül az életkor előrehaladtával. A korfüggő feledékenység mint önálló fogalom használata, elsősorban mert az egészséges és kóros jelenségeket nehézkesen különíti el egymástól, az utóbbi években visszaszorult és – legalábbis részben – beolvadt az enyhe kognitív zavar fogalmi kategóriájába.

Az egészséges öregedés folyamán az egyes memóriafunkciók teljesítménye változik, összességében tehát a memória szerkezete átalakul. Bizonyos memóriafunkciók, illetve kognitív funkciók teljesítménye háttérbe szorul, másoké pedig erősödik. El szokás különíteni egymástól a kognitív teljesítmény fluid (gyors, változó, megjegyzésre, friss információfeldolgozásra, gyors asszociációkra vonatkozó) és krisztallizált (letisztult, kikristályosodott, élettapasztalatokon, ismeretanyag szintézisén alapuló) összetevőjét. Az életkorral összességében a fluid komponens rovására a krisztallizált teljesítmény javul.

Nagyjából egyetértés jellemzi a szakirodalmat abban a tekintetben, hogy az életkori teljesítményromlás sokkal kifejezettebb az epizodikus (életünk során bekövetkező eseményekre és azok körülményeire vonatkozó) és a munkamemória (a memóriában az információfeldolgozás során átmenetileg, rövid ideig tárolt tartalmak) terén. Ezzel szemben a megszerzett lexikális, tárgyi tudásanyag (szemantikus memória) sokáig megőrződik, sőt gyarapodhat is.

Hasonlóan tartós a tanult motoros és kognitív készségek összessége, amit procedurális memóriának nevezünk. A figyelmi funkciókban is elsősorban csak akkor jelentkezik nehézség, ha több modalitásban, egyszerre, megosztva van rájuk szükség. A különböző memóriafunkciók romlásában elsősorban a megjegyzés és a felidézés károsodása játszhat szerepet és legkevésbé a megőrző funkcióé. Részletesebb vizsgálatok elsősorban a megjegyzés és az azonnali felidézés romlásának a jelentőségét emelik ki.

Figyelemre méltó azonban, hogy rendkívül széles skálán mozog a korral járó változások mértéke, vannak egyének, akiknél nem, vagy alig érzékelhető bárminemű memóriakárosodás. Ennek a hátterében felmerül az idősödés során az agyi, illetve kognitív rezervkapacitás és az agyi funkciók megőrzésének, fenntartásának koncepciója, amit agyi strukturális, biokémiai és funkcionális tényezőknek tulajdonítanak. Ez a jelenség teremti meg a lehetőségét annak, hogy különböző beavatkozások segítsenek a memóriafunkciók megőrzésében. 

Gyógyszeres lehetőségeink nincsenek a fiziológiás memóriaváltozás befolyásolására, ez elméleti szempontból is megkérdőjelezhető lenne. Számos adat utal azonban arra, hogy a fenntartott kognitív aktivitás (pl. kognitív tréning), fizikai aktivitás (rendszeres mozgás) és szociális interakciók az idősödés során segítenek megőrizni a kognitív funkciókat, és bármilyen eredetű legyen is a memóriafunkciók hanyatlása, elősegítik azok javulását, tehát mind preventív, mind pedig terápiás hatásuk van. Számos vizsgálat folyik különböző diéták hasonló hatásával kapcsolatban. 

Összegzés       

Egészséges körülmények között a kognitív funkciók (köztük a memóriafunkciók) teljesítményének összessége biztosítja a személy funkcionális önállóságát az öregedés során. Noha a memória szerkezetének átalakulása és bizonyos funkciók romlása része lehet az egészséges öregedésnek, a memóriateljesítmény összességének a romlását és az ezzel kapcsolatos pszichoszociális funkcióvesztést kórosként kell értékelnünk. Amennyiben kóros jelenséget, tünetegyüttest véleményezünk, a részletes kognitív felmérés mellett mindent meg kell tennünk a mielőbbi és részletes etiológiai kivizsgálás és a potenciálisan reverzibilis tényezők befolyásolása érdekében.