Miért fáj és mit tehetünk ellene?

A riasztórendszer „őrszemei” az érzőidegek speciális osztályát alkotó nociceptorok. A gerinc közelében helyezkednek el, rostjaik elérik a bőrt, a tüdőt, a beleket és szervezetünk egyéb részeit. Érzékelik a különféle testkárosító, veszedelmes ingereket, jelzik, ha elvágjuk a kezünket, sav vagy forró víz csöppen a bőrünkre. Ilyenkor elektromos jeleket küldenek a gerincvelőbe, majd onnan más idegsejtek révén, átkapcsolásokkal jutnak a jelek a felszálló fájdalompálya végállomására, az agykéregbe, ahol újabb idegsejtek fájdalomérzetté alakítják a beérkező információkat.

Az agy ezek után megpróbál tenni a fájdalom ellen: megfelelő ideghálózatai a leszálló fájdalompálya mentén jeleket küldenek a gerincvelőbe. A jelek hatására felszabaduló endorfinok és más opioidvegyületek gátolják a felszálló fájdalompálya jelzéstovábbító működését, így jelentősen csillapítani képesek a fájdalom erősségét.

A felszálló és leszálló fájdalompálya létéről már az 1980-as évek óta tudunk. A halk szavú, barátságos Clifford Woolf neurobiológus akkor még kezdő kutató volt. A szakvizsgájára készülő fiatalember döbbenten látta, hogy a sebészeti osztály betegei olykor rettenetes kínokat élnek át, de a rangidős rezidenst ez nem igazán érdekli. Woolf megkérdezte tőle, miért nem tesz valamit. Mire a rezidens: „Mégis, mit vársz? Műtétük volt, majd jobban lesznek.” „Az orvosok úgy tettek, mintha a fájdalommal nem is kellene törődni. Jórészt azért, mert nem ismertek biztonságos és hatásos módszert a fájdalom csillapítására” – szögezi le Woolf. Ez a felismerés indította arra, hogy megpróbálja feltárni a jelenség élettani hátterét. Vizsgálni kezdte, hogy miként reagálnak a gerincvelő idegsejtjei, ha kísérleti patkányok bőrét rövid ideig magas hőnek teszi ki. Ahogy várta, a nociceptív sejtek jelzései nyomán azonnal aktiválódtak – elektromos és kémiai jeleket bocsátottak ki.

Forrás: ng.hu