Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent cikk szerint nemzedékenként átlag hét ponttal rosszabbak az eredmények, ami nagyban különbözik az 1930-as évektől tapasztalt tendenciától.
Korábbi kutatások szerint az emberek a múlt század 30-as éveitől egyre intelligensebbek voltak. James R. Flynn új-zélandi kutató amerikaiak, majd európaiak körében végzett kutatások nyomán mutatta ki, hogy az átlagos intelligencia tízévente három ponttal növekedett. A tendenciát Flynn-hatásnak nevezték el, ami az IQ-tesztek átlagos eredményében tapasztalt folyamatos növekedést mutatja.
A folyamatot számos elmélettel magyarázták, köztük az emberek jobb táplálkozásával, az egészségügyi ellátás javulásával, az oktatás színvonalának növekedésével.
Bernt Bratsberg és Ole Rogeberg, a norvégiai Ragnar Frisch Gazdaságkutató Központ szakemberei most azonban 730 ezer teszteredmény alapján kimutatták, hogy ez a tendencia megszakadt, sőt az IQ-tesztek eredményei egyre rosszabbak.
A kutatók az 1970 és 2009 között a norvég sorkatonai szolgálatba lépő férfiak IQ-teszjeit tanulmányozva kimutatták, hogy nemzedékenként hét ponttal romlott a tesztet kitöltők teljesítménye.
Az intelligencia csökkenésének lehetséges okai között környezeti tényezőket találtak, és úgy vélik, hogy bizonyos életmódbeli változások is hozzájárultak ehhez. Emellett szerepet játszottak az oktatási rendszerben bekövetkezett változások, továbbá az, hogy a gyermekek egyre kevesebbet olvasnak, és egyre többet játszanak számítógépes játékokkal.
Más kutatócsoportok is hasonló eredményekre jutottak. A britek szerint az IQ-tesztek eredményei 2,5-4,3 ponttal csökkennek minden évtizedben, nagyjából a második világháború befejezése óta.
2017 decemberében amerikai kutatók mutatták ki, hogy azok a gyermekek, akiknek étrendjében sok hal van, magasabb pontszámokat érnek el az IQ-teszteken, és jobban is alszanak, ami szintén fontos tényező a felnőttek intelligenciaszintjében.