Családrobbanás 1. rész

"Tény, hogy minden változást az életünkben kisebb-nagyobb szomorúság, veszteségérzet is kísér. Az a természetes, ha az iskolai ballagásokon az új életszakasszal belépő örömök és kihívások felülkerekednek a negatív érzéseken, ugyanúgy, ahogy egy munkahelyváltásnál is előbb-utóbb a pozitívumokra koncentrálunk. Egy válás, a gyerekek kirepülése vagy egy haláleset azonban olyan csapásként nehezedhet ránk, amitől tartósan lehangoltnak, zaklatottnak, szomorúnak érezzük magunkat. Különösen nagy lelki traumával járhat, ha váratlanul, felkészületlenül kerülünk az új élethelyzetbe. Mindenképpen időre van szükség, amíg feldolgozzuk a történteket, és a lelki békéig vezető hosszú úton nagyon sok kellemetlen, vagy éppen elviselhetetlennek tűnő érzés fog végigkísérni.

Pedig mindez alakulhatna másképpen is – annak érdekében, hogy kevésbé legyen fájdalmas, hogy kevésbé legyen úgymond igazságtalan. Sokakkal ellentétben azt állítom, hogy nem minden szenvedésből lehet pozitív energiát kovácsolni – ebben az esetben nem igaz a mondás, miszerint teher alatt nő a pálma. A fentebb vázolt problémák olyan terhek, amelyek alatt derékba törhet életfánk.

Nos, induljunk ki abból, hogy vannak olyan „kötelező” rossz momentumok az életünkben, melyekre (minthogy sorsszerűnek tűnik bekövetkezésük) meg kellene próbálnunk lelkiekben felkészülni. És ez nem lehetetlen, még csak nem is újszerű igény az ember részéről, hiszen a különféle, például az életféltéssel kapcsolatos fóbiákra – mondjuk víz- és repülésiszony – már vannak „felkészítő” tréningek, s az érintettek előbb-utóbb képesek lesznek átlépni a saját árnyékukon."

Folytatjuk...