Amikor a 19. században az első vonatok útnak indultak, sokan arra figyelmeztették az embereket, hogy a szédítő sebességű utazást és a konstans rázkódást az emberi szervezet nem bírja, és súlyos egészségkárosodáshoz fog vezetni a vonatozás.
Még olyan elképzelés is volt, amely szerint idegkárosodáshoz és őrülethez vezet a közlekedés e módja.
A világ ugyan sokat változott a 19. század óta, ám az emberek szinte semmit. A mobiltelefonok különféle vélt káros hatásairól a megjelenésük pillanatától fogva terjednek elképzelések.
Az Ausztrál Sugárvédelmi és Nukleáris Biztonsági Ügynökség egészségügyi hatásokért felelős vezetője, Ken Karipidis nemrégiben számolt be arról a globális kutatásról, amelyben eloszlathatták e tévhiteket. A régóta fennálló félelem amiatt alakulhatott ki, hogy az emberek az agyukhoz közel tartják a mobiljukat beszélgetés közben.
A kutató elmondta, hogy a legnehezebb az efféle felmérésekben az, hogy el tudják választani a mobilok rádiósugárzáshoz köthető hatásait az olyanoktól, amelyeket például a játékok vagy a közösségi média folyamatos használata idéz elő a kognitív képességeinkben.
A kutatók korábban készült tanulmányok eredményeit elemezték. Bár közel 4000 ilyen volt, ezekből csupán öt módszere felelt meg azoknak a minőségi kívánalmaknak, amelyek a kutatási eredmények megbízható voltához szükségesek voltak.
Azonban ezek végeredménye egyértelműen azt mutatta, hogy a mobiltelefonok rádiósugárzása nincs hatással az emberi értelemre.
A kutatást a WHO megbízásából készítették el. Az Egészségügyi Világszervezet 2019-től kezdődően számos kutatást kezdeményezett, amelyek sorozatával a rádióhullámok egészségügyi hatásait mérték fel.
E vizsgálatok eredményei alapján a WHO majd megfogalmazhatja az új környezet-egészségügyi irányelveit.
Borítókép: Envato Elements