A daganatos, haemophiliás és krónikus ízületi gyulladással (JIA) kezelt gyermekek aznap este különleges répatortával és közös tánccal ünnepeltek a hatvani táborban, az 5000. táborozó címet pedig a turnus valamennyi résztvevője a magáénak érezhette.
Idén kora tavasztól késő őszig összesen 850 táborozót vár a Bátor Tábor. Az alapítvány célja, hogy további támogatásokkal akár egész évben ingyenesen fogadhassák a növekvő számú jelentkezőket, akik itt gyűjthetnek erőt a további gyógyulásukhoz.
Az élményterápiáról
A kis betegek olyan vidám foglalkozásokon vehetnek részt, melyek kipróbálására betegségükből kifolyólag máshol nincs lehetőségük. Állandó szakorvosi felügyelet mellett magaskötélpályán tehetik próbára bátorságukat, eveznek, íjászkodnak, sportolnak, lovagolnak, kézműveskednek, fotóznak, táncolnak, zenei és színjátszó foglalkozásokon vesznek részt.
Az élményterápiás programok célja a gyermekek önbizalmának növelése, önmagukba és egymásba vetett hitük megerősítése, ezzel gyógyulásuk támogatása. Az egyik táborozó így fogalmazott: „A Bátor Táborban visszatöltik azokat a pozitív energiákat, amiket a betegség elvesz az embertől. Akinek ki kellett hagynia akár csak egy évet az életéből, az itt, ha mindent nem is, de sűrítetten sok mindent visszakaphat.”