Kvantumszemlélet – A harmadik évezred világképe
Néhány évtizede a tudomány minden ágában – elsősorban a fizikában, a neurológiában, a biológiában és a genetikában – gyökeres paradigmaváltás zajlik, ami megváltoztatja mindazt, amit az emberről, a természetről és e kettő viszonyáról azelőtt gondoltak a tudósok. A világ anyagi alapú (materiális) megközelítését felváltotta egy új szemléletmód, amely a kvantumfizikából ered és rendszerelméletnek, hálózatalapú gondolkodásnak vagy a komplexitás tudományának neveznek szakmai körökben. Ez az új megközelítés nem ad „kényelmes” és logikus válaszokat – mint tette azt a klasszikus newtoni fizika a maga kiszámítható, biztonságos világképével –, ezért csupán a kutatók szűk rétege ismeri és alkalmazza munkájában, pedig az elvek és törvényszerűségek az élet bármely területén működnek – az érdeklődő „laikusok” számára is. A történelemtanár végzettségű, békekutatással is foglalkozó biztonság- és védelempolitikai szakértő, Szatmári L. Miklós ezt felismerve dolgozta ki a kvantumszemléletet, amelynek célja, hogy sokkal szélesebb körben kiaknázhatóvá váljanak a tudatalapú, új gondolkodás lehetőségei.
„Nem kell ahhoz kvantumfizikusnak lennünk, hogy felismerjük annak legfőbb üzenetét. Önmagunk és a világ jelenségei közötti szétválaszthatatlan kapcsolat, vagyis a látható világ mögötti valóság mélyebb érzékelése teljesen új lehetőségeket biztosít az önfejlesztésben és az emberi kapcsolatrendszerben. Ehhez magunkban kell megteremtenünk az egyensúlyt, mégpedig tudatosan. A kvantumszemlélet az elméleti síkon túllépve, a mindennapi élet kihívásaira segít megoldást találni a gyakorlati lehetőségek bemutatásával. Ezen felül a hétköznapokban is hasznosítható tudást és képességeket tesz elérhetővé” – mondta Szatmári L. Miklós.
A forradalmi nézőpontváltást kínáló kvantumszemlélet alkalmazási területe rendkívül széles. Az önfejlesztés magába foglalja a – eddig talán nem is ismert – képességeink és kreativitásunk fejlesztését; az öngyógyítás révén testi, lelki és mentális egészségünket befolyásolhatjuk. Az emberi-társas viszonyokban, a konfliktuskezelésben és az üzleti életben is megjelenhet egy gyökeresen új nézőpont és annak következtében egy megváltozott értékrendszer. A kvantumszemlélet szerint az egyéni vagy társadalmi problémák megszüntetésének nyitja, ha az egyén felismeri és tudatossá teszi a belső, legtöbbször öntudatlan feszültségeit, akkor azok nem fogják reaktív módon irányítani a cselekedeteit, még rosszabb esetben erőszakos helyzetekben megnyilvánulni (mint például a családon belüli erőszak esetében), szenvedést okozni a környezetnek. Ehhez van szükség az önismeretre és az érzelmi intelligenciára, amelyek egyszerűen fejleszthetők. Ez igaz az etnikai-vallási, nemzetek közti konfliktusok kezelésére is, hiszen azok legtöbbször az öntudatlan azonosulásból származnak.
A kvantumszemlélet elsajátításához a tudatosság és az önismeret fejlesztését elősegítő tréningek adnak segítséget (pl. a kvantumgyógyítást oktató Quantum Balance Módszer tanfolyam, a Kvantumtudat Tréning, kreativitásfejlesztő foglalkozások). A szemlélet eszközei a fentieken túl Szatmári L. Miklós eddig megjelent művei („A Bizonytalanság biztonsága – Kvantumszemlélet a mindennapokban” című könyv, a „Kvantum – Tükör” önismereti és intuíciófejlesztő rendszer, a „Gyógyítani, változtatni, gyarapítani a Quantum Balance Módszer segítségével” című e-book), a most kidolgozott Kvantumgyógyítás Online Alaptanfolyam, valamint a Kvantumjóga.
Kvantumjóga – Új dimenzió a test-lélek-tudat egyensúlyának elérésére
A kvantumjóga fogalmát a világhírű orvos és író (több jógáról szóló könyv szerzője) Deepak Chopra használta először egy tudományos ismeretterjesztő könyv előszavában, amelyben javasolta a modern tudomány és a jóga ősi bölcsességének egységesítését. A kvantumszemlélet egyik gyakorlati eszközeként Szatmári L. Miklós és a Baraka Jóga Iskola vezetője, Gyuró Éva kidolgozta a jóga fogalmának új dimenzióját, a Magyarországon egyedülálló kvantumjógát, amely egyben a XXI. század átfogó, önfejlesztő, egészségmegőrző- és gyógyító módszere.
A több ezer éves jóga szellemiségére koncentráló kvantumjóga abban különbözik más típusú jógáktól, hogy ötvözi a jóga jótékony hatásait (relaxáció, vitalizálás, fókuszáltság, kitartás) a kvantumszemlélet gyakorlati oldalával (Quantum Balance Módszer – kvantumgyógyítás, vonzás, tudatos teremtés). Kombinált hatásmechanizmusa révén megoldást nyújt a test-lélek-tudat egyensúlyának megvalósítására, a megújulásra és megtanítja a gyakorlót az öngyógyítás-önfejlesztés alapvető elveire. Az egy hónapos, 7 alkalmat magába foglaló, 8-10 fős csoportoknak tartott kvantumjóga résztvevőinek ajánlott, hogy a program eredményessége érdekében elsősorban egyetlen kiválasztott élethelyzet, tulajdonság vagy probléma (pl.: pénzügyi gondok, magán- vagy munkaügyi konfliktusok, egészségügyi gondok) megváltoztatására, átalakítására koncentráljanak.
„A program különlegessége még, hogy az órák alkalmával végzett ászanákon és pranajamákon, a relaxáción és a meditáción túl otthoni feladatokat is kapnak a Kvantum jógázók. Ez utóbbiak közül a legfontosabb az önfigyelés, ezért például vizualizációs és éber figyelemgyakorlatokat is végeznek megszokott környezetükben, hogy életmódbeli pozitív változásukat tudatosan alakíthassák” – tette hozzá a kvantumjóga oktatója, Gyuró Éva.
Az október 15-én induló Kvantumjóga program iránt érdeklődők a Baraka Jóga Iskolában jelentkezhetnek. Az elméleti és gyakorlati tudnivalókkal szeptember 30-án, vasárnap a Millenárison megrendezett Országos Jógafesztiválon is megismerkedhetnek az érdeklődők a Baraka Jóga Iskola standján és Szatmári L. Miklós előadásán. A januárban induló féléves, akkreditált Kvantum jógaoktatói továbbképzés részvételi feltétele az egy éves Hatha jógaoktatói képesítés megszerzése, amelyet – integrált szemlélettel – a Baraka Jóga Iskola is biztosít jövő év elejétől.