„6-8 felső légúti fertőzés és két-három gyomor-bélrendszeri fertőzés évente egy kisgyermeknél teljesen normális. Ahogy a gyermek idősebb lesz, az immunrendszere erősödik, így alakítva ki a védekezést közönséges fertőzésekkel szemben, így ezt követően már ritkábban lesz beteg” – kezdi Pintér doktor. „A gyermekek azért is fertőződnek gyakrabban, mert kezüket és más tárgyakat állandóan a szájukba vesznek. Hogy megelőzzük a fertőzéseket, meg kell tanítani gyermekeinket a helyes kézmosásra, különösen a fürdőszoba használata után, illetve az étkezések előtt. Azokat a tárgyakat is gyakran el kell mosnunk, melyeket a gyermekek a szájukba vehetnek. Elkerülhetőek a fertőzések úgy is, ha nem érintkezik gyermekünk olyannal, aki már megbetegedett” – tudhatjuk meg a csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvostól.
A legveszélyesebb vírusok ellen léteznek védőoltások is.
Végül egy rövid áttekintés a leggyakoribb, korosztályt érintő fertőzésekről:
A kanyaró olyan fertőzés, amely könnyen terjed egyik emberről a másikra. A kanyaró okozhat például a gyomorproblémát, tüdőgyulladást, fülgyulladást, arcüreggyulladást, agyi görcsöt (görcsrohamokat), agykárosodást, és akár halált is. A súlyos szövődmények és a halálozás gyakoribb a felnőtteknél és a csecsemőknél, mint a kisgyermekek és tizenévesek között.
A mumpszvírus okozta fertőzés szintén komoly tünetekkel járhat. Ilyen például az agyvelőgyulladás és agyhártyagyulladás, melyek az agy működésére is hatással lehetnek. A tizenéves fiúk és a férfiak esetében kialakulhat a heregyulladás is, ami a herék és a herezacskó fájdalmas duzzanatát jelenti, és ritka esetekben sterilitás (nemzőképtelenség) is okozhat.
A rubeóla olyan súlyos fertőzés , mely vetélést, halva szülést, vagy magzati születési rendellenességeket okozhat abban az esetben, ha terhes nő kapja meg a betegséget.
A Varicella (közismert nevén bárányhimlő) nagyon könnyen terjed egyik emberről a másikra. A bárányhimlő általában enyhe fertőzés, de néha komoly problémákat is okozhat. Ilyen a tüdőgyulladás, agyvelőgyulladás, és egy ritka betegség is, ez az úgynevezett Reye-szindróma.
Kanyaró, mumpsz, rubeóla és bárányhimlő elleni immunizálás (védőoltás) 12 hónapos és 12 éves kor között ajánlott.