Teljes mértékben hatékonynak bizonyult egy ebola-oltóanyag a halálos vírus ellen a nyugat-afrikai Guineában végzett klinikai tesztek során, és most már felhasználható lesz arra, hogy segítsen legyőzni a nyugat-afrikai ebolajárványt - jelentették be a vakcina kifejlesztői pénteken.
A Merck gyógyszergyár és a New Link Genetics által szabadalmaztatott VSV-ZEBOV vakcinát több mint négyezer olyan emberen tesztelték, akik kapcsolatban voltak ebolavírussal fertőzőtt személlyel.
Tíz nappal a beadása után a vakcina 100 százalékos védelmet nyújtott az immunizáltaknak - írták a szakemberek a The Lancet című brit orvostudományi folyóirat honlapján bemutatott tanulmányukban, hozzátéve, hogy az oltóanyag "nagyon hatásos lehet az ebolavírus okozta betegség megelőzésében".
Jeremy Farrar, a klinikai próbákat finaszírozó Wellcome Trust járványügyi szakembere és igazgatója "figyelemre méltónak" nevezte az eredményeket.
"A klinikai próbában mertek felhasználni egy nagyon újszerű és pragmatikus eljárást, amely lehetővé tette a szakembereknek, hogy Guineában a járvány kellős közepén mérjék fel a vakcina hatásosságát. Reményeink szerint ez az oltóanyag segíteni fog a járvány legyőzésében és elérhető lesz egy jövőben fellépő ebolajárvány elleni harcban".
Bertrand Draguez, az Orvosok határok nélkül (MSF) orvosigazgatója, amely szervezet az ebola elleni nyugat-afrikai harcot vezette, hangoztatta, hogy először van remény egy olyan hatékony eszközre, amely életeket menthet és megakadályozhatja a fertőzésláncot.
A Guineában 2013 decemberében kezdődött ebolajárvány több mint 11 200 ember életét követelte Afrikában, nagyrészt a kontinens három nyugati országában, Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. Ezt az oltóanyagot és más előrehaladott védőoltást gyorsított eljárásban próbáltak ki hatalmas nemzetközi erőfeszítések közepette a térségben.
A guineai védőoltás-kísérletekben a WHO együttműködik az Orvosok Határok Nélkül karitatív szervezettel, a Norvég Közegészségügyi Intézettel, a guineai kormánnyal és az Epicentre járványügyi kutatóintézettel.
Forrás: MTI
Teljes mértékben hatékonynak bizonyult egy ebola-oltóanyag a halálos vírus ellen a nyugat-afrikai Guineában végzett klinikai tesztek során, és most már felhasználható lesz arra, hogy segítsen legyőzni a nyugat-afrikai ebolajárványt - jelentették be a vakcina kifejlesztői pénteken.