Közeledünk – mert a barátokra mindig szükség van!

– És ami… – tette hozzá súgva, mint egy nagy titkot –, július havának első szombatján lesz, és bár a szombat nem a mi napunk, mert a mi napunk a péntek, de ez esetben, tekintettel a varázslatos eseményre, és annak még varázslatosabb testi-lelki és spirituális hatásaira, a szokásos találkozónkat péntekről szombatra kell csúsztatni, méghozzá semmi videó, hanem végre személyesen, szemtől szembe, lélektől lélekig!!!
És itt visítozott még egy kicsit, és két kis tenyerével verdeste a combját, és ugrándozott a fenekén, és majd kiszakadt a bőréből.

– Oksi? – kérdezte végül, és választ várt.
– Mi oksi? – kérdezett vissza Pisti, mert bár a végét értette, de a kezdetét nem, vagyis hogy miért is kell az egész személyes gyűlés, vagyis hogy mi az a varázslatos izé.
– Ajjaj, én már sejtem – mondta Szaki, és már vissza is vonult, ami nála azt jelenti, hogy hátra dől a foteljében, így nem látjuk, csak az orrától felfelé, és csukott szemmel.

– Én nem sejtem! – vágta rá Márti, és hozzátette, hogy mindjárt leég a rántás, nem ér rá talányokat fejtegetni, és ha Spirike megtenné, hogy tömören, lényegre törően, érzelmi cafrangok nélkül és értelmesen beszél, akkor kijutna végre a konyhába, és amíg a rántást kavarja, Spirike onthatná az örömkönnyeit.  

Na, erre Pisti azt mondta Mártinak, hogy akár le is kapcsolhatta volna a gázt, mielőtt idejön csetelni, és akkor nem kéne feleslegesen sértegetni azt, aki ilyen lelkes és kedves, igaz, talán kissé idegesítő, de attól még őszinte és majd kibuggyan belőle a több mázsányi szeretet.

Spirike, hallva Pisti szavait, miszerint ő kedves és lelkes és szeret, hirtelen könnybe lábadt, majd sírva is fakadt, amiért viszont idegesítő.
– Bocsánat, ha idegesítő voltam, többé nem zavarok senkit! – és már látszott is a szemén, hogy ezerrel keresi a billentyűzeten a kikapcsoló gombot.
– Spirike itt marad! – dünnyögte Szaki olyan határozottan, hogy alig lehetett kihallani a hangjából, hogy ezt amúgy kedvesen mondta.
– Jaj, Spirike, nem te vagy idegesítő – tette hozzá Pisti –, én Mártira céloztam, hogy ő tart téged idegesítőnek, de nézz körül, senki más nem, különben a többiek is elrohantak volna rántást kavargatni.
– Jól hallottam ám, mit mondtál!! – kiabálta Márti a konyhájából –, csak nyugodtan csúfoljál a rántás miatt, csak épp ne felejtsd el, hogy egy négytagú családot etetek, és nem érek rá a nyavalygásotokat hallgatni!

– Én nyavalygok??? – üvöltött Pisti.
– Én nyavalygok???– sikított Spiri.
– Ejnye, hát ne hergeljétek már egymást, legalább mi legyünk kedvesek ebben a zord időszakban… – ezt én mondtam, de csak halkan, mert féltem, hogy emiatt is megsértődik valaki. De szerencsére ekkor Szaki feje visszakúszott a képernyőre, már a nyaka is látszott és a szeme is kinyílt, meg a szája is, és ezt mondta:
– Egyetértek. Legyünk kedvesek. Spirike, beszélj. A többiek pedig fogják be.

Befogtuk. Spirike még szipogott kettőt, aztán sokkal halkabban és sokkal kevesebb szeretettel és lelkesedéssel a hangjában annyit mondott, július első szombatja az Ölelés Napja.
És csend.

Mert hogy itt ez a járvány, igaz, már nem nagyon, de ki tudja, mikor sunyiskodik újra elő. Tényleg személyesen kéne gyülekeznünk, hogy testi manifesztációnkban ölelgessük egymást?
Mind Szakira sandítottunk, mert ha valaki, ő azonnal lefújja majd ezt a gyermekded ötletet. De mi már nem mertünk ellentmondani az amúgy is meggyötört Spirinek.

Szaki mocorogni kezdett, még feljebb emelkedett a fotelban, közelebb dőlt a kamerához, majd azt mondta:
– Osztottam, szoroztam, és arra a megállapításra jutottam, hogy…
– Hogy??? – kérdeztük mindannyian, ki félve, ki izgatottan, ki lelkesen (Spirike).
– Hogy meg kell kísérelni. Lesz, ami lesz. Többé nem élhetünk egymás nélkül, muszáj összeeresztenünk az auráinkat.

Spirike visított örömében, már csak azért is, mert Szaki ilyen szavakat is tud, hogy aura. Márti már nem volt ennyire lelkes, de ő sem ellenkezett, és Pisti se, meg én se. Sőt. Örültünk. Hogy a fenébe ne? Végre élőben és testközelben és ölelkezve???

Csakhogy ekkor Szaki újra megszólalt.
– Az ölelés, melynek a napját ünnepeljük, a következőképpen történhet veszélytelenül…
És szépen elmondta, hogy mindenki maszkban érkezik, aztán felállunk libasorba, jobbra fordulunk az előttünk álló felé, majd háromra jól megölelgetjük az előttünk álló hátát. Mindenki elképedt az ötlet intelligenciájától, csak Spirike fakadt megint sírva. Mégpedig azért, mert ő a legkisebb, ezért a sor végére kerül, és bár ölelgetheti Pistit, de őt nem fogja megölelni a kutya se.
– Dehogynem! – vágta rá Szaki. – Öt perc ölelgetés után jön a hátra arc!
Na, ekkor már Spiri is boldog volt, és ez a nagy boldogság kimondatta vele a következő őrületes, ölelkezős tervet is július 30-ára. Mert akkor meg a Barátság Napja lesz!