„Nem ez az utolsó esély!”

Mi volt az újdonság erejével ható, kiemelhető momentum az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének legutóbbi klímajelentésében?

Az egyik újdonsága az előző jelentésnek az volt, hogy a levegő átlaghőmérséklete nem nő, mert az óceánok ellopják a hőt. Sajnos egyetlen éghajlati modell sem tudja még ezt reprodukálni. Ebből következően nem tudják megmondani azt sem, hogy ez a stagnálás meddig tart. Holnapig vagy évtizedekig? Mindkettőre megvan az esély. Az biztos, hogy nem örökké, mert az óceánok sem végtelen hőtározók, és a hőelnyelés mértéke lassan gyengülni látszik.

Mi mondható el a kibocsátás jelenlegi helyzetéről?

Kínában az elmúlt két évtizedben rohamosan nőtt az üvegházgázok kibocsátása, míg például az Európai Unióban, sőt Ukrajnában és Oroszországban is csökkent. Ez nyilván az ipari szerkezet átalakulásának köszönhető, nem pedig a környezettudatos cselekvésnek. Sajnos az egész világon folyamatosan nő a kibocsátás mértéke, ahelyett hogy csökkenne. Pedig ahhoz, hogy tartósan megálljon a felmelegedés bolygónk minden szférájában, a jelenleginél 80%-kal kevesebbet szabadna csak kibocsátanunk, mert ennyi az, amennyit a növények és az óceánok még semlegesíteni tudnak.

Minek kellene történnie Párizsban?

Olyan megállapodás elfogadására volna szükség, amely jelentősen meghaladja az eddigi Kiotói Jegyzőkönyv 5,2% csökkentésvállalását. Jelenleg csak arra van remény, hogy ez 2021-től fog elindulni, jelenleg komoly előkészületek zajlanak. Ez is nagyon nehéz, például azért is, mert nagyon eltérő az egyes országok klímaváltozásnak való kitettsége, érintettsége. Emiatt nem könnyű megtalálni a mindenkinek elfogadható, közös nevezőt. Nem egyszerűen jó szándék kérdése az egész, van a realitás, illetve a kőkemény érdekek. Viszont arról szó sincs, hogyha most decemberben nem sikerülne megegyeznie az országoknak, akkor egy évvel később már végzetes dolgok történnének.

Akkor nem ez a – médiában hangoztatott – utolsó esély?

Nem, ezek valótlan állítások. Csak valamikor végre jó lenne dűlőre jutni, különben valóban utolérnek bennünket a jelentésekben ismertetett éghajlati problémák.

Ha az elkövetkező évek klímakonferenciáin nem sikerül egyezségre jutni, abban az esetben mi vár Magyarországra?

Ha folytatódik az éghajlati rendszer egészének a melegedése, akkor az a vízellátás romlását hozza magával, rossz csapadékelosztással, nyári hiányokkal, téli többletekkel. A napsütésből több lesz néhány százalékkal, a havas szélsőségek nagyon lecsökkennek, a nyári hőhullámok megszaporodnak. Nagyjából ilyen kép várható a mi térségünkön.

Több helyütt misztikus számként kezelik a két fokot, mint megengedhető melegedési maximumot. A tudománynak mi erről a konkrét álláspontja?

Ha azt határozzuk meg, mikor következik be nagy baj, akkor nem valós, hogy két foknál húzzuk meg a határt. Tudományos szempontból azt mondhatjuk, valahol három fok fölött állapíthatjuk meg a maximumot. Viszont nem feledkezhetünk meg arról, hogy ebből már egy fokot megtettünk! Ellenben nehéz arra számítani, hogy a következő huszonöt évben a melegedés úgy begyorsul, hogy a mostani – minden bizonnyal átmeneti –stagnálásból hirtelen három fok melegedésbe csapjon át. Szerencsére egyik forgatókönyv sem jósol ilyen goromba változást.

A váltás a környezetbarát, megújuló energiákra eddig nem történt meg, s a fosszilis energiákból bőségesen van még.

Nagyon sokan azzal számolnak, hogy ezek a nem hagyományos, nehezen kisajtolható szénhidrogén-készletek óriásiak. Ha azt nézzük, mennyi ismert fosszilis tüzelőanyag – kőolaj, földgáz és szén – létezik, amit a már ismert technológiával kitermelhetünk, akkor az körülbelül száz évig elég lenne a mai kibocsátás mellett, vagyis ilyen hosszú idejű felhasználásnak felel meg. Ha a ma még nem hozzáférhető, de már ismert készleteket vesszük, azok mintegy ezer évre elegendőek! A kőkorszak sem azért ért véget, mert elfogyott a kő. Bízzunk benne, hogy mi sem fogjuk megvárni, amíg elfogy a hagyományos energia, hanem korszerűbbre, tisztábbra váltunk át, miközben sikerül takarékosabban bánni a forrásainkkal.

Mennyire sikeres a figyelemfelhívás itthon?

Sajnos a média nem ösztönzi takarékosságra, odafigyelésre az embereket. A kormányzat is fizet mindenért, bárkiről legyen is szó, de hogy az energiatakarékosságra felhívó kampányokat csináljanak, senkinek nem jut eszébe. Ellenkezik az adott médium hirdetési érdekeivel, az állam pedig soha nem figyelt erre.

Egy átlag magyar embernek mire érdemes odafigyelnie a környezet megóvása céljából?

Kétféle hozzállás tapasztalható az egyén szintjén a klímaváltozással kapcsolatban, ahogyan a jelenlegi időjáráshoz való alkalmazkodással kapcsolatban is. Időjárás-tudatossága sincs minden embernek. Például ha jön egy jégesőről szóló előrejelzés, akkor reggel nem hagyom kint az autót. Egy faluban, ahol volt egyszer-kétszer villámárvíz, igyekszem a gátakat, elterelő utakat megerősíteni, újakat építeni. Számtalan hasonló dolgot lehetne említeni azzal kapcsolatban, hogy mennyire alkalmazkodunk az éghajlat változásaihoz. Eltérő az is, ki milyen módon törekszik  a kibocsátás mérséklésére. Nem hagyom égve feleslegesen a villanyt, nem folyatom a vizet, energiatakarékos égőt használok, szigetelem az épületet. Ezekből már itt-ott egyet s mást megvalósítanak az emberek, ami azért mindenképp jó jelnek tekinthető.

Dr. Mika János éghajlatkutatóval beszélgettünk a decemberi párizsi klímakonferencia esélyeiről, a klímaváltozásról való jelenlegi tudásunkról s az energiapazarlás mérsékléséről.