A női orgazmus elérése jóval összetettebb folyamat, mint a férfi orgazmusé. Fontos szerepe van benne az előjátéknak, valamint az érzelmi biztonságnak is. A női orgazmushoz fontos, hogy a nő ismerje a saját testét, erogén zónáit, valamint hogy párjával közösen begyakorolják azokat a technikákat, amelyekkel elérhető a csúcspont.
A női orgazmus során a medencefenék izmai – ideértve a hüvely és a méh izmait, illetve végbél körüli izmokat – ritmikusan összehúzódnak, emellett pedig intenzív örömérzet jelentkezik. Szerető párkapcsolatban, érzelmi biztonság esetén mindehhez felszabadultság, boldogság is kapcsolódik.
Az orgazmus rendszeres elérése számos előnnyel jár. A közben termelődő hormonok (oxitocin, dopamin, endorfin és szerotonin) pozitív hatást gyakorol a közérzetre, emellett egészségügyi előnyei is vannak az elélvezésnek: csökkentheti a stresszt, javíthatja az alvásminőséget és az immunrendszer működését.
A partnerrel szerzett közös élmények emellett építik a párkapcsolatot, segítik az összetartozás érzésének erősödését. Akinek tehát nehézséget okoz az orgazmus elérése, annak érdemes foglalkozni a kérdéssel, próbálkozni, gyakorolni, mert nagyon sokat tehet így a testi-lelki egészségéért és a párkapcsolatáért egyaránt.
Többféle női orgazmus létezik – és bár sok kutatás készült a témakörben, jelenleg még nincsen konszenzus arra nézve, hogy pontosan hogyan is lenne érdemes kategorizálni a női orgazmusokat. A női orgazmusokat gyakran csiklói vagy hüvelyi típusokra szokták osztani, de ezek gyakran átfedésben vannak, és legtöbbször a csikló is szerepet játszik az élményben. Az erogén zónák egyénenként eltérőek lehetnek – sokaknál például a mellbimbók, a nyak, a fülcimpa, vagy az anális terület ingerlése is orgazmushoz vezethet.
A csikló orgazmus vagy klitorális orgazmus a csikló ingerlésével érhető el. A csikló egy apró, érzékeny képlet, amely a nagyajkak találkozásánál, a szeméremrés felső részén található. Lényegében a férfiak péniszének női megfelelője, még egy fitymaszerű bőrredő is borítja. A nők jelentős része számára a csiklói orgazmus elérése megy a legkönnyebben, amelyet a kézzel, szájjal, nyelvvel történő kényeztetés, ingerlés tud kiváltani.
A hüvelyi orgazmusért a hüvely belső ingerlése felel. Mivel a hüvelyben kevesebb az idegvégződés, mint a csiklóban, a hüvelyi orgazmus elérése sok nőnél gyakorlást igényel. A hüvelynek alapvetően a bejárati része és az alsó harmada érzékeny, itt található az úgynevezett G-pont, amely egyes kutatók szerint valójában a csikló belső nyúlványának a része lehet. Ez a pont nem csak súrlódásra, hanem a nyomásra is szexuális izgalommal és kéjjel reagálhat. Fontos megemlíteni, hogy a G-pont létezését nem bizonyították egyértelműen.
Bár vannak, akik különbséget tesznek aközött, hogy melyik orgazmus milyen érzés, ezzel kapcsolatban szintén nincsenek egyértelmű tapasztalatok.
Bár vannak kivételek, a legtöbb esetben az az ideális, ha fel van építve az orgazmushoz vezető út. A női orgazmushoz ezért nagyon fontos az előjáték, a simogatás, az úgynevezett taktilis ingerek ugyanis nagyon fontosak az érzelmi kapcsolódás és biztonságérzet megteremtéséhez szex közben. Ez az érzelmi ellazultság alkohollal nem helyettesíthető, az alkohol ugyanis rontja az orgazmuskészséget.
Az orgazmus elérésében fontos szerepe van a gyakorlásnak és az erogén zónák kiismerésének. A hüvelyi orgazmus például a Kegel-torna rendszeres végzésével könnyebben előidézhető. A legjobb, ha egy pár az előjáték és az együttlét során gyakorolja, hogy mi működik a legjobban, hogyan érhető el a legkönnyebben az orgazmus a nő számára. Így jobb lesz a szexuális élmény, illetve könnyebben elérhető a többszörös orgazmus is.
A maszturbáció, bár segíthet az erogén zónák kiismerésében, nem minden szexológus szerint ajánlott, ugyanis az önállóan megtapasztalt érzéseket sokszor nehéz egy partnerrel reprodukálni, ami frusztrációt okozhat.
Amennyiben valaki nagyon nehezen tud eljutni az orgazmusig, érdemes lehet szexuálpszichológushoz fordulnia, aki segíthet a probléma okainak feltárásában és az orgazmushoz vezető út felfedezésében. A párterápia szintén nagyon sokat segíthet, mert sokszor a lelki okok feltárása és kezelése jelenti a kulcsot.
Tekintse meg a Szimpatika kínálatában kapható óvszereket és síkosítókat!