A tudományos vélemények régóta megoszlanak: a szakemberek egy része korábban azt feltételezte, hogy a ragadozók megtévesztésére alakult ki ez a világítási képességük, míg egy másik részük úgy vélte, a párválasztás volt az egyedüli szempont. Két, egymástól független friss kutatás most pontot tehet a viták végére. A kutatásokban molekuláris óra segítségével számították ki, hogy a szentjánosbogarak mikor bukkanhattak fel az élet palettáján. A legkorábbi, már biztosan világítani képes szentjánosbogár-rokont egy mianmari, 99 millió éves borostyánban találták kínai kutatók, ugyanis az állat világítószerve kiváló állapotban őrződött meg.
A bogarak ragadozói például a madarak és a denevérek lehetnének, de a két új kutatás eredménye alapján a szentjánosbogarak már sok tízmillió évvel e ragadozók megjelenése előtt képesek voltak élő lámpásként repkedni. Mintegy 141 millió évvel ezelőtt a bogarak talajon élő lárvái már rendelkeztek a biolumineszcencia képességével, és 130 millió éve a kifejlett bogarak, amelyek repülni is tudtak, szintén képesek voltak világítani. A denevérek megjelenését kb. 65 millió évvel ezelőttre teszik, a modern madarak pedig még ennél is fiatalabbak. Nem kizárt ugyan, hogy például a pteroszauruszok vadászhattak szentjánosbogarakra, ám semmiféle bizonyítéka nincs annak, hogy bármilyen típusú rovarokkal táplálkoztak volna.
Ezek a kutatási eredmények, amelyek egyelőre nem kerültek ellenőrzött folyóirati közlésre, és preprintként a BioRxiv portálon olvashatóak, azt erősítik meg, hogy a szentjánosbogarak a szex miatt villognak, és nem a ragadozóik megtévesztésére. A világ különféle szentjánosbogár fajai (mintegy 2000 fajuk van!) eltérő módon világítanak, a fajra jellemző idejű, ritmusú és árnyalatú villogással találják meg a saját fajukba tartozó párt.