légszennyezés

Mire figyeljen, ha rossz levegőjű környéken él?

Visszatérő probléma a téli hónapokban jelentkező magas légszennyezettség. A gépjárművek mellett a szmog kialakulásában döntő szerepet játszik a kéményekből felszálló füst, mely téli estéken egész településeket boríthat ködbe.

A rossz levegőminőség hatással van a gyerekek agyfejlődésére

Az amerikai Cincinnati Gyermekkórház kutatóinak tanulmánya arra az eredményre jutott, hogy azoknak a gyerekeknek, akik születésük után a nagy közúti forgalom miatt súlyosan szennyezett levegőjű környéken élnek, 12 éves korukra kisebb lesz az agyuk szürkeállománya és vékonyabb az agykérge a kis korukban kevésbé szennyezett levegőt szívó kortársaiknál.

Hogyan javítsuk a lakás levegőjét?

Ha azt hiszed, hogy a szobában védve vagy a füsttől és a szmogtól, tévedsz. Az Ecologist cikkéből sok minden kiderül a lakásban előforduló légszennyezésről, valamint megtudhatunk néhány hasznos dolgot arról, hogyan tehetjük tisztábbá a benti levegőt.

Közlekedés autó nélkül

Nem kis dolog, hogy lejjebb vesszük a fűtést otthonunkban, hogy húsmentes napokat tartunk, hogy mindig saját szatyrokkal és dobozokkal járunk vásárolni, hogy kikapcsoljuk a rootert, ha nem vagyunk otthon…

Légszennyező részecskéket mutattak ki a méhlepényben

Légszennyezésből származó apró szemcséket mutattak ki brit anyák méhlepényében a kutatók, elsőként szolgáltatva közvetlen bizonyítékot arról, hogy a légszennyező részecskék képesek a várandós nők szervezetén áthaladva a méhlepényt is elérni.

Zölden a levegőben is!

A hibrid és elektromos hajtású autók után csak idő kérdése volt, mikor jelennek meg az elektromos hajtású közlekedési eszközök vízen és levegőben is. A környezetbarát, és tisztán elektromos repülőgép egyelőre minden földrészen hiánycikknek számít, néhány éven belül azonban akár az utasszállító gépek is hangtalanul közlekedhetnek felettünk. Egy magyar és egy nemzetközi cég álmodott egy nagyot és közösen létrehozták a világ első elektromos repülőgépét.

Ma van az óceánok világnapja

Június 8-án ünnepeljük az Óceánok Világnapját. Először 1992-ben gondoltak arra az ENSZ Rio de Janeiró-i környezetvédelmi csúcsértekezletén, hogy ezen a napon a tengerek és óceánok fontosságára fel kell hívni a figyelmet, azóta pedig minden évben megünnepeljük ezt a jeles dátumot.

„Nem ez az utolsó esély!”

Dr. Mika János éghajlatkutatóval beszélgettünk a decemberi párizsi klímakonferencia esélyeiről, a klímaváltozásról való jelenlegi tudásunkról s az energiapazarlás mérsékléséről.

Benzingőz a város felett

Május van, gyönyörű. Ülök a tetőtérben, ahol lakom. Ablakomból Buda egyik legforgalmasabb útjára látok. Végeláthatatlan autósor kígyózik a körtér felől a Széll Kálmán tér felé. Mentő próbál vijjogva átjutni a kereszteződésen. Hiába.

Életveszély a levegőben!

Mi a teendő szmogriadó esetén? Hogy kerülhetjük el, hogy a légszennyezés az egészségünket is károsítsa? Hol helyezkedik el Magyarország Európa szmogtérképén? Lenkei Péterrel, a Levegő Munkacsoport elnökségi tagjával beszélgettünk.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!