Ki a legszebb a vidéken?

Vajon mi hajtja arra a férfit és a nőt, hogy kitűnjön, hogy leges-leges legyen, bármi áron? Miért nem tudunk megelégedni magunkkal, ahogy vagyunk? Miért nem vesszük észre, hogy míg másokat bámulunk irigy szemmel, minket is épp ilyen sóvárogva méreget valaki?

Dupladé-s meglepi
Ismertem egy lányt, vicces volt, szeplős és nevetős. Egy kicsit szögletes alkatú, egy kicsit vadóc, de ez is olyan jól állt neki. Összejött egy fiúval, aki imádta. Elhatározták, hogy mikor a fiú visszatér Angliából, ahol épp tanul, összeházasodnak. Három hónap választotta el őket az „örök boldogságtól”. A lány szorongani kezdett, hogy vajon tényleg elég szép-e ehhez a fiúhoz. Hogy nem fogja-e később megbánni, hogy elvette. Hogy nem vágyakozik-e majd egy nőiesebb, szexibb csaj után, mint amilyen ő. Aztán gondolt egyet, és menyegzői ajándékként titokban hatalmas melleket csináltatott magának. Többé nem volt se szögletes, se nevetős, se vadóc. Merengő lett, a mozdulatai kimértek, lassúak, és azontúl órákat töltött a tükör előtt pózolva. A telt keblekkel, mintha a lelke is megváltozott volna. Remegve várta, mit szól majd a fiú a nagy cicikhez, amikor hazatér. Hogy örül-e majd, értékeli-e majd a komoly ajándékot, hogy kés alá feküdt a kedvéért. A fiú alig ismerte meg őt a repülőtéren. Csak nézte, nézte a szerelmét, és az arcára fagyott a mosoly. Ez nem az a lány volt, akihez ő annyira sietett haza. Ez valaki más volt. Ennyire félreismertél? Azt hitted, nem látok tovább a melleidnél? Ezt kérdezte. Az esküvőt pár nap múlva lefújták.

Nem vagyok elég jó
A barátnőm nagylánya minden szülő álma. Mindig mindent úgy tett, ahogy az meg lett neki mondva. Szép érettségi, nyelvvizsgák, diploma, felelősségteljes élet, sok sport, sok könyv, kevés buli, legalább is így áradozott a barátnőm. És mindemellett még szép is volt és karcsú, nem lehetett volna klasszabb gyereket kívánni nála. Csakhogy a fiúkkal valahogy nem ment a dolog. Míg a többi lányok újabb meg újabb szerelembe estek, neki nem volt senkije. Vagy ha akadt is volna olykor valaki, eltűnt, vagy a lány küldte el, mielőtt komolyra fordulhatott volna a dolog. Az anyja vigasztalta, meglátod, kislányom, egy nap betoppan az igazi. De csak nem toppant be. A lány úgy gondolta, vele van a baj. Hogy nem elég szép, nem elég sovány, nem elég izmos… Egyre több időt töltött futással. Délutánonként meg az edzőteremben. Étkezések után pedig a vécén. Egy fogorvosi kezelés alkalmával derült ki, hogy a szépséges lány belső fogzománca szinte teljesen eltűnt. A doki szólt az elképedt mamának, hogy a lánya nyilvánvalóan hánytatja magát, és a gyomorsav tette tönkre a fogait. Bulimia nervosa – mondta az orvos –, kórosan sok edzés, falásrohamok és erőszakos ürítés… Tönkremehet a szív, a nyelőcső, az emésztő rendszer, a fogak. Bele is lehet halni.

Szeretetet vásárolunk?
Vagy az a harminc körüli férfi az uszodában, aki leggyakrabban a szauna padján üldögélve látható, és úgy fest, mint egy kitapétázott óriás. Hatalmas, kidagadó izmai minden centijén tetoválások díszelegnek, félelmetes kígyók, sárkányok, vicsorgó tigrisek. De ha feláll, az óriásból vicces törpe lesz, egy összefirkált, gnómra gyúrt, boldogtalan ember, aki soha nem tudta megbocsátani magának, hogy alacsonyabb, mint az átlag. És ott van a sok szép fiatal nő, akik felfújt szájjal, műkörmökkel, műszempillával, torz cipősarkakkal kínozzák magukat, és a férfiak, akik egyre drágább és nagyobb autókba vágynak, egyre több pénzre, hatalomra áhítoznak. De miért?
A válasz pofonegyszerű, bár sokunkban korántsem tudatos. Hát azért, hogy szeressenek. A szeretet téves értelmezése sarkall minderre. Ha majd ilyen meg olyan leszek, akkor majd szeretnek…A pszichológusok szerint már csecsemőkorban megtanuljuk, hogyan kell megfelelni a környezet elvárásainak, hiszen a szeretet, a biztonság a tét. Megtanulunk szeretetet vásárolni. Mosollyal, gügyögéssel, később piros pontokkal, jó jegyekkel, ezzel, azzal. Mindig mások kedvéért, mindig másokkal versengve. Az egészséges megfelelési vágy nem jár stresszel, szorongással, és főleg nem veszélyezteti a testi-lelki épséget. Az segít a beilleszkedésben, fejlődésre ösztönöz. De ha ez a vágy kóros kényszerré lesz, nem szeretethez vezet, hanem öngyűlölethez, önpusztításhoz. Minél inkább hajszoljuk mások figyelmét, feltételekhez kötött szeretetét, annál kevésbé leszünk képesek szeretni és elfogadni valódi lényünket, ami pedig eredendően úgy tökéletes, ahogy van.

„Bár elutasítom ezt vagy azt, maradéktalanul elfogadom magam! Senkinek sem kell megfelelnie egy normának, bőven elég, ha szeretettel veszi körül önmagát.”

Kurt Tepperwein, író

„Mindenki egyedi, tökéletesen egyedi. Soha nem létezett még olyan ember a földön, mint te, és soha nem is lesz ilyen még egyszer. Isten most először és utoljára teremtett olyasvalakit, mint te, tehát semmi szükség arra, hogy különleges akarj lenni. Már eleve az vagy.”

Osho, spirituális tanító

„Senki sem kérheti számon tőlünk, hogy miért nem vagyunk olyanok, mint egy idealizált regényhős vagy egy angyal. De azt igen, hogy miért nem vagyunk önmagunk.”

Popper Péter, pszichológus