Egzotikus állatok vonzásában

Gyerekkorodban milyen állatokkal kerültél kapcsolatba?

Budapesten nőttem fel, nem tartottunk semmilyen állatot. Nekem viszont úgy hatéves koromtól az volt a kedvenc tevékenységem, hogy kifeküdtem a töltés oldalára és nézegettem a siklókat, békákat, bogarakat, pókokat. Míg a többi gyerek focizott, hintázott, én elvonultam. Már alsóban tudtam, hogy felnőttként is hasonló állatokkal szeretnék foglalkozni. Az osztálytársaim folyton változtatták, milyen pályára készülnek, én soha. Anyukám mondogatta, hogy legyen rendes szakmám, a szabadidőmben meg bármit csinálhatok, de éreztem, hogy amit én szeretnék, az nem hobbi, hanem az életem. Tényleg soha semmi más nem kötött le. Felépítettem egy külön világot, amit mások nem értettek – a ’80-as évek végén a terrarisztikának sem volt még itthon hagyománya. A gyerekek kiközösítettek, én voltam nekik a bogaras fiú, a szüleim sem értették, honnan ez az indíttatásom. De én csak figyeltem és gyűjtögettem a kedvenc állataimat.

Haza is vitted, amiket begyűjtöttél?

Sokszor igen. Volt, hogy édesanyám sikítására ébredtem, mert a gyíkok, amiket befőttes üvegben elrejtettem az ágyam alatt, éjjel kimásztak, és birtokba vették a lakást – a plafonon is lógtak. Anyukám rám parancsolt, hogy szedjem össze őket. Akkor kezdődött az állatbefogó karrierem, ahogy ugráltam utánuk. Míg a 20-30 gyíkot megtaláltam, majdnem egy hetembe került. De nem adtam fel, vittem haza siklót is. Aztán megvettem az első különleges állatomat, majd a következőt, és nem tudtam betelni azzal, hogy gyönyörködöm bennük. Felsorolni is nehéz lenne, hány fajjal ismerkedtem meg, és mennyi egzotikus állatot tartottam azóta.

Kutyát, macskát, „hagyományos” háziállatot soha nem tartottál?

Nem. A feleségem mindig is kutyás volt, de én csak most lettem boldog kutyatulajdonos. Kezdetben nagyon furcsa és érdekes volt számomra a kutyák viselkedése, kommunikálása az emberekkel, na meg az is, miképpen tervezzük meg a napjainkat, szervezzük kutyával az életünket, hogyan éljünk állandó rendszer szerint. Ez elég nagy változással járt, de a felelős állattartás pontosan erről szól. A kígyó egészen más ellátást és figyelmet igényel. Mondhatni a kígyó akkor időigényes, ha érdeklődésből figyeljük, tanulmányozzuk a viselkedését, de az etetésen kívül többre nincs szüksége, pláne napi szinten. Sokkal fontosabb a megfelelő körülmények biztosítása, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy hüllő jól érezze magát. A biztonsági előírások betartásáról nem is beszélve, főként az etetési időkben. Én ezeknek az állatoknak a tartását szoktam meg.

Meg tudod fogalmazni, mi vonz az egzotikus állatokban? Melyikkel lehet például kommunikálni?

A gyíkfélékkel meg a teknősökkel lehet: ők hallják a hangokat, felismerik a gondozójukat, megvakargatom a teknős kis tokáját, tudja, mikor kap kaját. A kígyókkal nem. De nem ez számít. Lenyűgöz a misztikus világuk. Nehéz kiismerni őket, a természet remekművei – a színük, a mozgásuk, az életmódjuk egészen csodálatos. A kígyók minden nap tudnak meglepőt, újat mutatni, ha figyeled őket. A világukba csak az tud belépni, aki alázattal figyeli és igazán szereti őket. Aki ilyen állatokat divatból tart, vagy hogy felvágjon velük, fogalma sincs, milyenek valójában.

Az egzotikus állatok tartása mióta divat?

A ’90-es évektől, amikor az állatkereskedésekben legálissá vált az árusításuk. Miután egyre több veszélyes állat került ki utcára, a 2000-es évek elején szabályozták a tartásukat: csak képesítéssel, engedéllyel, chippel lehetséges, a törhetetlen üvegű, zárható terráriumra vonatkozó előírások betartásával. De gyakorlatilag lehetetlen ellenőrizni, ki hoz be az autójával külföldről, és tart a négy fal közt ilyen állatokat. Nincs szaguk, sem hangjuk, semmi nem árulkodik az ottlétükről, csak ha baleset történik.

Ha mondjuk kígyómaráshoz hívnak mentőt?

Pontosan. A kígyótartó számára törvény írja elő, hogy érvényes szavatosságú ellenszérumot kell vásárolnia még az állat beszerzése előtt, a hűtőben tárolnia, és ha lejár, pótolnia. Egy 50 ezer forintos csörgőkígyónál 1.600.000 Ft egyetlen ampulla. Magyarországon csak két őshonos kígyófaj él, a keresztes és a parlagi vipera – ezek marására tartanak ellenmérget a nagyobb kórházak, főleg az élőhelyeik közelében: Somogyban és az Északi-középhegységben. A többi kígyó ellen viszont nincs itthon szérum, ami természetes – ne az adófizetők pénzéből szórakozzanak emberek kígyókkal. Egy marásnál akár 6-7 ampullát is be kell adni, számold ki, mennyire drága hobbi ez. Amikor kígyóharapáshoz megy ki a mentős, első dolga, hogy kiveszi a hűtőből a szérumot. Az injekciót csak orvos adhatja be, miután elvégeztek egy sor toxikológiai vizsgálatot. Az dönti el, szükséges-e ellenszérum és mennyi. A kígyó ugyanis szabályozza a méregleadását, ha csak elijeszteni akar, nem engedi beléd a mérgét – ez az ún. száraz marás. Általában csupán figyelmeztet, de ha piszkálják és félti az életét, mérget enged. A zsákmányszerző marásnál a méregmirigye jó részét kiüríti.

Téged mart meg valaha kígyó?

Én 23 kígyóharapáson vagyok túl. Megfelelő ismeretekkel, maximális odafigyeléssel nagyrészt ki lehet védeni a baleseteket, de előfordulnak kiszámíthatatlan helyzetek, az ember pedig hibázik. A legkomolyabb sérülésemet egy egyiptomi kobra okozta – pontosabban az én óvatlanságom. Kisbaba volt egyébként, meg sem tudott harapni, csak egy foggal karcolta a sípcsontomat, mégis újra kellett éleszteni. Leállt a szívem. 8 ampulla ellenszérumot kaptam az egy mm-es karcolásra, amit az orvosok nagyítóval kerestek. Fájdalmas sem volt, mert a kobrák mérge rengeteg fájdalomcsillapítót tartalmaz. A saját lábamon mentem be a kórházba, kobramarásnál késleltetve jelentkeznek a tünetek. A szemhéjam zsibbadni kezdett, ebből tudtam, hogy mérgezés történt. Mikor a kórházban befektettek, már nem éreztem a lábam, majd a bénulás fokozatosan terjedt fölfelé. Délutánra leállt a vesém, estére lélegeztetőgépre kapcsoltak, aztán elvesztettem a fonalat. Végig kell várni, hogy a méreg kifejtse a hatását, akkor adható ellenszérum. Reggel már csak maszk volt rajtam, 5-6 nap múlva ki is engedtek. A felépülést sokkal rosszabbul viseltem, mert az ellenszérum is kígyóméregből készül, így jó nagy dózist kapott a szervezetem. Az állati fehérje kicsapódott, szörnyű szag áradt az orromból, és minden létező betegséget elkaptam fél éven át, úgy legyengült az immunrendszerem. A vesém sajnos végleg károsodott.

Egy-egy baleset után nem fordult meg a fejedben, hogy „elég a kígyókból”?

Nem, soha. Minden harapás az én hibámból történt, az állat csak védekezik. Arra gondoltam, hogy legközelebb mit kell másképp csinálnom. Amit tiszta szívből szeret az ember, attól semmi nem veszi el a kedvét. Én ebben fanatikus vagyok. Egyébként olyan szakma, hogy „vadállatbefogó”, hivatalosan nem létezik, és a befogás módjait is csak kitapasztalni lehet.

Mióta dolgozol a katasztrófavédők kötelékében, és hogyan kerültél kapcsolatba velük?

Egy akvarista ismerősöm rendszeresen szervezett kiállításokat. ’96-ban ő kért meg, hogy vigyek mutatóba egy kígyót is. Az embereknek tetszett, fényképezték, simogatták. A helyi lap megírta, és ezután sok helyre hívtak; elkezdtem én is kiállításokat szervezni. Vittem az állataimat, nagyon élveztem, hogy gyerekcsoportoknak mesélek róluk. A tévébe is egyre többet hívtak egzotikus állatok szakértőjeként – így találkoztak a nevemmel a katasztrófavédelemnél is. 2000 óta dolgozom a Mentésszervezési Főosztály megbízásából. Ha bárki hívja a 112-őt, hogy a profilomba eső veszélyes állatot látott, talált, riasztanak. Tehát ha valaki bejelent egy vaddisznót a Váci utcában, nem engem küldenek. Persze sok a vakriasztás is, mert az emberek nem tudják megkülönböztetni a siklót a kígyótól. Egyre többször kérnek segítséget különböző állatmentő szervezetek is, ha nem sikerül azonosítaniuk az általuk befogott hüllőt. 19 éve napi 24 órában vagyok hívható.

Így nehéz lehet bármilyen programot tervezni.

Egyedül én fogok be ilyen állatokat az országban, ami nagy felelősség. Vannak különböző eszközök, amiket mindig a kocsiban tartok riasztás esetére, szülinapi buliba is ezekkel megyek. Pl. kampók, amikkel kígyók alá lehet nyúlni, vagy csipesz a madárpókoknak. Nyáron alig akad szabadnapom, és a munkám évről-évre több. Egyre szaporodnak a beépített területek, így az állatok kiszorulnak az élőhelyükről. Másrészt rengeteg állatfajt lehet vásárolni, főleg külföldön, és a szabályokat sokan nem veszik komolyan. Amikor szembesülnek vele, hogy az állat tartása igen költséges és felelősséggel jár, megszabadulnak tőle: gyakran simán elengedik az utcán. Persze sokszor az állat szökik meg. Kígyók, aligátorteknősök, skorpiók és még sorolhatnám... Nemrég vándorcirkusztól szökött el egy krokodil, a gondozóinak fel se tűnt. Egy autós vette észre az országúton – nem hitt a szemének.

Hogy nem őzike. Melyik volt a legemlékezetesebb eset, amihez kihívtak?

Talán az, amikor 16 m2-en tartottak engedély nélkül rendkívül veszélyes kígyókat. Kb. 20 példányt kellett befognom, köztük köpködő kobrát, csörgőkígyót, gaboni viperát és puffogó viperát is. Megizzasztottak.

A feleséged meg tudta szokni az egzotikus állataidat és a munkád veszélyes oldalát?

Brigivel egy régóta dédelgetett közös produkció kapcsán találkoztunk, így kezdettől tudta, mi a hivatásom. Miután a munkakapcsolatunkból szerelem lett, úgy döntöttem, változtatok az életformámon, mert minden létező állatot tartottam már, amit valaha szerettem volna. A feleségem nem rajongott az egzotikus állatokért, de nagyon érdeklődő személyiség, és néha engem is meglep, mennyi mindent tud róluk. Szerintem nem lehet megszokni, ha az ember párjának a munkája veszélyes, de mindig minden esetet megbeszélek Brigivel, és jó érezni, hogy maximálisan bízik bennem.

Amikor nem bevetésen vagy, mivel telik egy napod?

Ősztől tavaszig iskolákban és óvodákban tartok előadásokat, természet- és állatvédelemről mesélek. Persze viszek magammal néhány egzotikus állatot: afrikai királypitont, szakállas agámát, afrikai törpesünt és sisakos kaméleont. Egy ismerősöm tartja őket, szép tágas helyen. Ha a gyerekek megismerik, megtanulják tisztelni és elfogadni ezeket a kevésbé ismert vagy népszerű fajokat. Nagyon szeretem a munkámnak ezt a részét is, mert a kicsikben még feltétel nélküli nyitottság és érdeklődés van – ha a felnőttek ki nem ölik belőlük.