Legnépszerűbb termékek
Nincs találat
Legnépszerűbb cikkek
Nincs találat

Májusi menyasszonyok

Módosítva: 10/9/2024 3 perc TavaszEsküvőTársaslányÖsszes cikk

Spirike lelkendezve állított be, mert menyasszonyt látott a körúton, és az bizony szerencsét hoz. Megállapítottuk, hogy ha ez igaz, akkor az egész populáció szerencsés, mert ilyenkor májusban, ahogy a rügyek a fán, úgy buggyannak elő ruhakölteményeikben az újdonsült arák a felvirágozott terepjárókból, utcányi hosszú limuzinokból vagy hőlégballonokból. Szaki epésen meg is jegyezte, hogy mindegy, csak az a lényeg, hogy olyan helyről kell előbuggyanni, ami vagy nagyon drága, vagy nagyon meghökkentő, vagy nagyon veszélyes, hogy emlékezetesebb legyen a nagy nap, mint a barátnőé vagy kolléganőé, és fel lehessen tenni a fészbukra.

Ezután már nem is tudtunk másról beszélni, mint az esküvőkről. Hol nagyot sóhajtottunk a megszépült régmúltba meredve, hol pedig elkámpicsorodtunk, hogy odalett a fiatalság. Pisti ezt kikérte magának, mert szerinte nem a fiatalságunk lett oda, hanem a fiatalos hozzáállásunk, és bár volt már neki esküvője nem is egy, nem kizárt, hogy a Pistijének is beköti a fejét egy szép zöld mezőn, ahová lovas kocsin fognak megérkezni, mert hol van az megírva, hogy romantikus esküvője csak húszévesen lehet az embernek. Márti szerint, aki pedig nagy állatbarát, a lovat ki kéne hagyni az egyenletből, mert simán megtörténik, ami vele történt, szerencsére nem az esküvőjén, csak egy szerelmes randevún.

Élete első és utolsó lovaglása volt, egy szelíd, aprócska kanca hátára ültették, de még azon is igen szorongott, hiába lovagolt mellette délcegen az ő szép kedvese egy fekete ménen. Már épp kezdett belelazulni és élvezni a ló ringatózását meg a táj szépségét, amikor behajtott a földútra egy utánfutós Wartburg leszakadt kipufogóval, a nagy durrogástól és csörömpöléstől a kis kanca megvadult, rémült vágtára fogta, és meg sem állt a mező kellős közepéig, hátán a halálra vált rémült Mártival. A délceg udvarló csak a távolból volt képes figyelni az eseményeket, mert ő is akkor ült lovon először, hiába hazudta, hogy nem is. Márti megúszta egy gyors lefolyású idegösszeomlással, meg a combjaiban egy négy héten át kínzó izomlázzal.

Pisti egyik barátnője szintén nagyon emlékezetesre akarta csinálni az esküvőjét, ezért aztán nem esküvői ruhát keresett lélekszakadva, hanem búvárruhát, hogy az Adria kék mélyében mutogathassa el a boldogítót, mivel a szájában az oxigéncső volt éppen. De ahogy elmutogatta volna, arra sétált egy tehénnek álcázott vízilény, amitől úgy megrémült, hogy azonnal felficánkolt a felszínre, így a hirtelen nyomáskülönbségtől megsérült a dobhártyája, és az egész nászutat süketen töltötte. Szaki esküvője a legegyszerűbben zajlott a helyi polgármesteri hivatalban úgy húsz évvel ezelőtt, és még menyasszonyi ruhája sem volt (hát nem meglepő?), hanem csak egy sötétkék kosztümje illedelmes fehér blúzzal, de kár is lett volna venni, mondja, mivel a házassága sem tartott tovább fél évnél.

Nekem bezzeg volt menyasszonyi ruhám, igaz, nem vettem, csak kölcsönöztem a kölcsönzőből, és mire hozzám jutott a kiválasztott hófehér habcsoda, már inkább volt sárgásszürke és fonnyadt. D, de nem baj, mert a barátnőm anyukája kölcsönadta hozzá a nyuszibundáját, ami meg kissé hullott, az anyukám az aranyszandálját, ami szorított, a hajam pedig véletlenül szőkéből lángvörös lett a fodrásznőm balul sült kísérletezése folytán, amitől az anyósom sírógörcsöt kapott, a férjem meg röhögő görcsöt kapott. Ja, és a hivatal lépcsőjén a hosszú ruhában megbotolván jól bevertem a sípcsontomat, ami azonnal bekékült, így lett rajtam valami kék is, ahogy az kell. 

Szaki szerint tök felesleges házasodni, mert azzal máris 50 százalékos esélyt adunk magunknak, hogy el is váljunk, legalább is a statisztikák szerint. Szerinte pont elég, ha a két ember lemegy a nyaralóba, és ott a szép zöld kertben, a nyíló virágok között egymás szemébe nézve és néhány barát éljenzése közepette kimondja a szándékát, miszerint eltökélten marad, ha beledöglik is. Nem baj, tette hozzá Szaki, ha mindeközben nem sikít fel menetrendszerűen a flex a szomszéd kertben, ahogy ez már ővele történt.

Végül megállapítottuk, hogy ma már sok ötletes megoldás kínálkozik, amivel romantikussá és felejthetetlenné lehet tenni a legszebb napot. P, például kibérelhető egy élménypark vízicsúszdával, egy komplett szálloda esztrád műsorral, helikopter ejtőernyőzéssel, második világháborús vadászgép bombaszóróval, esetleg esküdhetünk fejjel lefelé, egy gumikötélről lógva, vagy sárkányrepülőn, ha utolérjük egymást, de megúszható egy jól buherált fotómontázzsal is az egész tök olcsón, amint a Himalája csúcsán pózolunk a hitvessel, csak vigyázni kell, mert a hófehér háttérben könnyen elvész a fehér ruha. Mindegy, a fészbukra jó lesz.

 

Spirike lelkendezve állított be, mert menyasszonyt látott a körúton, és az bizony szerencsét hoz. Megállapítottuk, hogy ha ez igaz, akkor az egész populáció szerencsés, mert ilyenkor májusban, ahogy a rügyek a fán, úgy buggyannak elő ruhakölteményeikben az újdonsült arák a felvirágozott terepjárókból, utcányi hosszú limuzinokból vagy hőlégballonokból.