Lenni, látszani, élni – együtt?

Azért nem, mert ez a cikk nem arról akar szólni, hogyan nem tudunk vagy nem akarunk elfogadni valamit, nem is arról, hogyan nézünk félre vagy zárunk ki valamit a valóságunkból csak azért, mert úgy kényelmesebb – épp ellenkezőleg. Ez a cikk arról szól, hogy milyen, amikor együtt élünk.

Köleséri Sándor színészben és Lettner Kriszta fotósban pár hónapja fogalmazódott meg egy gondolat, amiről nemrég a Nem Adom Fel kávézóban ültünk le beszélgetni. Budapest első, fogyatékosok által megálmodott és üzemeltetett kávézója számos remek, hiánypótló, érzékenyítő, fontos és az összefogást szorgalmazó programnak ad otthont, illetve közvetett módon remek inkubátorként is szolgál az olyan kezdeményezéseknek, mint az Együtt élünk – 16-án, hétfőn például a Curtiz c. fimet vetítik le, amelyet közönségtalálkozó követ.

És hogy mi is pontosan az Együtt élünk: egy olyan civil összefogás, amely kampányok keretein belül szeretné megmutatni minél több embernek, hogy a sérültekkel való együttélés mennyire természetes is a maga hétköznapi valóságában.

Hogy miért van erre szükség? A válasz pofonegyszerű: sokszor azokon kívül, akik érintettek ebben – vagyis a sérültek hozzátartozói és ismerősei, illetve a velük foglalkozó és dolgozó szakembereken kívül – a nagy nyilvánosság nem igazán tud erről. Nem sűrűn látunk sérült vagy fogyatékkal élő embereket sem nyilvános helyeken, sem a sajtóban, vagy ha igen, akkor sokszor kuriózumként kezeljük a dolgot.

Sokan azzal kapcsolatban is tanácstalanok, hogyan viselkedjenek, milyen szavakat használjanak, mennyire legyenek előzékenyek vagy segítőkészek, mit kérdezhetnek, mit nem – egyáltalán, hogyan viszonyuljanak a helyzethez. Erre egyértelműen az lenne a jó válasz, hogy természetesen, mert annál úgysincs jobb stratégia.

A kampány – amelyben hétköznapi helyzetben fotózott, sérült emberek fotói szerepelnek majd – pont ez szeretné elősegíteni: hogy legyen természetes egy ilyen kép. Hogy a többségi, ép társadalom ne lepődjön meg, ne nézzen félre, ne jöjjön zavarba attól, hogy valaki másmilyen. Hogy máshogy közlekedik, máshogy kommunikál, máshogy néz ki vagy mások a szükségletei.

A készülő fotósorozatnak ugyanakkor van egy másik, nem titkolt célja is. Sokszor maguk a sérültek azok, akik nem mernek, nem akarnak vagy nem tudnak kimozdulni, megmutatkozni vagy kapcsolatot teremteni. Vannak, akik korábbi rossz tapasztalataik miatt félnek attól, hogy kigúnyolják őket, vannak, akik nem merik feltérképezni a saját lehetőségeiket, és vannak, akik félnek az elutasítástól. A kampány nekik is szól: hogy ne féljenek megmutatni, elfogadni és elfogadtatni magukat, mert akkor számukra is kinyílhat a világ.

Az Együtt élünk kezdeményezéséhez szerelemből és lelkesedésből már számos magánszemély és szervezet csatlakozott, többek között Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek szervezet elnöke, Horgas Péter civil aktivista, Bakos Gábor, Sallai Judit grafikus, a JCDecaux és a Nem Adom fel is – de az ötletgazdák és szervezők továbbra is várják bárkinek a jelentkezését, aki szívesen áll az ügy mellé. Akár támogatóként, akár megjelenési felületként, akár szereplőként – hiszen ez tulajdonképpen rólunk és nekünk szól, akik Együtt élünk.

A kezdeményezés ITT érhető el.

Forrás: Kultúrpart, szöveg:Varga Julis

Az Együtt élünk egy olyan civil összefogás, amely kampányok keretein belül szeretné megmutatni minél több embernek, hogy a sérültekkel való együttélés mennyire természetes is a maga hétköznapi valóságában.