Ismerjük a mozgás jótékony hatásait, de azontúl, hogy sport közben az adott feladatra koncentrálunk, és nem foglalkozunk a napi gondokkal, ilyenkor valóban csökken a stressz-szintünk?
Hogyne. A stresszről tudni kell, hogy az elmúlt száz évben rettenetesen megnőtt az emberre nehezedő nyomás, többnyire városokban élünk, ahol nagyobb a zaj- és fényszennyezés, de ma már információszennyezésről is beszélhetünk.
Ennek hatására a stresszhormonszintünk a nap folyamán többször is megemelkedik, ami vércukor-ingadozást eredményez. Erre a normális biológiai reakció valamilyen mozgásforma lenne, ősünk ilyenkor elugrott, elfutott, esetleg fára mászott a veszély elől.
De mi többnyire egy székben ülve olvassuk a bosszantó e-mailt, hallgatjuk a kellemetlen hírt, vagy ha vitatkozunk valakivel, azt is egyhelyben állva tesszük. Ha viszont mozgunk, sportolunk,a felesleges cukor feldolgozásra kerül.
Közismert tény, hogy azoknak a cukorbetegeknek, akik inzulinra szorulnak, egy aktívabb nap után kevesebb inzulinra van szükségük.
Fontos, hogy milyen jellegű mozgást végzünk?
Nem igazán, hiszen aki mozgást iktat be az életébe, az eleve jobban alszik,és már ez is egy nagy lépés a stresszmentesség felé. Nem kell semmilyen extrém dologra gondolni, ha mindennap van egy kis kardio- vagy önsúlyos mozgás, az már bőven elegendő ahhoz, hogy megőrizzük az egészségünket.
Ugyanakkor mentálisan sokat számíthat a mozgásforma, hisz általában van egy konkrét esztétikai cél is, amit el szeretnénk érni. Van, aki szálkásítani akar, más izomtömeget növelni, és a személyi edzők ebben nagy segítséget nyújthatnak.
De az egészségünk szempontjából csak az a lényeges, hogy a szívfrekvencia megemelkedjen, nem véletlenül találták ki a kardió típusú edzésformákat a hétköznapi egészségtudatos embereknek.
Nőgyógyászként mi a véleménye a terhesség alatti sportról, illetve mennyire segítheti elő a testmozgás a fogantatást?
Nagymértékben. A terhesség létrejöttéhez a szervezet optimális működésére van szükség, ehhez pedig a legjobb út a sportolás. De emellett a megfelelő diéta, a testsúlykontroll, a dohányzás és az alkohol elhagyása is segíti a terhesség megvalósulását.
Ha egészséges a kismama, a mozgásnak nincsen akadálya, nyilvánvalóan nem a terhesség alatt kell rekordokat dönteni, de amennyiben nem extrém sportról van szó, minden megengedett.
Versenysportolóknál gyakran nem is változtat a teljesítményen, ha valaki kisterhes. Amikor a magzat már akkora, hogy a tehetetlenségével számolni kell, akkor azért az erőfeszítést igénylő tevékenységeket mellőzni kell.
Az idősebbeknek is nagy szükségük lenne a rendszeres testmozgásra, de az ő életüket általában megnehezítik a mozgásszervi panaszok. Ezt kevesen akarják tetézni felesleges erőkifejtéssel.
Nem kell olyan vehemenciával nekilátni a sportolásnak, mintha huszonévesek lennénk, de egy kis gyógytornával, alapos bemelegítéssel a sajgó ízületek is munkára foghatók.
Óvatosság és fokozatosság indokolt, de van olyan mozgásforma, amely nemterheli az ízületeket, jellemzően ilyen az úszás. De egy kiadós séta is csodát tehet.
A tavaszi napfény a szépkorúak hangulatára, mentális állapotára is kedvező hatással van, a szellemi frissesség – kortól függetlenül – legalább annyira fontos, mint a jó testi kondíció.