Egészséges testkép

Személy szerint engem teljesen felháborított, ahogy mind a nőket, mind a férfiakat lekicsinylő, alázó módon beszélt párkapcsolatról, gyermekvállalásról, családdá válásról, elvárásokról és „nemelfogadásról”. Elgondolkoztam, hogyan is alakul a mai gyerekek és fiatalok önképe, testképe ebben a – kimondom – beteg világban.

Nálunk négy, már a serdülőkort átélt fiatal, egy éppen pubertásba lépő kiskamasz és egy még tényleg kicsi gyermek van a családban. Adott még egy Apa, aki minden gyermeke születésénél jelen volt, aki közelről élte át a női test és lélek változásait, aki sok-sok éve öleli ezt a testet, hol 10-20 kilóval többel, hol épp kevesebbel. Adott egy anya is, aki volt bombanő huszonévesen, aki hízott a várandósságok alatt 15 kilót is, aki szoptatott hosszú éveken át, aki hol könnyen viselte teste változásait, hol pedig keményen megküzdött az elfogadásával. Aki volt már megtörve, „védőhájat” felszedve magára, de volt szénhidrátmegvonással és plank-kihívással megtűzdelt kemény fogyókúra hőse is. Ezt az anyát látták a gyerekei rosszabb és jobb állapotaiban, simogatták és bújtak gömbölyűbb idomaihoz vagy büszkén tolták vele a hasizomgyakorlatokat, hogy ne szenvedjen egyedül. Látták szülés után fáradtan, délben még pizsiben, fájó testrészekkel, de látták bizony csinosan felöltözve, tűsarkúban is, amikor kaptak Apával két óra kimenőt az éppen aktuális kistesó mellől.

A szülői minta szerintem a legfontosabb abban, hogy hogyan viszonyulnak gyerekeink a saját testükhöz, és óriási a felelősségünk, hogyan tereljük őket a rájuk zúduló tökéletességet mutató és elváró tartalmak közepette. Meg kell mutatnunk nekik, hogyan lehet szeretni a testünket, elfogadni a hibáival együtt, hogyan kell megköszönnünk neki, hogy nap mint nap működik, hogyan kell felkészülni a változásaira, és mit kell tenni érte, hogy egészséges és szép maradhasson. A következő lépcsőfok pedig, hogy kicsi koruktól beléjük kell kódolni a szeretetet, hogy ne csak magukat, hanem a társaikat is elfogadással és támogatással tudják majd szeretni, hogy szépnek lássanak egy munkában megfáradt arcot, egy gyermekeket hordott és szült ölet, vagy egy évek alatt elmélyült ráncot, megőszült hajtincset.

Emellett fontosnak tartom, hogy nem titkoltuk el sosem előlük, hogy vannak nehéz időszakok, láttak bizony mélypontokat is és azt is, hogy miként lehet továbblépni megfelelő kommunikációval, egymásért meghozott döntésekkel.

Nem könnyű nekik a látszólag tökéletes testükkel sem, mert elfogultság nélkül állítom, hogy fürdőruhamodell lehetne mind a négy kisfelnőtt gyermekünk, de persze ők is, mint mindannyian, egészségesen elégedetlenek és ez rendben is van, amíg nem fordul kóros keretek közé. Ezek az évek a szerelemtől rózsaszín szemüvegen át láttatják a másikat, az amúgy is gyönyörű, fiatal barátokat, barátnőket; de ha gyerekkorukban jól érzékenyültek a szüleik egymás iránti tiszteletéből, szeretetéből, elfogadásából, akkor később is nyert ügye lehet a házastársuknak. Természetesen tudom, hogy sok családban nem adott a szülők szerelmes mintája, ott sokkal több tudatos felkészítést igényel a kiskamasz testképének formálása, és csak remélni tudom, hogy megbirkózik ezzel a jelen szülői társadalom. Ha nagyrészt a médiából ömlő információk alakítják egy gyermek kialakulóban lévő ön- és testképét, a leendő társukhoz fűződő elvárásaikat, akkor óriási baj lesz a következő generációk párkapcsolataival...

„A szülői minta szerintem a legfontosabb abban, hogy hogyan viszonyulnak gyerekeink a saját testükhöz, és óriási a felelősségünk, hogyan tereljük őket a rájuk zúduló tökéletességet mutató és elváró tartalmak közepette.”