Ha ezután minden erőnket összeszedjük, és kifújjuk a levegőt olyan erősen, ahogyan csak tudjuk, még mindig marad odabenn mintegy 3 liternyi levegő. Ezt orvosi nyelven „reziduális volumennek” nevezzük, ami voltaképpen nem más, mint a légutakban (a léghólyagocskákban, a kisebb-nagyobb hörgőkben és a légcsőben) bennrekedő levegő. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy mindig ugyanaz a levegőszakasz marad benn: a maradék levegő minden légvétellel cserélődik, a kifejezés maga csupán a jelenséget nevezi meg.
A belégzés és a kilégzés is nagy jelentőséggel bír, illetve rengeteg információval szolgál a tüdő működésével és állapotával kapcsolatban.
Ha a légzőrendszerünk megbetegszik, akkor ezekben a folyamatokban változások figyelhetők meg, melyek jellegzetes eltéréseket okozhatnak. Az orvostudomány a belégzéskor és a kilégzéskor mérhető értékeket figyeli és használja. Egyrészt a diagnózis felállításának folyamata során, másrészt pedig a beteg és a betegség állapotának nyomon követéséhez.
Ha például valakinek tüdőtágulása van, a fent említett reziduális volumen, azaz a tüdőben maradó levegő mennyisége megnő, ugyanakkor a forszírozottan, azaz az erőltetetten kilélegezhető levegő mennyisége csökken. Létezik olyan betegség is, amelynél a légutak beszűkülnek. Ha valakinek például asztmája van, akkor az erőltetetten kilélegezhető levegő mennyisége, légcsőszűkület esetén pedig a belélegezhető levegő mennyisége csökkenhet.
Nem utolsósorban azt is érdemes megemlíteni, hogy a dohányzás nagymértékben képes a tüdő működését akadályozni: egy masszívan dohányzó személynél előbb-utóbb krónikus hörgőgyulladás alakulhat ki, ami a légcsere csökkenő hatékonyságát okozhatja.