Elfogadás gyermekkorban - nevelés kérdése

Alapvetően elmondhatjuk, hogy a gyerekek nem születnek kirekesztőnek, őket nem riasztja el a másság, a különlegesség, azonban az idő múlásával a környezeti hatásokra (ld. modelltanulás) kell odafigyelni.

A folyamat hátterében számos dolog húzódik. A régi korokhoz képest, amikor még több generáció élt együtt, ahol a betegség, öregség, sőt a halál, de a születés sem volt tabu, más nyomatékot kapott a szokatlannak tűnő emberek, helyzetek elfogadása. A mai gyerekek sajnos kevéssé találkoznak ezekkel, vagy ha mégis, gyakran mindenféle előzetes felkészülés, felvezetés nélkül.

Jó gondolat az oktatási-nevelési intézményekben az integráció, azonban ez a terület is nagy körültekintést, odafigyelést igényel. Az óvodáskorú kisgyerekek számára egy-egy sajátos nevelési igényű társuk jelenléte viszonylagos természetességgel elfogadott, az általános iskolás korosztályban már többet kell foglalkozni ezzel a kérdéskörrel.

A nevelés folyamán fontos, hogy a kisgyermek megtanulja: noha a másik elfogadása nem egyenlő az egyetértéssel, ugyanakkor lehet, hogy ő mást érez, gondol, mint én.

A tekintélyelvű nevelés az elfogadás ellen hat, azonban az együttműködésen alapuló, alternatív pedagógiai hozzáállás, ahol a szabályokat közösen alkotjuk meg, szabad véleményt nyilvánítani, ahol a gyermek bizalmat kap és egyéni felelősséggel ruházzuk fel, együttműködésre, elfogadásra, nyitottságra tanít, ami a későbbiekben a saját közegében, a kortársai közt is hatni fog.

Végezetül fontos megemlíteni, hogy ha a gyermekünk viselkedése hirtelen megváltozik, szótlanná, szorongóvá válik, rosszul alszik, nincs étvágya, esetleg dühkitöréseket produkál, gyanakodhatunk arra, hogy bullying áldozata lett. Ekkor be kell avatkozni, és szakszerű segítséget kérni az osztályfőnöktől, valamint az iskolapszichológustól.

Beszélgessünk sokat a gyermekünkkel az óvodai, iskolai helyzetekről, így könnyebben tudunk segíteni akkor, ha bajba került. Végezetül gondoljuk végig, mi magunk hogyan állunk az együttérzéssel és a toleranciával, hiszen akkor tudunk elfogadó gyermeket nevelni, ha tisztában vagyunk a saját elakadásainkkal, vakfoltjainkkal, és készen állunk arra, hogy dolgozzunk ezeken.