Híres magyarok, akik gyógyszerészként indultak

Ha Csontváry Kosztka Tivadart (1853-1919) említjük, valószínűleg elsőre nem a gyógyszerészet jut eszünkbe.
Pedig Csontváry festeni csak 41 évesen kezdett, egészen 1894-ig patikusként tevékenykedett.
Gyógyszerészdiplomáját Budapesten szerezte, később ugyanitt lett tisztviselő.
A festésre a beszámolók szerint egy misztikus hang ösztönözte, mely közölte vele, hogy a legnagyobb festő lesz, még Rafaellonál is kiemelkedőbb.
A nagy „Motívumot” kereső utazásokra patikusként kereste meg a pénzt, majd elindult világot látni: járt Olaszországban, Egyiptomban, a Szentföldön, Palesztinában.
Művészetét varázslatos színvilág, mágikus-realista hangvétel és erős szimbólumok jellemzik.
Összesen 127 ismert alkotásának nagy része Pécsett, néhány képe pedig a Nemzeti Galériában látható.

Rippl-Rónai József (1861-1927) sem festőként kezdte felnőtt életét. A pécsi Arany Sas Patikában és Kaposváron az Arany Oroszlán Gyógyszertárban volt patikussegéd, majd Budapesten gyógyszerészeti mesteroklevelet szerzett.
Ezek után tanult a müncheni Művészeti Akadémián, később pedig Munkácsy Mihály segédje lett Párizsban. Hazánkban a posztimpresszionista és szecessziós törekvések legjobb képviselőjének tartják. Alapító tagja volt a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) csoportnak, és részt vett a Nyugat mozgalomban is. Művészetéről a Nyugatban így írtak: „A festésnek ez a módja a szubjektív festés. Ugyanaz, ami az irodalomban a lírizmus. A művész a valóságra néz és az, amit lát, megindít benne valamit. De az a valami már más, mint a tárgyi valóság: annál talán kevesebb, de valójában több nála: egy művész színjátszó lelkén át megszűrődött, megszínesedett és megillatosodott képe a valóságnak.”

Örkény István (1912-1979) nevéhez a legtöbben az „egyperceseket” kötik, pedig ő sem kizárólag az irodalomnak élt. Gyógyszerész szakon szerzett diplomát, majd később vegyészmérnökként is diplomázott.
Az abszurd dráma képviselőjévé vált, dramaturgként dolgozott az Ifjúsági Színháznak és a Magyar Néphadsereg Színházának.
Első elbeszélése a Szép Szóban jelent meg. Legismertebb, stílusteremtő műve az Egyperces novellák, 1967-ben jelent meg.
Az „egypercesekben” az író a hétköznap tényeit, apró eseményeit helyezi teljesen más kontextusba, ezzel groteszk hatást keltve.
Ez a fajta tömör, rövid, mégis filozofikus és abszurd írásmód a világirodalomban is újdonság volt.
A rövid írásokat Örkény élete végéig fejlesztette, így majdnem mindegyik kiadásban található egy-egy új darab.

Harsányi János (1920-2000) magyar származású Nobel-díjas amerikai közgazdász, a játékelmélet, azon belül pedig főként a nem teljes információs játékok kutatója. 1942-ben gyógyszerészi oklevelet szerzett Budapesten, zsidó vallása miatt 1944 májusától novemberéig munkaszolgálatos Budapesten. 1945-ben századát Ausztriába deportálták, de ő megszökött a pályaudvarról, s Raile Jakab jezsuita szerzetesnél bujdosott a Mária utcai kolostor pincéjében. Eközben előadásokat hallgatott a Katolikus Hittudományi Főiskolán.
1946-tól filozófiát hallgatott, 1947-ben doktorált, majd Szalai Sándor szociológiai intézetében tanársegéd lett. 1948-ban a gyógyszertárak államosítása után leendő feleségével, Klauber Annával Ausztriába menekült. 1950-ben Ausztráliába emigrált, ahol három évig gyári munkásként dolgozott. 1954-1956 között a Brisbane-i Egyetemen közgazdaságtant tanított. 1956-ban Rockefeller-ösztöndíjat kapott a Stanford Egyetemre. Kenneth Arrow mellett 1958-ban közgazdasági doktorátust szerzett. Disszertációjának címe: A Bargaining Model for the Cooperative n-Person Game. Főként matematikát és statisztikát tanult. 1958-ban feleségével visszatért Ausztráliába, s a Canberrai Egyetemen kapott kutatói állást. 1964-ben a University of California, Berkeley professzora lett. 1994-ben – John Forbes Nashsel és Reinhard Seltennel megosztva – „A nem kooperatív játékok elméletében az egyensúlyelemzés terén végzett úttörő munkásságért” elnyerte a Közgazdasági Nobel-emlékdíjat. Élete végén Alzheimer-kórban szenvedett. 80 éves korában szívroham következtében hunyt el.

Olimpiai bajnok úszónőnk, Székely Éva (1927-) életében is fontos szerepet játszott a gyógyszerészet. Már kilencévesen tudta, hogy sportoló lesz, első magyar bajnokságát pedig tizenhárom évesen nyerte. Ezután, mivel zsidó származása miatt nem versenyezhetett, tizennyolc évesen 100 méter mellen országos csúccsal tért vissza a versenysportokhoz. 1952-ben részt vett az olimpián: 200 mellen első, 400 méter gyorson hatodik lett. Az ’56-os olimpián ezüstérmet nyert 200 méter mellen. Az olimpiai arany és ezüst, valamint az Európai Bajnokság ezüstje mellett számos hazai rekorddal büszkélkedhet. Eközben gyógyszerészdiplomát szerzett, és még sportolóként dolgozott a MÁV kórházi patikájában. Elvégezte a Testnevelési Főiskolát is, szakedzői diplomát kapott. Úszói pályafutását 1960-ban fejezte be végleg. Több sikeres könyve közül a Sírni csak a győztesnek szabad lett az egyik legsikeresebb. Székely Évával készült interjúnkat a Szimpatika Magazin 2014 márciusi számában vagy itt olvashatják.

Tehetséges, sikeres, legendás magyar személyiségeket gyűjtöttünk össze, akik fiatalon patikusi pályára készültek, később azonban egészen más miatt váltak ismertté. A kultúra és a sport területén kiemelkedő magyar alakok közül többen végeztek gyógyszerészképzést, valamint dolgoztak is ebben a szakmában.