Mit tehet a szülő, ha gyermeke nem akar iskolába menni?

Egy gyerekkel a reggeli rutint – hogy a tornazsákot, a reggelit, a fogmosást és a cipőfűzést csatasorba állítsuk – bármely okosóra a pulzusunk alapján levezényelhetné.

De a szülőnek a gyerekek iskolába járásáról gondoskodni sokkal több ennél: az egyik legjelentősebb gyermekjogi törvény által előírt feladata. 

Sarokba szorítva a szülő és a gyerek is

Amikor még kisebbek a gyerekek, nincs beleszólásuk, hogy mennek-e oviba, iskolába vagy sem. Később sem változnak a kötelezettségeik, de az együttműködésük egyre inkább elengedhetetlen, ahogy idősebbek lesznek.

Sokszor úgy tűnik, hogy a gyerekünk diktálja a feltételeket, amikor nem akar iskolába menni. De sok esetben a gyerekek is sarokba szorítva érezhetik magukat.

Félhetnek az új környezettől, fáraszthatja őket az állandósuló teljesítés kényszere, a folyamatos alkalmazkodás az iskolai helyzethez.

Van persze néhány eszköz a kezükben: például a „reggeli kivárás” vagy az erőt és energiát nem sajnáló ellenállás. 

Különböző okai lehetnek annak, ha a gyerek nem akar iskolába menni. Ezért szeretnénk megosztani néhány segítő szempontot, amelyekkel más szemmel tekinthetünk erre az állóháborúra.

Valamint segíthet a tehetetlenségérzésben, amely szülőként ilyenkor megjelenhet bennünk. Ha azonban hosszú időn át fennáll a probléma, érdemes az iskolapszichológussal feltárni a konkrét helyzetet. 

Iskolába menni kényszer vagy választás?

Csak egy pillanatra képzeljük bele magunkat a következő helyzetbe: van egy munkahelyünk, ahol nap mint nap nagyon rosszul érezzük magunkat.

De nem mondhatunk fel, nem léphetünk ki, nem hiányozhatunk. Minden nap be kell menni, és együtt lenni olyan kollégákkal, akik velünk ellentétben szeretik ezt a munkát, jobban teljesítenek, és láthatóan jól érzik magukat.

A nap végén behív minket a főnökünk, és közli velünk, hogy sajnálja, de ideje lenne változtatni a hozzáállásunkon. Elmondaná, hogy ma is változatlanul rosszul teljesítettünk, de nem rúghat ki minket, ezért aztán holnap is találkozunk.

Abszurd lenne, nem igaz?

Mindannyian különbözőek vagyunk, de a felnőttek életében valahogy sokkal elfogadottabb, ha egy munkahelyen nem találjuk a helyünket.

Hiszen megtehetjük, hogy váltunk. Miért lennének mások az iskolaválasztás szempontjai, mint a megfelelő munkahely megtalálása?

Sok esetben egy gyerek iskolájának kiválasztásában csupán praktikus szempontok döntenek. Például, hogy a közelben van-e, vagy a közmegítélés szerint jó iskolának számít-e, magasak-e az elvárások, stb.

Attól még, hogy egy iskola megítélése általában jó és magas teljesítményt követel a diákoktól, nem biztos, hogy a gyerekünknek is jó lesz. Sőt, az sem biztos, hogy igazán jól fogja ott magát érezni.

Még akkor sem, ha az ugyanoda járó gyerekek többsége élvezi az ottlétet.

Az iskola nem csak a tanulásról szól

Általában három dologtól függ, hogy egy gyerek szeret-e az adott iskolába járni vagy sem.

Kezdjük a legkevésbé nyilvánvalóval.  Milyen a tanuláshoz, a teljesítményhez való viszonya? Lehet, hogy nagyon szeret tanulni, de lehet, hogy nem.

A második, hogy hogyan alakulnak a közösségi kortárs kapcsolatai – szeret-e a többiekkel lenni, sikerül-e szoros barátságokat kötnie, bántják-e az iskolában?

A harmadik a szabadidős (pl. sport) tevékenységeihez, foglalkozásaihoz kapcsolódik, amikben csak az iskolában tud részt venni.

Érdemes megvizsgálni tételesen ezeket. Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyerekünknek bármelyik területen problémái adódtak, akkor gondoljuk végig, hogy milyen konkrét lépésekkel segíthetünk neki.

Sok esetben már az igények pontosabb megfogalmazása is segít! Ha nem is egy csettintéssel szüntetjük meg a problémákat, de feltehetjük azt a kérdést, hogy mik azok a legapróbb változtatások, amelyekkel támogathatjuk az adott helyzetben.

Nem kell, hogy minden gyerek minden szempontból szeressen iskolába járni, de fontos, hogy az iskolába járás ne csak a tanulásról szóljon. 

Bár a szülei nélkül van az iskolában, érezze, hogy mögötte állunk

Az iskolában eltöltött idő a leghosszabb időtartam, amit a szülők és a gyerekek a mindennapok során távol töltenek egymástól.

Ezért a gyerekekben megjelenő szorongás többnyire szociális természetű. Ehhez társulhatnak az iskolai környezetből eredő jelenségek is. Hogyan ítélik meg mások, hogyan szólítják fel őket a suliban?

A határidőre való folyamatos teljesítés nyomása, egy-egy bántalmazó viselkedés, magatartás a kortársaktól (bullying) is ide tartozhat, és még sorolhatnánk.

Fontos látni, hogy egy gyerek szemében sokkal egyszerűbbnek tűnik ilyen esetekben elmenni az iskolából, mint mindezzel fennakadás nélkül folyamatosan megküzdeni.

Lényeges, hogy ne bagatellizáljuk el a nehézségeket, és ha úgy látjuk, járjunk közben az ő érdekében, védjük meg őt. Ezzel egy időben biztosítsuk is a gyereket a feltétlen bizalmunkról.

Bízzunk benne, hogy a gyerekünk sokkal ügyesebben fog tudni megküzdeni a felmerülő nehézségekkel, mint ahogy az első ránézésre tűnik. Támogassuk, és kísérjük megértéssel az útját az iskolába való beilleszkedésben.

Mit tehetünk érvelés és viták helyett?

A szülő-gyerek közötti együttműködés olyan lehetőséget biztosít a gyerekünk és saját magunk számára is, amely küzdelem és egymásnak feszülés árán nem érhető el.

A kölcsönös együttműködést kiépíteni nem megy egyik napról a másikra. Legyünk türelmesek, és ne elégedjünk meg fél megoldásokkal! Ne adjuk be a derekunkat, de ne is várjuk el ezt a gyerekünktől sem.

Mindenkinek joga van hozzá, hogy megtalálja a helyét a világban, és ez az út nem a 18. születésnapunkon kezdődik el, hanem sokkal-sokkal hamarabb.

Segíthet a közös beszélgetés, amikor a gyereknek lehetőséget adunk arra, hogy elmesélhesse az élményeit, nehézségeit. Ahelyett, hogy érvekkel szállnánk harcba, foglalkozzunk azzal, ami igazán segít.

Vagyis győzködés helyett figyeljünk a gyerekünk valódi élményeire és érzéseire. Ezek alapján döntsünk a neki legmegfelelőbb megoldás mellett, ami végső esetben egy új közösség, új intézmény keresése és megtalálása is lehet. 

Fontos hozzátenni, hogy ha egy gyerek minden látható ok nélkül nem szeret iskolába járni, ne címkézzük rögtön a viselkedését.

Az „iskolafóbia” sokkal ritkább jelenség, mint ahogy gondoljuk. Ha úgy érezzük, hogy az iskolába járáshoz olyan fokú szorongás kapcsolódik, amikor ennek mértéke már megnehezíti a gyerek mindennapi életét, forduljunk szakemberhez.

Viszont semmiképpen se vonjunk le egyből végkövetkeztetéseket! Ne keltsük azt az érzést a gyerekben, hogy azért van nehéz helyzetben, mert biztosan vele van valami baj.

Bakti Tamás pszichológus