Patika:A patikaválasztóban találhat olyan Szimpatika gyógyszertárakat, amelyekhez személyesen is elmehet (offline), és olyanokat is, amelyeknek van internetes boltjuk (online). Ha szeretné megtudni, hogy egy termék mennyibe kerül és van-e belőle készleten, válasszon egy olyan gyógyszertárat, amelyiknek van internetes boltja.
Eddig úgy tudták az orvosok, hogy nem mutatható ki a császármetszésnek semmilyen negatív következménye a gyerekek későbbi életminőségét illetően, de most lehet, hogy változik ez az álláspont. Egy svájci kutatás nyomán kiderült, hogy a császármetszéssel született gyerekek hajlamosabbak az asztmára.
Caroline Roduit, a zürichi gyermekkórház orvosa egy korábbi norvég kutatás nyomán kezdte vizsgálni van-e kapcsolat a császármetszés és az asztma között. Ugyanis már korábban is felmerült a gyanú, hogy az ilyen úton született gyerekek nagyobb eséllyel lesznek asztmásak. A mostani vizsgálat során 3000 gyerek egészségi állapotát követték figyelemmel, születésüktől nyolc éves korukig. Az összes gyereknek 12 százalékánál mutattak ki légúti megbetegedést, de ha azt nézték meg, hogy a császármetszéssel születettek között mennyien asztmásak, sokkal nagyobb számot kaptak: nyolcvan százalékot. A betegség méggyakrabban jelentkezett olyanoknál, akik császármetszéssel születtek és már a szüleiknél is kimutatható volt a betegség.
A magyarázat az összefüggésre az lehet, hogy a császármetszéssel világra hozott újszülöttek nem találkoznak olyan hamar a szülőcsatornában található mikrobákkal, mint a normális úton született kisgyerekek, így az immunrendszer születés utáni „beprogramozódása” sem zajlik ugyanúgy.
Caroline Roduit felhívja a figyelmet arra, hogy sokkal többször szülnek az anyák császármetszéssel, mint az orvosilag indokolt lenne, mert nem gondolják, hogy ezzel árthatnak gyereküknek. Szerinte figyelmeztetni kellene az anyákat erre az összefüggésre.