Legnépszerűbb termékek
Nincs találat
Legnépszerűbb cikkek
Nincs találat

Isten bikiniben

Létrehozva: 2/5/2012 5 perc CímlapsztoriNagy Bandó AndrásÖsszes cikk
Korosztálya humoristaként ismerte meg, és ma már egyre többen tudják, hogy Bandó íróvá érett. Verseit óvodások és iskolások szavalják, tankönyvekben is olvashatók. Nemrégiben sok más könyve mellett megírta élete eddigi legfontosabb kötetét, a Sosemvolt Toscanát. Nagy Bandó Andrással 2012 januárjában beszélgettünk.

Meglepően sok minden érdekel: írtál gasztronómiai, hitről elmélkedő és haikukötetet is. Mindez miből fakad?

Egyszer élünk. Ezt az egy életet kell ki- és felhasználnunk mindenre, amire képessé váltunk. Számomra a világ egy nagy játszóház, ami elém kerül, azt kipróbálom. Eddigi játékaim voltak: versmondás, színjátszás, birkózás, atlétikai dobószámok, maratoni futás, matyó írás, karikatúra, gyorsportré, fotózás, fafaragás, de voltam hószobrász, és (ha jól emlékszem) humorista is. Mostanában verset és mesét írok, könyveimet tervezem, kiadom, illusztrálom és eladom. Tavaly fejeztem be első regényem második kötetét, a Vár rád Toscanát. Fejemben mintegy 15-20 könyv ötlete, alapja, épp csak ki kéne bontanom magamból.

A kétkötetes Toscana meglepte az olvasókat. Sokan nem is gondolták, hogy ennyi érzelem, empátia és orvosi tudomány mozgolódik benned. Azon ritka regények egyike, mely katartikus élményt ad, és korra, nemre való tekintet nélkül megríkatja az embereket. Honnan ez a fölkészültség?

Számomra Karinthy nemcsak példa, de követhető, követendő személyiség is: próza, vers, humor. Amíg humoristaként írtam, ugyanazt írtam, mint most, „komolyan”. Kimondom: az is komoly volt, de ez az igazi próbatétel. Próbája annak, hogy megtanultam-e írni. Hogy életem végéig megtanulok-e írni? Törekszem, mint bárki más, de a szövegek is „puding természetűek”: készen tapasztalható meg, „ehetők-e”. A „kész” munka sincs készen, de attól kezdve, hogy kötetben olvasható, befejezettnek mondható.

 

Ezek szerint ennyi az egész? Vált az ember, és íróvá lesz?

Nincsenek határozott választóvonalak a jó humorista és az író között. Mindkettő íróember, mondanivalóval és elmesélnivalóval. Amikor ezt fölismeri, vesz egy tollat, egy jegyzetfüzetet, jobb esetben egy írógépet, és kiírja magából, amit ki kell írnia. Az író, akár egy belső feszültségét ismerő vulkán: lehetetlen elfojtani, a láva úgyis utat tör magának. Vészes, ha kiderül: nagyobb a füstje, mint a lángja.

 

Stílusod kialakultnak tetsző, regényed olvasmányos és élvezetes. Eközben félelmetesen realista. Mintha beleírtad volna az olvasókat, és családjukat, szeretteiket és barátaikat. Mindazokat, akik megvannak, és akiket épp elvesztettek. Ez okozza a könnyhullatást – mondom, de kérdezem is.

Főhősöm rákos, a lánya várandós. Három hónapja maradt az életből, ugyanennyi van hátra az unokája születésig. Másokkal is történt már hasonló: egy idős elmegy, egy új élet születik. De hogyan búcsúzunk az elmenőtől? Áltatjuk-e, becsapjuk-e, hazudozunk-e? Merünk-e elköszönni tőle? Vagy az áltatására koncentrálva inkább nem? Szembe merünk-e nézni halandó voltunkkal? Aki a Toscanákat olvassa, kérdez, önmagának felel, és másokkal is gondolatokat cserél. Senki sem úszta még meg könnyek nélkül. Tizenkét kiadás, 30 ezer példány, félmillió olvasó. Orvostanhallgatók írnak évfolyamdolgozatot belőle, szájról szájra „terjed”.

 

Az András I. és II. könyve ugyancsak bátor könyv. Hit, vallás, élet, halál, és mellé a végtelenül szellemes, szarkasztikus humorral megírt Isten bikiniben. Nem bántottak még miatta?

Nem. Sőt: Vankó Zsuzsa egyetemi tananyagként „használtatja”. Boldogabb volnék, ha a mélyen vallásos emberek is mernének gondolkodni. Ha az (Isten teremtette) agyukat is használnák. Mi a múlt század ötvenes éveiben kétféleképp szocializálódtunk: hittan és őrsi órák váltogatták egymást. Közben azóta sem tisztáztuk viszonyunkat Istenhez, Jézushoz, és sokan azt sem tudják, hogy ateisták-e vagy hívők. Az előszót író Hankiss Elemér is bátornak mondott, én meg ezt tartom normálisnak. Jézuskövetőnek gondolom magam, tehát emberi életet akarok élni, használva az agyamat, és dobogni hagyni a szívemet. Na jó, a Bikiniben átléptem a bátorságküszöböt, de máig sem bánom.

Az Ízes beszédben olvastam A szalontüdő című mininovelládat, amit később a neten filmként is végigderülhettem. Sokan nem tudják, hogy Szirmai Márton többszörös díjnyertes filmje a te írásodból készült.

Most majd megtudják. Tréningeken és módszertani foglalkozásokon éppúgy „használják” itthon, mint külhonban. Ritka eset: két jó ember akad össze egy négyzetméternyi területen.

A madaras, macskás és kutyás könyvedben közel 400 állatot rajzoltál meg, és írtad meg nevükben a verses önvallomásukat. Kosztolányi Zsivajgó természetére rátettél még egy lapáttal: kerek versek, humorral, no és a rajzok.

Szerettem ezeken a könyveken munkálkodni. A rajzolgatás csodatevés. A régi Kínában napi 2 óra rajzolgatást javasoltak a lelki békéért, én ezt aktív meditációnak neveztem el. Ilyenkor olyasmit csinálunk, amiért nem kapunk pénzt, tehát nem több, mint örömteli tevékenység. Nem föltétlen születik művészi alkotás, a rajzolgatás, a festegetés öröme az igazán fontos. Szoktam mondani: este írd be a naptáradba, hogy holnap találkozom velem. Akkor „elmész” a találkozóra, és magadat is megleled a fontosnak gondolt dolgaid között.

Könnyen írsz? Vannak szokásaid, esetleg babonáid, rigolyáid az alkotással, az alkotói folyamattal kapcsolatban?

Csak csöndre és békére vágyom, ha a gép elé ülök. A csönd a belső zaj kibomlásának alapfeltétele. Aki egy születő mondat díszítgetése közben megzavar, magára vessen. Ami kell még: illatozó gyümölcstea, és az egymáshoz láncolható nyugodt napok. Többször tapasztaltam: ha beüt a szellemi fáradtság, kimegyek a konyhába, és főzök vagy sütök valamit. Az elképzelt ízek, a szállongó illatok, a szellemet pihentető konyhai „alkotás” egyenesbe hozza a gondolataimat, és amikor visszaülök a géphez, pihent és fölturbózott aggyal folytatom az írást.

A humorista egyfajta ötletember. Belőled is pattognak a poénok?

Az agyam nem lexikon. Olyasféle műszer, mint egy számítógép: nem venni észre rajta, hogy tele a „raktár”, nincs is, de amikor beütök egy keresett szót, tudja a választ. Mindent lejegyzek, és így bármely pillanatban ötletképes az agyam. Minden félrehallott szó és minden verskezdemény papírra kerül.

Téged nem csak humoristaként ismertünk meg. Hol az aradi vértanúk emlékművéért gyűjtöttél, hol egy robbanós tévé miatt kiégett lakásban tűntél föl, hol egy lakásmaffia által tönkretett család mellett. A legemlékezetesebb ügy a hajléktalanokkal töltött 3 hónapod. Mi hajtott közéjük?

Húsz éve történt, a rendszerváltás évében. Előtte nem vették emberszámba őket. Már akkor kimondtam, most jön el az az idő, amikor egymást érik majd a hajléktalanok: becsődölt vállalkozók, szétesett családok, és lám, most a fölvett hiteleik miatt táncolnak sokan a szakadék szélén. Ne légy elbizakodott, mondom mindenkinek. Rád is sor kerülhet. Az vesse rá az első követ… Ismerős mondat, ugye? Én a szamaritánus történetet éltem végig: fölemeltem 500 hajléktalant, szállást építettem számukra, megoldottam a sorsukat, és dolgomra mentem. A szolidaritás az egyik legfontosabb érzés. Ott van a fő erények között, mellett.

Aktív vagy a facebookon, úgy tűnik, élvezed az internetet, a skype-ot. Korosztályodra ez nem jellemző, sokan görcsölnek, ha el kell küldeniük egy e-mailt vagy egy SMS-t. Neked „bejött” az új világ?

Verseimet tollal vagy ceruzával írom, őrzöm a régi írógépem, és élvezettel használom a szövegszerkesztőt. A facebook oldalam a kommunikáció és marketing része, ha keresgélek, benyitok ide-oda, ha skype-on keresnek, rövidre zárom a beszélgetést, az időm egyre fontosabbá lett. Képernyőről nem szeretek olvasni, de a híreket onnan csemegézem. Nem egészen értem, amit használok, de örömmel teszem.

Pacemakerrel élsz, ugyanakkor sportos vagy, már tíz maratonit futottál. Hogyan tartod karban magad? Van, amire figyelned kell?

Nincs betegségtudatom, bár áttúrták már a szívemet. A pacemakeremmel lett jóvá a szívem. Futok, teniszezem, úszom, és focizni is megpróbálok, ha időm engedi. Húsz éve állandósult a súlyom, igaz, kis fölösleggel. Zsíros ételek kizárva, de nem vagyok makulátlan, néha nosztalgiázom. Nem dohányzom, alig iszom alkoholt, a kávézás idején csak halovány tejeskávé. A földolgozott kalóriáknál többet nem viszek be, a háj, akár a kullancs: befelé könnyen és gyorsan, kifelé nagyon nehezen jön.

Ahogy hallgatlak, egyre inkább az az érzésem, valamiféle népművelővé lettél. Olyanná, aki adni akar. Aki mindent tovább akar adni, amit megtanult.

Vagy amit valakiktől megörökölt. Sosem tudjuk meg, hogy amikről beszéltem, én gondoltam-e végig, én találtam-e ki, vagy hallottam, olvastam valakiktől. A tudásunk az elődeink tudása, ne hencegjünk avval, hogy mily nagy eszünk van. Az ember szivacs, de akkor éli jól szivacs-létét, ha tényleg magába szívja a fontos dolgokat. Meg akkor, ha amikor kell, képes kifacsarni magát, átadva egy tudásra éhes szivacsnak mindazt, amit beszívott az élete során.

Voltak rossz döntéseid az életed során?

Egy-kettőről tudok, a többinek nincs meg az ellenpróbája, tehát úgy volt jól, ahogy történt, ahogy tettem ezt vagy azt. Minden az Y szárainak elágazásánál dől el. Ha balra mentél, a jobb oldali szárát sosem ismered meg. Ha a következő elágazásnál jobbra indulsz, már más utat jársz, akkor is, ha az irány látszólag azonos az Y alattad hagyott jobb szárának irányával. Megpróbálhatod újrakezdeni, visszaaraszolva a két szár találkozásához, de az újrakezdés már megint más. Közben idő telt el, és az idő, az út meg az irány így együtt már teljesen más. Gondold végig életed eddigi Y-jait! Meglásd, úgy érzed majd, eddig mindig jól döntöttél. Vagy mégsem?…

Korosztálya humoristaként ismerte meg, és ma már egyre többen tudják, hogy Bandó íróvá érett. Verseit óvodások és iskolások szavalják, tankönyvekben is olvashatók. Nemrégiben sok más könyve mellett megírta élete eddigi legfontosabb kötetét, a Sosemvolt Toscanát. Nagy Bandó Andrással 2012 januárjában beszélgettünk.