Tom Lyle Williams még csak 19 éves volt, amikor 1915-ben megszállta az ihlet. Nővére, Maybel épp a tükör előtt állt, és korommal igyekezett a szemhéjait igézővé varázsolni, a korban bevett szokás szerint.
Tom érdeklődéssel figyelte a kezdetleges szépészeti műveletet, majd gondolt egyet, és egy gyógyszerész barátja segítségével megalkotta az első szemfestéket.
Mivel a szer alapanyaga a vazelin volt, az inspirációt adó lánytestvér tiszteletére a Maybel és a vazelin szavakból megszületett a ma is közismert Maybelline márka.
A legismertebb üdítőitalok is gyógyszerészeknek köszönhetik a létrejöttüket.
Ezek szinte kivétel nélkül Amerikában látták meg a napvilágot, ugyanis az újvilág gyógyszertáraiban üdítőitalokat is lehetett vásárolni.
A nem túl széles kínálatot akarta bővíteni Charles Alderton, aki addig kísérletezett a különböző fűszerek és a vanília kombinációjával, míg Dr. Pepper néven meg nem született a színes-cukros-szénsavas frissítő, amely rövid időn belül hatalmas üzleti siker lett.
Sajnos a nagy titkot, hogy ki valójában a névadó Borsorvos, elfelejtette feljegyezni az utókor, ma is számos teória és legenda övezi kilétét.
John Stith Pemberton a polgárháborúban a déliek oldalán harcolt,és sebesülései miatt fájdalomcsillapítókon élt, elsősorban morfiumon.
Saját függőségét próbálta enyhíteni egy alkohol- és kokaintartalmú itallal, amelyet aztán áruba bocsájtva nem kis népszerűségre tett szert, el is adta a receptet nem sokkal a halála előtt.
Így született meg a Coca-Cola, amely sokak bánatára és még többek szerencséjére ma már nem tartalmazza a két legfontosabb eredeti összetevőt.
Az emésztés zavartalanságát többek közt a pepszin nevű enzim segíti elő. Egy Caleb Bradham nevű patikus ezért az emésztést könnyítő italát Pepsi-Colaként kezdte árusítani, és bár maga az enzim sosem volt a frissítő összetevője, mégis hatalmas karriert futott be vele a gyógyszerész.
Sikerének egyik titka abban volt, hogy a kezdetektől hírességekkel reklámozta italát, autóversenyzők és sportolók dicsérték a Pepsi teljesítményükre gyakorolt kedvező hatását.
Amikor huncut mosolyával Mr.Clooney kedvenc kávéját szürcsöli, jusson eszünkbe, hogy a Ness termékek nem egy skót tavi szörnyről kapták a nevüket, hanem Henri Nestlé svájci gyógyszerészről.
A leleményes patikus találmánya pedig az első anyatejpótló tápszer volt, amellyel rengeteg koraszülött baba életét mentette meg.
Az ő nevéhez fűződik egy másik életmentő táplálék is, ugyanis aktív szerepet játszott az 1870-es években a tejcsokoládé megalkotásában, amelyhez egy korábbi nagysikerű Nestlé terméket, a sűrített tejet használta fel.