Könyvtárkommandó

Egri csillagok?! Miről is szólt? Valami svéd csillagász, Garibaldi, akit megkínoztak, mert azt mondta, hogy nem mozog a Föld. De mit keresett Egerben? Bort? Karcsi sosem volt jó töriből.

Be kell lógni a suliba, hogy visszacsempéssze a könyvet! Megszületett benne a mesterterv. A fia ruhatárából diáknak álcázza magát. Szakadt farmer, Marvel-póló, fejhallgató, és mindig a mobilt bámulni. Senki sem mondta volna meg Karcsiról, hogy ötven éves, nem tizenöt. Talán a szakálla kisebb volt, mint a mai tinédzsereknek, és alacsonyabbra is nőtt egy arasszal, de ezzel nem lehet mit tenni.

Délben lopakodott be, amikor a nagy zsongásban könnyű elvegyülni. Majdnem sikerült elslisszolnia az ebédlő mellett, amikor nyakon fogta Irénke néni. A konyhásnénik nem sokat változtak az elmúlt évtizedekben. Ugyanaz az integető tricepsz, fejkendő, klumpa és kérlelhetetlen vágy, hogy felhíizlalják a nyüzüge csemetéket. Mire Karcsi felocsúdott, már egy tálcával a kézben indult az asztal felé, ahonnan addig fel nem áll, amíg az utolsó kanállal meg nem eszi. Meggyszószos marhaszelet főtt krumplival. Mondhatnánk, hogy a marhaszelet cipőtalp keménységű volt, de igazából a 80-as évek óta már jóval puhábbak a cipőtalpak. Egy pillanatra átfutott Karcsi fején, vajon egy szem meggynek hogy lehet kb. ötven magja, és abból hogy lehet szószt főzni, de sokáig nem gondolkodott a kérdésen, sosem volt jó bioszból. Üveges tekintettel belapátolta az ebédet, amitől a tévéműsorok ordibáló konyhafőnökeinek hangja is elcsuklott volna.

Csak akkor jelentek meg a szemében a könnycseppek, amikor Irénke néni egy csokiöntetes piskótakockát tett elé az asztalra. “ „ Nekem nősz nagyra szentem, ilyet otthon nem kapsz!” - Kkiáltotta vidáman a koros szakácsné, és ebben teljesen igaza volt. Házilagos körülmények között maximum sivatagban lehetséges olyan szárazra szikkasztani egy féltéglányi piskótát, hogy azt a víz hígságú csokiöntet se puhítsa meg. 

Karcsi teknőspáncélszerűen felduzzadt hassal és remegő térdekkel folytatta útját a könyvtár felé. Futott, nehogy becsengessenek a nagyszünet végén. Bár ne tette volna. Miklós bá’, a tornatanár szerint futkosni csak tesi órán lehet. 50 négyütemű fekvőtámasz elég volt, hogy ezt Karcsi jól a fejébe vésse. Főleg úgy, hogy az első hármat meg kellett ismételnie egyenes háttal.

Most már tényleg nem sok ideje maradt a szünetből. Szaporázta a lépteit, a foga között alig hallhatóan szitkozódva. Valamennyire mégis csak hallható volt a szitkozódás, mert Karcsinak a magyar terem táblájára hússzor kellett gyöngybetűkkel felírnia, hogy “ „ Nem beszélek csúnyán a szünetben!” A feladatból nem derült ki pontosan, hogy az órán lehet-e, de Karcsi nem akart okoskodni, főleg, hogy a “„ szünetbe” leírása után megvitatták a -ba, -be, -ban, -ben ragok közötti különbségeket.

Az utolsó percben ért a könyvtárba. Gárdonyi, a szerző neve szerint tette a helyére a könyvet Mikszáth mellé, de hát sosem volt az erőssége az abc. Megkönnyebbülten fellélegezve lépett ki a könyvtár ajtaján. A gyerekek tömege ugyan besodorta még egy kémia órára, ahol témazárót írt, és egy fizika faktra, ahol Newton törvényeirből felelt, de végül elhagyhatta az iskola épületét. Sikeres volt a könyvtár-kommandó. Fél szemmel látott ugyan még egy feliratot, hogy “„Könyvtári amnesztia hét - pótdíj nélkül visszahozható minden kikölcsönzött könyv!”, de Karcsinak sosem volt erőssége az olvasás.