Kamaszodik a kislányom

A két lányom között tizenhárom év korkülönbség és négy fiútestvér van, ezért egy kicsit újrakezdőként vagyok jelen Réka nővé cseperedő változásaiban. 48-dik életévemet taposva elmondhatom, hogy a női lét „hormoncunamijai” nem könnyítik meg a velem való együttélést. A változó kor felé haladva azt érzem, hogy tudatosan kell dolgoznom az elfogadáson, hogy a kicsi lányom épp belekerül a termékenység ősi, ciklikus rendjébe, én pedig éppen kifelé haladok ebből a jól működő, megszokott rendszerből.

Készülünk mindketten, természetesen, örömmel várjuk az első menstruációt, amit szeretnék majd egy anya-lányai, hármasban eltöltött nappal megünnepelni, amikor minden Rékáról szól, és arról, hogy nővé válni egy csodálatos utazás kezdete. Ahhoz, hogy a menstruáció ne tabutéma legyen, amit „túl kell élni” minden hónapban, ne a „nehéz napok”, „havibaj” jelző kapcsolódjon hozzá és a fájdalom elviselése, a kislányokkal már sokkal korábban, őszintén és nyíltan meg lehet beszélni a nők termékenységét jelző ciklusok velejáróit. Ha az anyukájuk természetesnek éli meg hónapról-hónapra és beszélget erről a lányával, akkor a kistini korba lépve könnyebb lesz elfogadnia a testét és lelkét érintő változásokat.

Azért a velünk élő férfiakat és a még kamasz fiamat nem irigylem, két „hormonbomba” egy lakásban, egy időben… Ha tudatosan készülünk is a változásokra, akkor is van megmagyarázhatatlan hiszti, sírás és kiabálás, a drámahercegnő már színpadra lépett és legnagyobb sajnálatomra az én egyáltalán nem vágyott szerepem pedig sokszor a fúria vagy a sárkány, ezért mindenkitől elnézést kérek, dolgozom a színlapváltoztatáson!

A kamaszkor életfeladata az önálló identitás kialakulása is, ám a függetlenedés számtalan nehézséget jelent a szülők számára.