1 perc
Csak a szex tart össze minket
Módosítva: 10/9/2024 2 perc PárkapcsolatSzexualitásOrgazmusVágykeltésÖsszes cikk
Azt mondják a pszichológusok, hogy a szex szerelem nélkül olyan, mint a kávé koffein nélkül. Olyan, mint az alkoholmentes sör. Iható, de minek. Igaz ez? Erről megoszlanak a vélemények. Brigi szerint például ez nem igaz. Igenis, van szerelem nélküli vágy. Nem is akármilyen. Elolvasod?
Akkor már fél éve nem jártam senkivel – mondja Brigi. – Randevúzgattam ezzel, azzal, de eszembe sem jutott, hogy komolyan vegyek bárkit is. Kevés időm volt. Nehezemre esett az egyetem. Sokat tanultam, mégis tele voltam utóvizsgákkal. Január volt, a vizsgaidőszak kellős közepén, nem is akartam sehova elmenni. A barátnőm szekált. Meg fogsz savanyodni, mondta. Addig magyarázott, amíg magamra húztam a legkényelmesebb farmeremet, az ócska Benetton zöld trikómat, és elmentem vele. Kettő körül járhatott, amikor a büfé előtt, a sorban mögém lépett a végzetem.
Százkilencven magas volt, alig hetven kiló, tök átlagos. Amolyan két lábon járó számítógép. Margaréta koktél jó lesz? – kérdezte. Körülnéztem, hogy kinek beszél. – Jó lesz? – ismételte meg a kérdést, és átnyúlt fölöttem. Megvontam a vállam. – Megkóstolhatom – mondtam. Bár ne mondtam volna. Abban a pillanatban rontottam el az életem. Hajnalig táncoltunk. Az érintésétől futkosott rajtam a hideg. Azóta is egyfolytában azon gondolkozom, hogyan lehetséges ez. Közös témánk nincs. Én hülye vagyok az informatikához, neki gőze nincs a gazdaságról. Ő balra szavaz, én jobbra. Ő éjjel dolgozik, és reggel tizenegyig alszik, én tízkor ágyba dőlök, de reggel hétkor kinyílik a szemem. Nincs bennünk semmi közös. Az elmúlt négy évben legalább nyolcszor összevesztünk. Hol ő költözött el az albérletünkből, hol én. De két hétnél tovább soha sem bírtuk egymás nélkül. Azt mondja, én szexmániás vagyok, és nem érti meg, hogy ez csak vele kapcsolatban van így. Tudom, mert megpróbáltam. Annyira szerettem volna kiszabadulni a köztünk lévő testi bilincsből, hogy megpróbáltam másokkal is lefeküdni. Nem bírtam. Néha meg tudnám fojtani, amikor már tizedik órája csak a hátát látom. Beszélek hozzá, de nem válaszol. Hívom kajálni, azt mondja, rögtön, aztán újabb órák telnek el, és el is felejti, hogy enni kéne. Olyan sovány, hogy koldulni lehetne vele. És mégis. Ha nem vagyunk együtt reggel, délután már rám tör a vágy. Nézem a tarkóját, ahogy ott ül, az előtt az átkozott gép előtt, és nem tudok ellenállni, hogy meg ne harapjam. Ne most, macsesz, mondja, de már érzem, hogy megváltozik a bőre illata, hosszú, fehér ujjai megállnak a klaviatúra fölött. Teste olyan tartást vesz fel, mint a kismacska, amikor az anyja a szájában hurcolja egyik helyről a másikra. Izmai elernyednek, az ajkai kinyílnak, egyre mélyebben veszi a levegőt. Imádom, hogy nem tud nekem ellenállni. Pontosan úgy szerelmeskedik, ahogyan él. Megszűnik körülötte a világ. Megsüketül, tépi magáról a ruhát, harap, durva, kiabál. Tiszta őrült. De az első perctől kezdve mindent tud a testemről. Soha nem hibázik. Nincsenek félresikerült együttléteink. Olyan nekem, mint valami gyógyszer. Elmúlik tőle a fejfájásom. Ha együtt vagyunk este, mélyen és nyugodtan alszom. Ha ideges vagyok, megnyugszom, ha álmos vagyok, felébredek. Nem tudok nélküle létezni. Nem tudok aludni, ébredni, élni. Miért?
Százkilencven magas volt, alig hetven kiló, tök átlagos. Amolyan két lábon járó számítógép. Margaréta koktél jó lesz? – kérdezte. Körülnéztem, hogy kinek beszél. – Jó lesz? – ismételte meg a kérdést, és átnyúlt fölöttem. Megvontam a vállam. – Megkóstolhatom – mondtam. Bár ne mondtam volna. Abban a pillanatban rontottam el az életem. Hajnalig táncoltunk. Az érintésétől futkosott rajtam a hideg. Azóta is egyfolytában azon gondolkozom, hogyan lehetséges ez. Közös témánk nincs. Én hülye vagyok az informatikához, neki gőze nincs a gazdaságról. Ő balra szavaz, én jobbra. Ő éjjel dolgozik, és reggel tizenegyig alszik, én tízkor ágyba dőlök, de reggel hétkor kinyílik a szemem. Nincs bennünk semmi közös. Az elmúlt négy évben legalább nyolcszor összevesztünk. Hol ő költözött el az albérletünkből, hol én. De két hétnél tovább soha sem bírtuk egymás nélkül. Azt mondja, én szexmániás vagyok, és nem érti meg, hogy ez csak vele kapcsolatban van így. Tudom, mert megpróbáltam. Annyira szerettem volna kiszabadulni a köztünk lévő testi bilincsből, hogy megpróbáltam másokkal is lefeküdni. Nem bírtam. Néha meg tudnám fojtani, amikor már tizedik órája csak a hátát látom. Beszélek hozzá, de nem válaszol. Hívom kajálni, azt mondja, rögtön, aztán újabb órák telnek el, és el is felejti, hogy enni kéne. Olyan sovány, hogy koldulni lehetne vele. És mégis. Ha nem vagyunk együtt reggel, délután már rám tör a vágy. Nézem a tarkóját, ahogy ott ül, az előtt az átkozott gép előtt, és nem tudok ellenállni, hogy meg ne harapjam. Ne most, macsesz, mondja, de már érzem, hogy megváltozik a bőre illata, hosszú, fehér ujjai megállnak a klaviatúra fölött. Teste olyan tartást vesz fel, mint a kismacska, amikor az anyja a szájában hurcolja egyik helyről a másikra. Izmai elernyednek, az ajkai kinyílnak, egyre mélyebben veszi a levegőt. Imádom, hogy nem tud nekem ellenállni. Pontosan úgy szerelmeskedik, ahogyan él. Megszűnik körülötte a világ. Megsüketül, tépi magáról a ruhát, harap, durva, kiabál. Tiszta őrült. De az első perctől kezdve mindent tud a testemről. Soha nem hibázik. Nincsenek félresikerült együttléteink. Olyan nekem, mint valami gyógyszer. Elmúlik tőle a fejfájásom. Ha együtt vagyunk este, mélyen és nyugodtan alszom. Ha ideges vagyok, megnyugszom, ha álmos vagyok, felébredek. Nem tudok nélküle létezni. Nem tudok aludni, ébredni, élni. Miért?
Hogy csak a szex tart össze minket? Lehet. De van-e ennél biztosabb kapocs férfi és nő között?