Mivel a génmódosított algák pontosan ugyanazt a fehérjét képesek előállítani, mint a ma alkalmazott módszernél az emlőssejtek, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutatói szerint jelentős áresést hozhat új eljárásuk a terápiás fehérjék előállításában.
A módszert olyan igen összetett, "méretre tervezett" gyógyszerek gyártására is felhasználhatják, amelyeket egyik korábbi eljárással – például baktériumok munkára fogásával – sem sikerült előállítani.
Az új eljárás hét évig tartó munka eredménye, amelyben a Chlamydomonas reinhardtii elnevezésű zöldalgát genetikailag úgy módosították, hogy terápiás fehérjéket állítson elő – számolt be róla a Science Daily című tudományos ismeretterjesztő portál
forrás: mti