Hogyan működik a lélegeztetőgép?

A koronavírus-fertőzés, ahogy más hasonló betegségek, súlyosabb esetben tüdőgyulladást okozva roncsolják a tüdő szöveteit. Ezzel pedig jelentősen megnehezíti, vagy esetleg teljesen megakadályozza, hogy a tüdő végezze a dolgát, vagyis oxigént juttasson a vérbe. A lélegeztetőgép, nagyon leegyszerűsítve az egyébként meglehetősen bonyolult szerkezet munkáját, ebben segíti a szervezetet.

A gép típusától függően különböző módszerekkel oxigént szállít a tüdőbe, majd az előállított szén-dioxidot elvezeti. Ebből a működésből következik, hogy a lélegeztetőgép nem képes arra, hogy meggyógyítson egy betegséget, így a koronavírus okozta tüdőgyulladást sem. Arra jó, hogy amíg a tüdő nem működőképes és nem biztosítja az elégséges gázcserét, pótolja annak munkáját – a gyógyulás viszont a szervezet immunrendszerétől függ.

Mióta vannak lélegeztetőgépek?

A lélegeztetőgépek elődjének tekinthető vastüdőt 1927-ben találta fel két amerikai mérnök, Philip Drinker és Louis Agassiz Shaw. Bármilyen meglepően hangzik, de háztartási eszközök, porszívók és egy vastartály szolgáltak az első vastüdő alapjául. A henger alakú tartályban szivattyúk segítségével ütemesen váltakoztatták a légnyomást, ennek hatására a beteg mellkasa emelkedett és süllyedt, így juttatva levegőt a tüdejébe. Maga a szerkezet meglehetősen nagy méretű, de hatékony eszköz volt, ami szinte azonnal működött: az első belefektetett, súlyos légzési nehézségekkel küzdő beteg szinte rögtön elkezdett sokkal könnyebben lélegezni. Ezek után nem kellett sokat várni a mostani lélegeztetőgépekre már jobban hasonlító szerkezetre sem, egy John Haven Emerson nevű feltaláló pár évvel később készített egyszerre kisebb és hatékonyabb lélegeztetőgépet. Ennek ellenére a vastüdők is használtban maradtak, néhol egészen a 21. század elejéig.

Milyen lélegeztetőgépek vannak?

A lélegeztetőgépeket többféle szempont mentén csoportosíthatjuk. Egy lehetséges felosztás az invazív és non-invazív lélegeztetésre alkalmas gépek megkülönböztetése.

Az egyszerűbb, non-invazív lélegeztetésre képes gépeket a kevésbé súlyos esetekben alkalmazzák a légzés támogatására. Ilyenkor a beteg egy arcmaszkon vagy orrkanülön át kap meghatározott összetételű légkeveréket, aminek oxigéntartalma szabályozható. A non-invazív légzéstámogató készülékek egyik típusa a HFNC, ami nagy áramlással – akár 60 liter/perc – képes adagolni az oxigént a beteg tüdejébe. A magas áramlás még a kilégzés utolsó szakaszában is nyitva tartja a tüdőben a szőlőfürtszerűen elhelyezkedő léghólyagocskákat – ennek azért van jelentősége, mert itt zajlik a gázcsere. Továbbá a belélegzett gáz fűthető és párásítható, ez pedig megelőzi a légutak kiszáradását.

A non-invazív lélegeztetés hátránya fertőző betegségek kezelése esetén, a rendszer tömítetlenségéből fakad. A kórokozók könnyebben kijuthatnak a környezetbe, és megfertőzhetik az orvosokat, nővéreket. Ez a jelenleg is zajló koronavírus járvány miatt került reflektorfénybe. Az ellátó személyzet megfertőződése elkerülhető a megfelelő védőfelszerelés használatával.

A beteg a kritikus szakaszt könnyebben átvészeli a légzéstámogató eszköz segítségével. Abban az esetben, ha a beteg állapota nem javul, intubáció és invazív gépi lélegeztetés válhat szükségessé, így azonban megnő a biotrauma mértéke. Invazív lélegeztetés esetén a légcsőbe helyezett tubuson keresztül lélegeztetik a beteget.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy egy rugalmas tubust vezetnek át a beteg száján, majd gégéjén keresztül a légcsőbe, és ezen a csövön keresztül a lélegeztetőgép testhőmérsékletre felmelegített, párásított, oxigénnel dúsított levegőt juttat pozitív nyomással a tüdőbe. A légcsőbe behelyezett tubus és a lélegeztetőgép között egy steril, jól illeszkedő, zártrendszerű csőrendszer biztosítja a levegő akadálymentes és biztonságos áramlását, vagyis a lélegeztetést.

A légzést addig kell géppel támogatni, pótolni, amíg újra észrevétlen, vagyis külön odafigyelést nem igénylő feladattá válik. Ha ez sikerült, akkor eltávolítható a légcsőből a tubus, és a légzés ismét természetes úton, spontán zajlik tovább.

Forrás: Budai Egészségközpont