Eltűnt gyermekek nyomában – feldolgozható-e a veszteség?

Magyarországon az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány 2011-től képviseli az ügyet, és különféle rendezvényekkel igyekeznek felhívni a figyelmet a jelenségre: kezdetben tejesdobozokon, 2013 óta pedig kenyerek csomagolásán közölnek fotókat eltűntekről.

Hazánkban 2020-ban közel húszezer gyermeknek veszett nyoma. A gyermekek többsége önszántából szökik el, az elrablások száma ehhez viszonyítva csekély. A fiatalok jellemzően valamilyen gyermekvédelmi intézményből, gyermekotthonból mennek el, de jelentős a családból eltűntek száma is. Legtöbbjük néhány napon belül előkerül, cselleng csupán, de sajnos vannak olyanok is, akiknek teljesen nyoma veszik. Az eltűnés, elszökés okai szerteágazók: a családon belüli bántalmazástól kezdve egy rossz félévi bizonyítványig bármi lehet a kiváltója.

A gyermekvédelmi intézményből gyakran azért szöknek el a fiatalok, mert szeretnének visszatérni a családjukhoz. Sokan közülük hetekig, hónapokig szökésben vannak, az utcán élnek, kriminalizálódnak vagy prostitúció áldozatai lesznek. A családban élőknél gyakori kiváltó az abúzus, bántalmazás, egzisztenciális problémák, gyermeket elhanyagoló szülői viselkedés. Sokszor egy-egy aktuális életesemény is közrejátszhat abban, hogy a gyermek félelmében világgá menjen (rossz tanulmányi eredmény, csúfolás). Kifejezetten fontos, hogy szülőként figyeljünk gyermekünkre, ha azt tapasztaljuk, hogy elszigetelődik, begubózik, magába zárkózik vagy agresszívvé válik, ezekkel a viselkedésekkel igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy valami nincs rendben, nem érzi jól magát. Próbáljunk minél többet beszélgetni gyermekeinkkel, erre kiváló alkalmat teremtenek például a közös étkezések. Kövessük nyomon az iskolai eseményeket, ismerjük meg barátait, hiszen sok gyerek nem szívesen beszél arról sem, ha az iskolában bántalmazzák (bullying). Figyeljünk oda, hogy az interneten kikkel és miről kommunikál – a biztonságos internethasználat lényege, hogy tudjuk, ki milyen hatást gyakorol gyermekünkre.

A közhiedelemmel ellentétben nem kell három napot várni az eltűnést követően, azonnal bejelentést lehet tenni a rendőrségen, ha gyermekünket nem találjuk, a 107 vagy 112 segélyhívó számon, illetve a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány telefonszámán (116-000). Ezzel együtt célszerű végignézni a fiatal személyes tárgyait, esetleg a telefonját, számítógépét, iratait, információt gyűjteni a barátaitól az elmúlt napok, hetek eseményeiről.

Egy gyermek eltűnése hatalmas veszteség, feldolgozása kimondottan nehéz, ugyanis ez a fajta veszteség annyira megfoghatatlan, hogy érzelmileg szinte lehetetlen lezárni azt. Egy eltűnt gyermek esetében a szülő azt éli meg, hogy az események felett semmilyen kontroll élménye sincs, a reménykedést pedig egy életen át nem adhatja fel. A remény lángja időszakosan, újra és újra fellobban, ami által a fájó sebek rendszeresen feltépődnek. Sok szülő érintetlenül hagyja eltűnt gyermeke szobáját, használati tárgyait, ez által is azt az illúziót erősítve magában, hogy a gyermek nemsokára hazatér. Az elfogadás tehát nagyon nehéz, hiszen nincsen egy kézzelfogható tény sem, ami mentén az érzelmi feldolgozás megtörténhet. Sok szülő évekig megszállottan az okokat keresi, erős bűntudatot érez, vagy a másik szülőt okolja, a fájdalmas érzések miatt rengeteg feszültség képződik a családtagok közt. Gyakoriak emiatt a házastársi krízisek, több testvér esetén előfordulhat, hogy az otthon maradt gyermek azt éli meg, rá sokkal kevesebb figyelem jut. Ilyen módon az eltűnt gyermek elgyászolása sem lehetséges, a folyamat egy hosszan elhúzódó krízisként is felfogható, mely rendkívül erős érzelmi terhet jelent a családtagok számára. Hosszú távú cél az ezzel a helyzettel való együttélés megtanulása, melyben segít a sorstársakkal való rendszeres találkozás, csoportfoglalkozásokon való részvétel, illetve az aktív társadalmi felelősségvállalás, edukációs előadások és rendezvények megszervezése is. Utóbbi esetében az segít, hogy az érintett szülő, családtag megéli személyes hatékonyságát, ezáltal kontrollérzéshez jut. Kiemelt jelentőségű az edukáció, a megelőzés, a társadalom érzékenyítése.

Alapvetően fontos volna, hogy figyeljünk egymásra, a körülöttünk levő gyermekekre, fiatalokra. Ha felmerül bennünk, hogy egy gyermek bajban van, amennyiben családon belüli erőszakot sejtünk, ne tétlenkedjünk, tegyük meg a hivatalos lépéseket (rendőrségi és gyermekjóléti bejelentés)!