Hagyjuk-e sírni a babát?

Az egyik tábor a baba minden rezdülésére érzékenyen reagálna, a másik úgy gondolja, a gyereknek igen is meg kell tanulnia, hogy nem veszik fel mindig, nem szabad „elkényeztetni”.

A kérdést illetően Ranschburg Jenő is azt képviselte, hogy a gyermeket nem tudjuk elkényeztetni, ha azonnal reagálunk a sírására, ugyanis ezzel azt tanítjuk meg a babának, hogy bízhat bennünk. A kisbaba biológiai szükségleteit fejezi ki sírásával, éhes, fájdalmat érez, társaságra vágyik. Sírásával képes szabályozni az anya viselkedését és gondoskodáshoz jut.

A felnőtt az, aki a kezdetben a feszültség-csökkentő szerepet tölti be a gyermek életében, hisz ő ilyen idős korban erre még nem képes. Erik Erikson pszichoszociális elméletében hangsúlyozta, hogy a gyermek a kezdetekben teljes mértékben ki van szolgáltatva a felnőttnek, aki a szükségletek kielégítésével nyerheti el a csecsemő bizalmát. Ennek hiányában azonban a fejlődés elakad, a gyermek bizalmatlanságot sajátít el.
Az édesanyák tudják, rövid időn belül megtanulják megérteni és elkülöníteni a babájuk sírásának okát. A beazonosításban a sírás hangszínének, intenzitásának és hangerejének nagy szerepe van. A baba a mosolyával és a sírásával kommunikál. A sírásával hívja a gondozóját, „gyere már!”, míg a mosolyával megtartja a kapcsolatot, „maradj itt!”. 

A baba sírása stresszt okoz a felnőttben, így mindent elkövet, hogy a csecsemő mihamarabb megnyugodjon. Addig próbálkozik, míg végül kiderül, mi is a sírás oka. Legkönnyebb megoldás, ha felvesszük, vállra helyezzük. Megnyugtatást jelenthet a testi kontaktus, az étel, a tisztába tevés, a meleg, a szoptatás – ezek mind a szükségletei. Meg kell találni, mire vágyik, mi okozza sírást.

Egy vizsgálat során igazolták, hogy amikor az anyák a baba sírására figyelmet fordítottak és arra rögtön reagáltak, a későbbiekben kevesebbet sírtak és többet kommunikáltak gesztusokkal, mimikával, hangjelzésekkel.

Természetesen a kezdeti időszakaszban, amikor még ismerkednek egymással anya és baba, nehezebb a helyzet, össze kell szokniuk. Semmi esetre se essünk kétségbe, ha nem tudjuk azonnal megnyugtatni a babát! Egyes elméletek szerint az újszülöttek esetében kétféle sírást különböztethetünk meg. Van az ún. szükségleti sírás, amikor is valamire szüksége van, hiányállapotot fejez ki a gyermek. Más esetekben emlékezeti sírásról beszélhetünk. Ilyenkor a baba a születése történetét, nehézségeit „meséli el”. Utóbbi arról ismerhető fel, hogy a sírásban erősen kifejeződik az érzelmi tónus, szinte bántja az ember fülét és hiába követ el mindent a felnőtt, kudarcba fulladnak a próbálkozások.

Fontos, hogy ne érezzünk nyomást, ne dőljünk be a társadalmi tévhitnek, miszerint a csendes gyermek a jó, a szülő feladata pedig az elhallgattatása! Ekkor az anya egyetlen dolga a sírás elviselése, a gyermek megértése. Csak fogadja el, hogy a babának most éppen rossz, legyen vele együtt a nehéz érzésben!

A baba számára az anya/gondozó elérhetetlensége okozza a legsúlyosabb stresszt. 

Elérhetetlen, vagyis a szülő megvonja a szeretetét, érintését, figyelmét a gyermektől. A sírás káros is lehet, hiszen feszültséget okoz testileg is. Ritka, de szélsőséges esetben testsúlycsökkenést eredményezhet, kimerüléssel járhat, a hosszabb sírás megzavarhatja az alvást, negatívan hathat a fejlődésre, a tanulási folyamatokra, a szülő-gyermek kapcsolatra. Kutatások szerint a csecsemők leginkább akkor sírnak, ha az anya nem válaszol azonnal a sírásukra.

Rövid ideig tartó stressz esetén természetesen visszafordítható a károsodás, azonban ha tartósan van kitéve a baba idegrendszere a stressznek, hosszú távon is hátrányt okozhatnak ezek a tapasztalatok. Nehézségei lehetnek a figyelem megtartásában, megosztásában, negatívan befolyásolhatja az alvásritmust és a büntetésre való érzékenységet is.

Kb. 3 hónapos a csecsemő, amikor egyre nagyobb figyelmet kezd fordítani a környezetének érzelemteli reakcióira. Nagy jelentőségűvé válnak az anya arcáról leolvasható válaszok, melyeket a baba érzelmi állapotaira ad (tükröz). Fontos, hogy az anya képes legyen szabadon gondolkodni a baba érzelmeiről és szándékáról (ezt nevezzük mentalizációnak). Korábban az anya testi gondoskodása nyújtott a gyermek számára vigasztalást, most már ez elérhető érzelmi kommunikációval is.

Az anya feladata a gyermek érzelmeinek tükrözése, aminek célja a csecsemő izgalmi állapotainak csökkentése.

A tükrözés ösztönös és univerzális folyamat a felnőtt részéről, a csecsemő belső állapotára való hangolódást, azon való gondolkodást, annak kifejezését jelenti. Amikor az anya a baba érzéseit tükrözi, egyúttal a baba tudtára is adja, hogy nem a saját érzéseit mutatja ki, hanem az övét, rá reagál. Ilyenkor a szülő az érzést eltúlozza, arcjátékába irónia és empátia vegyül. Ilyen jellemzően pl. a felhúzott szemöldök, ami a baba számára is egyértelmű üzenet, hogy az anya mondandója neki szól.

Abban a helyzetben, amikor az anya figyelmen kívül hagyja a baba jelzését, viselkedése közömbös, nem képes vele empatizálni, a biztonságos kötődés kialakulása zavart szenved. Nem-mentalizáló anyai viselkedés, pl. amikor a csecsemő sír, ő nevet, szokatlan hangszínen reagál rá, megrángatja a baba csuklóját, szeparálja a babát és/vagy nem vesz róla tudomást. Ezek az interakciók magas szintű bizonytalanságot okoznak a gyermek számára, súlyos kötődési zavar kialakulásához vezethetnek.

Érzelmi elhanyagolásról beszélhetünk, ha nem hangolódik és nem válaszol a csecsemő érzelmi állapotára, azaz pszichésen elérhetetlen a baba számára. Miközben a babának melegségre és megnyugtatásra lenne szüksége, magára hagyja a gyermeket a számára elviselhetetlen érzelmekkel, amelyeket ő még nem képes szabályozni. Ez egy nagyon fontos folyamat, mely döntő szerepet játszik a gyermek érzelemszabályozási, indulatszabályozási képességének fejlődésében.

Egy érett felnőtt képes a késztetései, vágyai azonnali kielégítését megakadályozni, tud késleltetni, rendelkezik akaraterővel, önuralommal, beleérző képességgel. Ezzel szemben csecsemőkorban ez még fejletlen, nem lehet egy babától önkontrollt, késleltetést várni, mivel ehhez még éretlen az idegrendszere. Ezek a képességei a társas kapcsolataiban átélt élményeinek köszönhetően fognak kialakulni, fejlődni, erősödni.

Mit tehet a szülő?

Örül a babájának, szeretettel fordul felé, sokat veszi ölbe, kedvét leli a vele való törődésben. Tulajdonképpen az örömteli mindennapi együttlétek vezetnek oda, hogy a gyermek önszabályozóvá válik. Először csak az érintések, illatok, később, a látás fejlődésével az arckifejezések, a szemkontaktus, mosoly válik fontos eszközzé a folyamat során.

Néhány gyakorlati tanács, mit tehetünk, ha a kisbabánk sír:

 - Ha nem tudjuk felvenni, mellé lehet feküdni, együtt pihenni.

 - Jót tehet a babával való közös torna, amiben az anya is örömét leli, a mozgás endorfint termel.

 - Megéri hordozni: ezzel lehetőség van a testközeli élményre; olyan élmény, akár a pocakban; az anya járása felidézheti a magzati létet; a hordozás erősíti a kötődést, a bizalom megszilárdulását; stimulálás hatására segíti az idegrendszer fejlődését; eközben az anya is maga „mellett” tudja a babát; lehet közben beszélni hozzá vagy dúdolni.

 - Tegyük hintába, ami szintén pozitív hatással van a baba idegrendszerének fejlődésére.

 - Egy pihenőszék számos új ingert, érdekességet jelenthet a baba számára.

 - Segíthet, ha az anya énekel neki, hallhatja a hangját.

 - Érdemes mellre tenni: a szoptatás nemcsak táplálás, de immunerősítő és fájdalomcsillapító hatása is van. Örömforrás, vigasztalás, gondoskodás, megnyugtatás. Erősíti az anya-gyermek kapcsolatot, a kötődést. Segíti a baba alvását.

Fontos tehát, hogy az anya „érzékenységet” mutasson a csecsemője felé. Képes legyen a baba szemszögéből látni a helyzetet, empatizálni az érzéseivel, valamint a baba kommunikációját, jelzéseit, viselkedéseit leolvassa. A kisbaba nagyon igényli a testi közelséget, simogatást, törődést. Ne hagyjuk a kiságyban egyedül sírni! Az anya puszta jelenléte még az idősebb, játszó kisgyermeknek is fontos, hisz akkor megy csak igazán jól a játék!

Forrás: Heim Pál Gyermekkórház