Hogyan neveljünk boldog gyermeket?

A világhírű pszichológus-pedagógus szerző műve több országban valóságos mozgalmat indított el. Szülőkét, akik nem hagyják, hogy korunk fogyasztói kultúrája bedarálja őket, és egy élhetőbb, tartalmasabb, szebb gyermekkort kívánnak biztosítani gyermekeik számára. 

Ez a könyv arról szól, miként csökkenthetjük gyermekeink életében a fékevesztett tempót, a stresszt, a képernyők uralmát, a tárgyak, tevékenységek és tagolatlan információk sokaságát, melyek anélkül árasztják el és teszik függővé őket, hogy igazi örömet nyújtanának nekik. (Sőt: közvetlenül járulnak hozzá ahhoz, hogy napjainkban egyre több a különböző pszichológiai „címkével” ellátott – pl. hiperaktív, figyelemzavaros vagy magatartászavaros – gyerek.) 



A könyvben leírt egyszerűsítési rendszer minden családban megvalósítható, feltéve, hogy megvan hozzá a szándék és az elkötelezettség. A lépéseket nem kötelező teendők jegyzékének, hanem olyan menünek kell tekinteni, melyből az olvasó választhatja ki a saját családjában megvalósítható és fenntartható pontokat. 
A szerző nem „könnyen, gyorsan” típusú, instant megoldásokat kínál, hanem egy szemléletmódot: a gyermekkor tiszteletét. Ettől pedig nemcsak gyermekünk fog megkönnyebbülni, de mi magunk is felszabadítónak találjuk majd az egyszerűsítéssel nyert bensőségesebb, melegebb családi légkört és szülői hitelességünk növekedését. 

Részletek a könyvből

„Ha megnézzük ezeknek az európai gyerekeknek az életét, és megpróbálunk bennük egy-egy meghatározó traumatikus élményre, veszteségre rámutatni, nem járunk sikerrel. Az ő életükben inkább sok apró stresszhelyzet van, egyfajta állandó fokozott stressz- és bizonytalanságszint, amely az idők során összeadódik. A sok kis stressz együttvéve olyan erős hatást jelent, hogy a gyerekeknek pszichológiai értelemben már 'megéri' kompenzáló viselkedésmódokat kialakítani. Ezt a jelenséget kumulatív stresszreakciónak neveztem el” – írja a szerző.

„Egy lehorzsolt térd, egy összeveszés a legjobb baráttal, öt nap kényszerű ágynyugalom az influenza miatt – ezek a normális stresszhelyzetek az úgynevezett 'szükséges ellenállás' kategóriájába tartoznak, nem károsak, sőt, a gyermek megtanulhatja belőlük, hogyan küzdheti le ezeket, hogyan léphet tovább. A káros, pusztító stressz azonban vagy túlságosan nagy mértékű, vagy túlságosan gyakori ahhoz, hogy túl lehessen lépni rajta.”

„A fokozódóan high-tech játékok irányába mutató trend azt sugallja, hogy a gyerekek figyelmének fenntartásához egyre több és több inger szükséges. Holott egy olyan mértékben felgyorsult és túltöltött világban, mint a miénk, nincs olyan dolog, amire kisebb szüksége volna gyerekeinknek, mint még több stimulációra. Gyerekeink játékszereinek számát és komplexitását csökkentve adjuk meg nekik a szabadságot saját képzeletbeli világuk felépítéséhez. Ha egy gyereknek nem mondják meg, mit akarjon, és mit képzeljen, akkor meg tudja tanulni, hogyan kövesse a saját érdeklődését, s fedezze fel, mi az, ami valóban megszólítja őt. Az egyszerűsítéssel lehetőséget adunk neki arra, hogy teljes figyelmével és valójával abban vegyen részt, amit éppen csinál. Ha nincs elhalmozva annyi játékkal, sokkal elmélyültebben játszhat a meglévőkkel. És ha a játék egyszerűbb, nagyobb részt adhat hozzá saját magából. Ez a kevesebb adta szabadság: az odafigyelés, a részvétel, a befogadás szabadsága. Azok a játékszerek, amelyek semmit sem 'csinálnak', bármivé változhatnak a játék során. Ha gyerekünk polcait és gondolkodását nem próbáljuk a képzelet előre gyártott mintáival telezsúfolni, azzal szabadságot adunk neki, hogy maga kovácsoljon újakat, és saját ötleteit vigye bele a játékba.”

„A gyerekek lelki egészsége, belső stabilitása erősen függ a napi ritmus struktúrájától – annak kiszámíthatóságától, rendszerességétől, ütemétől. Egy átlagos család átlagos napja azonban százféle tennivalóból áll össze, melyeknek csak komoly erőfeszítések árán tudnak eleget tenni, ha egyáltalán. Nem túlzott elvárás-e, hogy mindezt még a ritmus és rendszeresség érzete is kísérje? Az az igazság, hogy némely szülőnek a ritmus puszta említésére is könnybe lábad a szeme. Az otthoni élet ritmusosságának növelése azonban az egyik leghatékonyabb eszköz gyerekeink életének egyszerűsítésére. Ha ez rossz hír a kedves olvasó számára, akkor íme, a jó: mindez a mi életünket is egyszerűsíteni fogja, nem pedig bonyolítani. És meg lehet csinálni! Akkor is látni fogjuk, hogyan tehető gyerekeink élete átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá, ha a mi életstílusunk és időrendünk minden szelídítési kísérletnek ellenáll.”

„Sok szülő túl sűrűn villantja fel a gyereknek saját felnőtt gondjainak és feldolgozatlan érzéseinek szembántó vakuját. Gyakran úgy érzem, egész társadalmunk elveszítette az éberségét, hogy ilyen sok mindenről ilyen nyíltan beszélünk a gyerekekkel. Ennyi felnőtt információ – szóbeli és érzelmi kacat – anélkül sürgeti a gyerekek felnőtté válását, hogy a szükséges érzelmi hátterük megvolna hozzá. 'Drukkolj nekem, kispajtás, hogy jól sikerüljön ez az üzleti út. Egyedül megyek, a kereskedelmi igazgató nélkül!' 'Istenem, de szeretném, ha nem kéne minden ünnepet a nagyszüleidnél töltenünk... de a nagyinak ezt ne mondd el, jó?' 
Vannak szülők, akik az őszinteséget összetévesztik a teljes kitárulkozással. A tisztelet azonban – természetéből következően – némi távolságot követel. A gyerekeknek – minden kíváncsi kérdezősködésük ellenére – szükségük van a határokra, hogy szabadon, mégis biztonságban érezzék magukat. Tudniuk kell, hogy bizonyos dolgok csak a felnőttekre tartoznak, nem valók a gyerekek fülének, és látniuk kell, hogy magabiztosan kezeljük tulajdon világunkat.”

„Nem arról van szó, hogy kerülni kell a stimulációt. A nagyon várt, izgalmas események csodálatosan ellenpontozzák egy gyerek napjainak normál ritmusát, kiemelkednek annak nyugodt dallamából. Azért kell tudatosan odafigyelni, és felismerni, mi 'pörgeti fel' és mi 'nyugtatja le' gyerekünket, hogy elkerülhessük a túlzott stimulációt, ami rövid úton éppúgy túlfeszítheti és kisiklathatja őt, akár egy nagy adag cukor és koffein.”

„Munkám során számtalanszor tanúja voltam, mit tehet a gyerek fejlődésével napjának folyamatos tevékenységekkel való túlterhelése. Ez ahhoz vezethet, hogy a saját érzései és belső folyamatai helyett inkább a külső ingerekre támaszkodik majd. A játékszerekkel zsúfolt gyerekszoba gazdája kielégületlenségre van kárhoztatva. Arra van 'beállítva', hogy az öröm a játékszereken múlik, és a következő mindig jobbnak ígérkezik az összes eddiginél. Hasonlóképpen az a gyerek, akinek nincs alkalma megélni a semmittevést – vagy ami még jobb, az unatkozást –, mindig a külső stimulációt, a tevékenységet vagy a szórakozást fogja hajszolni.”

„A felmérések szerint a gyerekeknek ma hetente 12 órával kevesebb szabadidejük van, mint 1981-ben. Sokuknak elkelne egy személyi titkár, hogy számon tarthassák, mikor hol – iskolában, különórán, edzésen, szakkörön, versenyen – kell lenniük, s bármely üres idő (akár 15 perc is) furcsa és elkerülhetetlenül 'unalmas' a számukra. Vajon boldogabbak-e ezek az extrém mértékben elfoglalt gyerekek, ha szeretik, amit csinálnak? Feltétlenül! De tényleg az élvezeten van-e itt a hangsúly, vagy inkább a teljesítésen? Az elégedettségen vagy a versengésen? Pusztán a tevékenység szeretete hajtja-e a gyereket, vagy ott dolgozik benne a szülőnek való megfelelési vágy is? Bármi legyen is a helyzet, nem hiszem, hogy a tevékenység szeretete megóvná a gyereket az azzal járó stressztől, ha túl fiatal korban, túl intenzíven végzi. Az érdeklődés, ha belülről fakad, időtálló, sőt, elmélyüléséhez és megerősödéséhez szükség van a pihenésre és más tevékenységekre is. Ironikus módon a valódi tehetség átlagos lehetőségek és támogatás mellett is felszínre tör, ám ha túl erősen, túl sürgetően, túl korán igyekszünk fejleszteni, még az erős érdeklődés is gyakran kiég. Sok kedvtelés és szenvedély roncsa hever a kivételes felé vezető gyorsforgalmi út padkáján.”

A könyv címe: KIM JOHN PAYNE: EGYSZERŰBB GYERMEKKOR – HOGYAN NEVELJÜNK NYUGODTABB, BOLDOGABB, MAGABIZTOSABB GYEREKEKET?

https://www.nyitottakademia.hu