Legnépszerűbb termékek
Nincs találat
Legnépszerűbb cikkek
Nincs találat

Kávéból is megárthat a sok

Módosítva: 10/9/2024 1 perc AktuálisegészségAgykutatásTáplálkozásKávéFüggőségekdemenciaÖsszes cikk
A túlzott kávéfogyasztást az agytérfogat csökkenésével és az időskori elbutulás (demencia) kockázatának növekedésével hozta összefüggésbe a témában készített eddigi legnagyobb tanulmány.

A Dél-Ausztráliai Egyetem szakemberei a brit biobank adatait felhasználva vizsgálták a kávéfogyasztás hatásait az agyra. Több mint 17 700, 37 és 73 éves kor közötti ember adatait elemezve megállapították, hogy azoknál, akik naponta több mint hat csésze kávét ittak, 53 százalékkal magasabb volt a demencia kockázata.

„A kávé az egyik legnépszerűbb ital a világon. Mivel éves szinten világszerte több mint kilenc milliárd kilogrammot fogyasztanak el belőle, alapvető fontosságú, hogy megismerjük az egészségünkre esetlegesen gyakorolt hatásait. Az összes változó tényezőt figyelembe véve arra a megállapításra jutottunk, hogy a túlzott kávéfogyasztás jelentős összefüggésben van a csökkent agytérfogattal – lényegében napi több mint hat csésze kávé ivása növelheti az agyat érintő betegségek, úgy mint a demencia és az agyi érkatasztrófa kockázatát” – mondta Kitty Pham, a tanulmány vezető kutatója.

Elina Hyppönen, az egyetem professzora szerint akárcsak sok más dologban, úgy a kávéfogyasztásban is a mértékletességre kell törekedni. A túlzott kávéfogyasztásnak az agy egészségére gyakorolt negatív hatásával kapcsolatban a szakember elmondta, hogy bár a pontos mechanizmus nem ismert, azt az egyszerű dolgot érdemes betartani, hogy „hidratáltak maradjunk és ne felejtsünk el egy kis vizet inni a kávénk mellé”.

Az átlagos napi kávéfogyasztás egy-két csésze körül mozog. Természetesen a mértékek eltérőek, de napi néhány csészével semmi gond sincsen. Ha azonban valaki azon kapja magát, hogy naponta több mint hat csészével iszik, akkor érdemes elgondolkodnia” – jegyezte meg Hyppönen.

A demencia az emlékezőképességet, a gondolkodást, a viselkedést és a hétköznapi tevékenységek elvégzésének képességét befolyásoló degeneratív agyi állapot. Nagyjából 50 millió embert érint világszerte. Ausztráliában a demencia a második vezető halálok. Az országban naponta körülbelül 250 embernél diagnosztizálják a betegséget.

A túlzott kávéfogyasztást az agytérfogat csökkenésével és az időskori elbutulás (demencia) kockázatának növekedésével hozta összefüggésbe a témában készített eddigi legnagyobb tanulmány.