Eltűnt, keressük!

Mi indított arra ilyen fiatalon, hogy éppen eltűnt gyerekek keresésébe kezdj?

2011 elején ültem a számítógép előtt, és a sok eltűnt gyerekről szóló hír nagyon megérintett. Talán mert nem olyan rég én is voltam lázadó, csellengő, én is elszökdöstem otthonról. 16 évesen a nagynak hitt szerelmem után egy szó nélkül felmentem Veszprémből Pestre... Nekem szerencsém volt, nem ért baj, és az anyám nem felpofozott, mikor megkerültem, hanem örült nekem, és leült velem beszélgetni. Nehéz lehetett, mert senkinek nem nyíltam meg akkoriban. 18 éves koromig anyu bármit mondott, az ellenkezőjét csináltam. A húgom sokkal kezelhetőbb volt, aztán váltottunk. Anyu szegény, helytállt.

Jól érzem, hogy férfi nincs a családban?

Abszolút női szekció vagyunk. Apu 8 éves koromban elköltözött. Kicsiként én voltam a mindene, aztán ebben is fordult a kocka: most a húgom, aki főiskolás. Talán részben még mindig apunak akarok bizonyítani. 16 évesen híres rap-sztár akartam lenni, nem jött össze; errefelé egész ismert lettem, de másképp, mint gondoltam.

Öt éve ültél a gép előtt, született egy ötleted. Mitől működött? Ma alapítványod van, sokan segítik a munkád.

Amikor anno felmerült bennem, hogy kampányt kellene indítani az eltűnt gyerekekért, anyu rögtön támogatott. Eleinte a Facebookra korlátozódtunk, plusz a hozzátartozókkal vettük fel a kapcsolatot, és próbáltuk tartani bennük a lelket. Akkor nyíltak meg az ajtók, amikor alapítvány lettünk. A rendőrséggel is együttműködés épült ki: már nem csak mi szolgálunk nekik információval, hanem fordítva is. Több köszönőlevelet kaptunk rendőrkapitányságoktól. A szervezés az erősségünk, a közösségi oldal pedig kitűnő fórum. Mióta kinőttük magunkat, sokezres megosztásaink vannak. Az alapszisztéma kezdettől ugyanaz, csak mára bejáratottabban működik. Mikor megtudjuk a Facebookról (vagy telefonos megkeresésből), hogy valaki eltűnt, felvesszük a kapcsolatot a családdal, és felajánljuk a segítségünket. A hozzátartozók posztjai általában hiányosak, vagy épp túlírtak – nem hatékonyak. A szülők sokszor elkeseredettek, magukat hibáztatják, és szégyellnek elmondani lényeges dolgokat, főleg a hatóságoknak. Úgy érzik, kiteregetnék a családi szennyest. Első lépésként tehát megpróbálok mindent megtudni az eltűntről, amit lehet.

Az emberek őszintébbek egy civillel, vagyis Veled, mint a rendőrökkel? Akkor is, ha kétségbeesetten keresik a gyereküket?

Sokszor igen. Sőt, néha nem is jelentik be a gyerek eltűnését a rendőrségen, mi győzködjük őket. Másfél-két órát beszélgetünk velük. Minden szülőt másképp kell megközelíteni, van, akinek erőt kell mutatni, van, akit alamuszin, ártatlanul kérdezgetni. Így gyakran olyan információt is kapunk, amit a rendőrökkel nem közölnek. Mi sem tesszük ki aztán a Facebookra, ha a gyerek drogos vagy prostituált. Ez nem „cuki”, tehát nem sokan osztanák meg. Úgy kell megfogalmazni az adatokat, hogy a poszt informatív legyen, de figyelemfelkeltő és együttérzést is kiváltó, hogy minél többen megosszák – mert a nagy számokban van a siker kulcsa. Mikor a családtól megszerzek minden infót, amit tudok, felveszem a kapcsolatot az adott ügyön dolgozó rendőrrel, azután tartjuk a kapcsolatot.

Honnan tudtok még információhoz jutni?

Van Facebook-fejlesztő ismerősöm, aki le tud venni olyan adatokat, amiket normál ember nem. Ha egy gyerek elszökik vagy öngyilkos akar lenni, az oldalán megtalálható kapcsolatain keresztül nagyon sok információ elérhető. Ezen kívül sok településen vannak informátoraink az oldalunkon keresztül. Az utca embere is gyakran inkább minket keres, ha tud valamit, mert ha a rendőrséget hívja, bekerül a neve egy jegyzőkönyvbe, hivatalos eljárás része lesz – amit nem akar. Az is gond, hogy eltűnt személyekre a rendőrség körözést ad ki. Ez másfajta körözés, de az eltűnt fiatal nem tudja, azt hiszi, bűnözőként kezelik, és menekül. Ha mi keressük, az nem riasztja meg. Kapcsolatban állunk speciális mentőegységekkel, a CKR magánnyomozóival (Civil Körözési Rendszer), és lassan annyiféle kapcsolatunk épült ki, hogy a bürokratikus szabályok kihagyásával, civilként nagyon hatékonyak tudunk lenni, amikor egy keresést szervezünk. Most is együtt dolgozunk a CKR-rel és a hivatalos szervekkel Till Tamás eltűnésének ügyén. Mi indítottuk el az újabb lavinát.

Az nagyon régi ügy... Van még remény ennyi év után, hogy megkerül a fiú?

Soha nem zárták le az aktáját. Ha él, 27 éves férfi: 2000-ben tűnt el, 11 évesen, Baján. A biciklijét megtalálták a vasút mellett: a rajta lévő kisebb sérülések bűncselekményre utaltak. Sokkal később a család kapott egy telefont, hogy ne keressék tovább a fiút, mert baj éri őket, illetve egy levél is érkezett, nem tudni kitől, benne annyi, hogy: „Élek.” Till Tamás mamájával, Katival 2 éve tartjuk a kapcsolatot napi szinten, és most mondtuk azt, hogy elég, muszáj felgöngyölíteni az ügyet, bármi is a vége, mert Kati és a férje rámegy: 16 éve reménykednek és várják haza a fiukat a régi szobájába! Nemrég vontunk be az ügybe egy látót.

Látót?!

Ő nem olyan, mint azok, akik a tévében bohóckodnak, és a hiszékeny emberekre utaznak. Judit a rendőrség felkérésére is sok ügyben ért el eredményt. A pár éve eltűnt Laci bácsi keresésébe szintén őt vontuk be. Vasárnap volt, 40 fok, jött a telefon, hogy egy cukorbeteg férfi eltűnt Várpalotáról. Összetelefonáltam mindenkit, kerestük, hiába. Közben egy csapat zarándok is eltűnt a Bakonyban, minden mentőcsapat terepen volt. Mi néhányan Laci bácsi családtagjaival egy kisebb területet vizsgáltuk át: amiről a látó azt mondta, ott találjuk a bácsit, és milyen testhelyzetben. Ott volt, és úgy feküdt. Még ma is kiráz a hideg.

Az alapítvány nevében eltűnt gyerekek szerepelnek – ezek szerint felnőtteket is kerestek.

Ha kérik, igen. De a kiskorúak vannak fókuszban. Sokszor probléma, hogy ha megtalálnak egy 18 év fölötti elszökött fiatalt, a rendőrök nem csak hazavinni nem tudják, de még információt sem adhatnak a hollétéről a szülőknek, ha ő nem akarja. Mi három területtel foglalkozunk: megelőzés, keresés, utógondozás. Iskolákban, rendezvényeken tartunk előadásokat; egy adott keresést megszervezünk, ha kell; és pszichológusokkal is dolgozunk. Mindehhez finanszírozókat, partnereket szervezünk, elég hatékonyan. Anyu nélkül nem mentem volna semmire: ő a precíz, az alapos, én meg a kreatív. Mikor olyan ötletem támadt, amit mindenki hülyeségnek tartott, mindig az szólt legnagyobbat. Kimentem pl. decemberben két napra az utcára; kóboroltam, koldultam, lépcsőházban aludtam, mint egy szökött gyerek. Amikor pénzt akartak adni, nem fogadtam el, hanem leírtam az alapítványnál, és annyi pénzből gazdálkodtam. Fontos tapasztalat volt: azóta még érzékenyebb vagyok szociálisan.

Volt egy internetes „szerepjátékod” is. Kevésbé veszélyes, mint az utcán alvás.

De ha élesben zajlik, és nem szimulált helyzet, pont olyan veszélyes. Kitalált profillal, fotóval (egy amerikai kislány képével), 14 évesnek adtam ki magam az egyik beszélgetős oldalon. Bejelentkeztem, hagytam, hogy rám írjanak, és cseteltem. Nem voltam kihívó, sőt, direkt visszafogott kislányt játszottam. A velem csetelő férfiak nagyobb része mégis szexuálisan közeledett. Sokan pillanatok alatt arra kérdeztek, hogy szűz vagyok-e, és mikor „kiderült”, hogy igen, sőt, azt írtam, még nem is csókolóztam, akkor vagy rám nyomultak, hogy értem jönnek az iskolába, „neked egy érett férfi kell”, vagy szex-munkát ajánlottak konkrét árajánlatokkal. Eléggé képbe kerültem, hogy is megy a fiatal lányok behálózása.

A rendőrséggel beszéltél erről?

Igen, de hiába vannak adataim, nevek, telefonszámok, nem tudnak mit lépni, amíg nincs konkrét testi történés. Ez inkább teszt volt, a megelőző kampányunk része. Kitettük az oldalunkra mint intést a szülőknek és gyerekeknek. Közben azt is tudni kell, hogy a másik oldalon a gyerekek – 12-13 éves kislányok! – félmeztelen fotókat posztolnak magukról a neten. A szexuális ingerek túl hamar elérik a gyerekeket a netről: akkor, amikor még nem érettek a nemi életre. Ezt a saját bőrömön is tapasztaltam, és tudom, hogy nagyon más minőség 16 évesen lefeküdni valakivel, mint felnőttként. Ma már 12 évesek is szexuális életet élnek.

Mindig visszacsatolsz a magad hibáihoz, lázadásaihoz.

Nagyon hasznos, mert legtöbbször felveszem a kapcsolatot a Facebookon azokkal, akiket megtaláltunk. Bennem bizalmuk van: én csak kerestem őket jó szándékkal, a rendőrség vitte vissza őket, ezt nem hozzám kötik. Fiatal vagyok, mint ők, teletetoválva; hitelesnek éreznek. Velem sokszor megosztanak olyasmit is a cseten, amiket a szüleikkel, vagy a „felnőttekkel” nem. Néha a hajam égnek áll, miket mesélnek, de úgy kell reagálnom, hogy a bizalmuk ne sérüljön. Így le tudom beszélni őket egy csomó hülyeségről.

Mit lehet tenni, ha valaki komoly bajban van? Drog, prostitúció…

A prostituált már benne van egy olyan hálóban, amihez mi picik vagyunk. A drognál a befolyást kell próbálni megszűntetni, elvonni attól a társaságtól, ami a rossz hatást kifejti, mert a közösség, a párkapcsolat mindig nagy erejű. Néha még bele lehet ebbe nyúlni, de nagyon nehéz. A 15 éves Timit Olaszországból hozta haza a mamája egy kórházból; ott találta meg összeverve, és üldözték őket hazafelé az albánok, akik Timit megvették… Kiderült, hogy még Budapesten eladták a kislányt, rászoktatták a drogra, és utána már azok markában volt, akiktől a drogot kapta.

Kaphatnak pszichológusi segítséget, akik komoly traumát szenvedtek?