Évek óta halljuk, hogy válság van, az elmúlt három év elég hosszú idő volt ahhoz, hogy valamennyien érezzük a gazdasági visszaesést, a bevételek csökkenését a kiadások aránytalan növekedése mellett. Ez a gazdasági válság érezhetően kihat a társadalomra és benne az egyénre is. Ki jobban, ki rosszabbul reagál az őt ért nehézségekre, kivár, lázad, haragszik, bűnöst keres, szabadulni próbál a terhei alól vagy keresi a kiutat, az új lehetőségeket. A megújulás lehetősége egy folyamat végén jelentkezik, amikor már tudjuk és elfogadjuk, hogy a régi nem mehet tovább. Idejétmúlt, és választanunk kell, hogy mit tartunk meg a tapasztalataink alapján a régiből és mi az, amin változtatunk.
Ha a mindennapi életünkben mi magunk is krízisbe kerülünk – legyen az párkapcsolati, önértékelési, szakmai krízis, vagy az életkorral járó megváltozott élethelyzet provokálta válság –, ugyanilyen útelágazásban állunk. Az egyenes kettéválik, nem mehetünk tovább úgy, hogy ne döntenénk el, merre tovább, és ne vállalnánk felelősséget a döntéseinkért, amiért viselnünk kell a következményeket. A krízis lényege viszont éppen az, hogy olyankor nem látjuk át a következményeket, nem tudjuk, hogy melyik út visz közelebb a céljainkhoz és milyen döntés az, amiért majd felelősséggel ki tudunk állni a jövőben is. A válságok mélyülnek, ha a félelem, az önzés, a harag és a kapzsiság uralkodik, és ki lehet belőle mászni, ha nagyvonalúan, a nehézségeken túllépve tudunk egy kívánt jövőkép felé haladni. Válsághelyzetbe került cégek, házasságok, gazdaságok tudnak kilábalni, ha látjuk, hogy mi vezetett a kritikus állapothoz és milyen jövőkép az, ami felé egységes koncepció mentén tudunk haladni. Ha van ilyen cél, meg lehet találni a hozzá vezető utat, azokat a dolgokat, amin változtatnunk kell ahhoz, hogy a helyzet is változzon, méghozzá a kívánatos írányba.
A cikk folytatása: itt.